[Supernatural Movies]

[sorozat] iZombie - pilot (2015)

2015. március 30. - REMY

Amikor azt hiszed, hogy a zombi történeteket már kimaxolták, majd megpillantod a CW-re érkező iZombie címen futó alkotást, akkor minden megváltozik. A DC Comics leányvállalatánál, a Vertigonál futó iZombie képregény alapján készült sorozat, a pilot epizódjával megmutatta, hogy bizony nem kis potenciál van a történetben, amit már mindjárt az elején be is bizonyított.

izombie.jpg

Liv Moore egy rosszul sikerült buli után zombivá változik. Azonban ő nem egy megszokott, rothadó, belekkel feldíszített zombivá alakul, hanem egy kissé sápadt, de alapjában véve emberi külsővel rendelkező élőhalottá. Természetesen az agyakat ő is szereti, így olyan helyre kell mennie, ahol könnyen, feltűnésmentesen beszerezheti a szükséges mennyiséget. Viszont az új életének hála egy különleges képességre is szert tesz. Az áldozatok agyának elfogyasztása után az emlékeik és szokásaik is belekerülnek Liv „testébe”, aminek a segítségével a bűnüldözésbe is be tud segíteni…

Rengeteg nyomozós sorozat lát napvilágot a sorozatok világában, így egy rosszul sikerült pilot után az iZombie könnyen a süllyesztőben találhatta volna magát. A megfelelő és érdekfeszítő tálalásnak hála viszont egy olyan zombis sorozatot ismerhettünk meg, ami új ingerként szolgál a zsáneren belül. Egyedi hangvétellel rendelkező, saját utakon járó sorozatnak nézünk elébe, ami bár valószínűleg a CW-nek hála sokszor beleesik majd a kikerülhetetlen hibákba, de a benne rejlő potenciálnak hála hozhat egy olyan szintet, ami elegendő lesz néhány évadnyi élethez.

Apropó évad… az első szezont 13 részesre tervezik, ami mindenképpen jó előjel az alapszituációt tekintve. Nem húzzák sokáig, ezáltal kicsi az esély rá, hogy önismétlővé válik a sorozat. A folyamatos nyomozás, az emlékek bevillanása egy idő után sablonossá tud válni, mégpedig a jól bevált „heti 1 ügy + egy kis fő szál előrehaladás” receptet fogja követni ez a sorozat is. Épp ezért így elsőre 2-3 évadot jósolok a sorozatnak, de olyan 2-3 évadot, ahol nem hiszem, hogy sokat fogunk unatkozni.

 vlcsnap-2015-03-25-14h41m39s1.png

Száz szónak is egy a vége… az iZombie kellemes csalódásként ért, és ha folytatni tudják azt, amit a pilot epizódban elénk tártak, akkor nem lesz okunk a panaszra. 

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr527304862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Garott 2015.03.30. 23:17:34

Örülök, hogy másnak is tetszett a sorozat, mert mindenhol csak lehúzó kritikákat olvastam róla. Pedig egy kellemes kis sorozat, ami szépen megerősödhet majd, ahogy halad a történet. csak a családi szálat nem kéne szerintem túlságosan erőltetni. Remélhetőleg hamar elköltözik, és akkor ez egy hanyagolható szál lesz (vagy ha meg akarják tartani, akkor inkább úgy kellene, mint a Dead Like Me-ben).

anima_trix 2015.03.31. 11:46:31

@Garott: Csatlakozom én is, Nekem is tetszett a sorozat. A kedvencem a trónok harca marad, de míg nem jön az 5. évad, nézni kell valamit :) te is várod? még nyerni is lehet, egy királyi játék hozzá glurl.co/TH5-jatek

Nyílméregbéka 2015.04.01. 02:00:02

@Garott: Érdekes, én eddig csak csupa jó kritikat olvastam eddig erről a sorozatról. Mindenki a Veronica Marshot emlegeti, ahhoz hasonlítgatjak... El is kezdtem gyűjteni egy későbbi darára.

József Barti 2015.04.01. 11:27:07

Nem, meg sem nézem a trailert!
Egy zombis filmben leginkáb a hentelés a lényeg!
Ez csak egyújabb agya film , az agyatlan szupernyomozós sorozatok kedvelőinek.
Amúgy még nem unjátok???
süti beállítások módosítása