Valami nagyon nem kóser Budapesten. Egy csinos zsidó lányt holtan találtak a Nagydiófa utcában, de a rendőröket láthatóan nem sokkolta az eset. Utcalány lehetett, rosszkor, rossz helyen, az meg, hogy zsidó imakönyv van nála, pusztán véletlen - gondolhatták. Meg különben is, ki foglalkozna egy halott cafkával, amikor Gömbös Gyula is eltávozott sorainkból? Egyedül az Est zsurnalisztáját, Gordon Zsigmondot nem hagyja nyugodni az eset, el is határozza, hogy felgöngyölíti az ügyet. Azonban minél mélyebbre ás, annál több csontvázra bukkan a szekrényekben, s nyomozása során egyre biztosabbá válik: gyanúja nem volt alaptalan.

Kondor Vilmos bestsellere 2008-ban váratlanul robbant be a magyar irodalmi köztudatba, majd nőtte ki magát öt részes regényfolyammá. A szerző - noha végzettségét tekintve vegyészmérnök - ezen sikerét elsősorban kivételes üzletemberi érzékének köszönheti, hiszen a noir, meg úgy en bloc a krimi műfaja népszerűsége ellenére nem igazán vetette meg lábát kis hazánkban. Ugyan olvastuk Marlowe, Poirot, Holmes történeteit, néztük Peter Falk és Telly Savalas felejthetetlen alakításait, na meg mind a mai napig remek nézettségi adatokkal bírnak a különböző, Amerikából importált krimi sorozatok, de a magyar kezekben nem álltak ezek jól, nincsenek is igazán meg a hazai krimi alapjai és hősei. Pontosabban eddig nem voltak.

Merthogy Kondor a noirjaival, valamivel később pedig Frei Tamás a “konspirációs kalandregényeivel” pazarul ötvözte a jó, magyaros jellemvonásokat a már tökélyre fejlesztett amerikai műfajokkal. Ezáltal hatalmas terhet levéve vállukról nem kellett különösebben azon agyalniuk, miképpen lehetne valami egészen újat alkotni, elvégre ezt már a hazai irodalom hiányos palettájának felismerésével megoldották, csak arra kellett ügyelniük, hogy a sablonokat kellően jól átdolgozzák, az ízlésvilágunkhoz és némiképp elvárásainkhoz igazítsák. 

Ugyanakkor éppen a már ismerős motívumoknak köszönhetően a Budapest Noir olvasása közben végig erőteljes déja vu-je lehet az olvasónak, hiszen ha nem is éppen ilyen formában, vagy egységben, de már bizonyosan találkoztak ezzel a regénnyel a krimik kedvelői. Kondor olvasmányos stílusa, rejtélyének követhető vonalvezetése, valamint regényének a számtalan, patikamérlegen kimért hangulateleme szórakoztat, de a keserű szájíz minden fejezet végén megmarad, mert nem sokkol, képtelen igazán váratlant húzni. Márpedig egy (önjelölt) detektív történeténél nem elhanyagolható, milyen a kiindulópontot jelentő gyilkosság és merre vezeti e köré épített gondolatainkat a szerző.

Továbbá Kondor korrajza hiába magával ragadó már-már festői sötétségével, ha nem egyszer süvít be a kéményen az anakronizmus szele. Helyenként ugyanis olyan mondatokat adott hősei szájába, amik talán adják magukat a később történtek tükrében, de 1936-ban még aligha beszéltek egyes témákról olyan hangnemben, mint tették azt a regényben. Továbbá talán éppen előbbiből következik, hogy több ízben is úgy hivatkozott a nyomozás - egyébként útvonaltervezőket megszégyenítően részletes - utazásainak néhány pontjára, amik szintén nem “futhattak azon a néven” akkoriban.

Az meg már valószínűleg csak a mostani, feminista filmes hullám utóhatása, hogy vártam volna legalább egy potens, a cselekmények kimenetelében érdemben közrejátszó női karaktert a történetbe. De nem kaptam. Ha a nőket tárgyiasító erotikus mellékszálat még nem is néznénk, akkor sem jobb ezen a téren a helyzet, hiszen a kéjnők, cselédek, férjük által elnyomott feleségek és a főhős szerelme, Eckhardt Krisztina sem nevezhetők túlzottan karakán szereplőknek, valamennyien bukottak és/vagy alsórendűként kezelt hölgyek voltak. Méghozzá olyannyira, hogy őszintén szólva nem is értem, miért éppen Gárdos Éva fogja vászonra vinni ezt a történet.

Ami egyébként a kiszámítható, némileg hímsoviniszta mivolta ellenére - talán meglepő módon - leginkább a moziban állhatja meg a helyét, már csak azért is, mert a noir nem csak hazánkban, hanem Európa többi szegletében is hiánycikknek számít. Ha pedig már könyvként is sikerült - tudniillik több európai országban is megjelentették és még a tengerentúlra is eljutott a magyar noir zászlóshajója -, akkor filmként a műfaj nagy klasszikusai végett biztosan még könnyebben találhatja meg közönségét.

Az sem mellékes, hogy Kondor néhol forgatókönyvszerű leírásai könnyen adaptálhatók, világképe a megfelelő látványtervezés mellett igen csak jól mutathat a nagyvásznon, valamint könyvének cselekménye az alvilági vonalának köszönhetően (sajnos) aktualizálható. Ha mégsem találnám fején a szöget, azaz újabb milliárdos filmprojektünk bukna, mi akkor is elmondhatjuk, hogy ugyan kicsit sárga, kicsit savanyú, de van már olyan magyar regény, amely jól ragadta meg a noir világának esszenciáját.

Kondor Vilmos - Budapest Noir                                                                                                      Agave Könyvek Kiadó Kft., 2015, 200 oldal.