Az Olvasói Hét filmjeit itt találjátok.

Hosszasan lehetne vitázni arról, mennyire tekinthető romantikusnak és mennyire polgárpukkasztónak egy olyan történet, amely tulajdonképpen arról szól, hogy egy idős hölgy néhány vadidegennek beszámol a legpikánsabb erotikus kalandjáról. Mint ahogyan az is megérne egy misét, mennyire nevezhető etikusnak az, ahogyan Hollywood hasznot húz - jelen esetben rekordot jelentőt - a valódi katasztrófákból. Mindazonáltal ezen kérdéseket meghagyom másoknak, én a Titanicot nem egy hasonlat alapjaként, hanem filmként szeretném a továbbiakban megközelíteni.

Akként pedig vitán felül a műfajának egyik legmeghatározóbb és legmonumentálisabb példányát tisztelhetjük benne. James Cameron, aki a Terminátortól kezdve a filmtechnikai innovációk zászlóshajójának egyik - ha nem a - legfontosabb alakja, 1997-ben sem hazudtolta meg magát: korábban elképzelhetetlennek tűnő beállításokkal és trükkökkel színezte gigantikus teremtményét. Az összeverbuvált mesterek díjak sorát zsebelték be, de ennél fontosabb, hogy tényleg kifogástalan munkát végeztek: a digitálisan megrajzolt hajó korszakalkotó húzás volt, a Titanic enteriőrje nem giccses, hanem csodálatos színekben pompázik, valamint a katasztrófa megvalósítása és az azt felvezető történet közötti tökéletes arány megtalálásának köszönhetően a több, mint három órás játékidő sem tűnik végzetesen hosszúnak.

Pedig simán az ambiciózus projekt vesztét okozhatta volna a készítők celluloidot nem sajnáló döntése, ugyanakkor Cameron forgatókönyve szép átmenetet képzett a populáris melodrámai, a finoman adagolt társadalomkritikai és a látványos katasztrófafilmes elemek között. Talán ennek is köszönhető, hogy ekkora tömegeket tudott megmozgatni, hiszen akár az ifjonti DiCaprio, vagy az éteri szépségű Winslet kisasszony jelenlétéért, akár pedig a romantikus filmes alaphoz képest komplex történet és annak kivételes vászonra álmodása miatt érdemes volt jegyet váltani rá. És túlzottan egyik fél sem panaszkodhatott, hiszen éppen a hajó paramétereihez hasonlóan epikus hosszúságú játékidőnek hála jutott idő valamennyi szálra.   

Minden bizonnyal nem főbenjáró bűn, ha férfi szemmel nem tudok olyan lelkesedéssel beszélni erről a filmről, mint a hölgyek, de a kissé túlromantizált alkotások közül még így is a Titanicot becsülöm talán legjobban. Alighanem azért, mert nem csak romantikus filmként működik, hanem szinte valamennyi jelenetén lehet látni a szakmájuk krémjét alkotó művészek keze munkáját, s ezáltal simán átlépi az alapját adó műfaji határokat, hogy összetettebb és elegánsabb monstrummá, több műfaj kiemelkedő alakjává váljon. 9/10

A film MAFAB adatlapja