Tágas belső terek, drága bútorok, biztonságos autók, elegáns irodák, termoszokban gőzölgő kávék, csak az ismert, pasztellszín skandináv élettér. De ez az otthonos környezet néha mégis igen komoly kontrasztban áll a benne élőkkel. Mindenkinek megvannak a maga bűnei és gyarlóságai. Van aki iszik, van aki a szeretteit csalja, és van olyan, aki gyilkol. Az északi krimik Svédországában, Dániájában, Norvégiájában senki és semmi sem patyolat tiszta, csak a friss hó, de az is csak addig, míg egy őrült sorozatgyilkos be nem pettyezi azt vörössel. Azt gondolnád, ez pusztán kitaláció, de olvastál ma már újságot? Nem kell sokáig keresgélni, hogy a nemrég valóban megtörtént tengeralattjárós eset emlékeztessen rá, a legvadabb történeteket nem a mozik, hanem az esti hírek szolgáltatják.
Az óriási skandináv krimi láz – és annak közvetett és közvetlen hatása a zsánerre – ami az elmúlt évtizedben megfertőzte a szórakoztatóipar adott irányzatának mind papír, mind celluloid formáit, már túl van a csúcsponton, de teljesen visszaesni sosem fog. Ezen rejtélyes gyilkosságokkal, félrecsúszott családi sorsokkal, sötét titkokkal bőven meglocsolt történetek egyik legismertebb alkotója az igencsak termékeny író, Jo Nesbø. A kristálytiszta fjordok után a második legnagyobb norvég nemzeti kincs ráadásul már az európai filmiparban sem számít ismeretlen névnek. Regényeinek legemlékezetesebb filmes adaptációja a 2011-es, szinte hibátlan Fejvadászok volt, és lesz ezután is, hiszen a Harry Hole-széria filmes debütálása, a Hóember, ugyan elhozza nekünk a jól ismert borongós hangulatot, trónfosztásra nem képes. Nagyon enyhén fogalmazva.
Pedig egyébként a feltételek adottak voltak. Tomas Alfredson, az Engedj be! című Lindqvist, és a Suszter, szabó baka, kém című le Carré regény adaptálását abszolút profin levezénylő rendezője épp megfelelő választásnak tűnt, de Michael Fassbender, Rebecca Ferguson, Val Kilmer, J.K. Simmons, Charlotte Gainsburg, valamint a svéd és a norvég filmipar jó pár neves színésze és színésznője is a jó irányba tolják a szekeret, de ott van még Martin Scorsese produceri felügyelete is, mind hiába. A Hóember az unalmas rendezése, szétfolyó története és buta következetlenségei miatt mégsem töri át az ingerküszöböm. Lehet nem a megfelelő Nesbø kötetet adaptálták? Sorban ez a hetedik Harry Hole regény, tehát elég jól belecsaptak a közepébe.
Saját házából tűnik el egy nő, akinek sálja később egy hóemberre tekerve kerül elő, mint első tárgyi bizonyíték. Harry Hole, osloi nyomozó áll rá az ügyre, de maga mellé kap egy ifjú nyomozónőt, akivel egy évekkel ezelőtti ügy szálait is beleszövik a történetbe. Ahogy halad előre a nyomozás, és kerülnek elő a hullák, azok a bizonyos szálak egyre inkább a felsőbb körök irányába kúsznak.
A karakterek – fogalmazzunk úgy – nem keltenek komolyabb barázdákat az északi krimis toposzok jól ismert alakjainak állóvizén. Harry Hole egy régen nagy tiszteletnek örvendett, mára viszont egészen a padlóig csúszott rendőr, aki rendre elfelejti a fia születésnapját, az asszonyénál pedig jobban szereti nézegetni inkább a pohár fenekét. Azért ez a felütés, valljuk be, nem egy nagy reveláció ebben a műfajban. Ilyen szempontból a Jussi Adler-Olsen regényeiből adaptált Q-ügyosztály-filmek bármelyikétől többet kaptunk (Nyomtalanul, Fácángyilkosok, Palackposta). Az abban rendőrt játszó Nikolaj Lie Kaas szerepe szerint egy hasonló figura, mint Hole, mégis ezerszer jobban működik a vásznon, vérbő alakítása a trilógia legerősebb motorja. Fassbender viszont még soha nem volt ilyen szürke, mint most. És habár a mellékszerepeket is igen nagy nevek játszák, a film mégse jut el addig, hogy érdemben használja őket. Közülük talán Rebecca Fergusont volt a legkellemesebb nézni, de ettől függetlenül az ő karakterét is elpazarolták.
Nyilván nem ér minket túl nagy meglepetésként, hogy a regény több ponton ki lett herélve, de ha már az is kérdés marad a végére, hogy a film címe akkor most miért is Hóember, akkor ez így csak egy hanyagul végzett munka, nem más. Nem kapunk semmiféle betekintést a gyilkos agyába egy darab béna jeleneten kívül, így az csak egy újabb megveszekedett őrült marad a sok közül, de ugyanígy lesz Harry Hole is csak egy újabb iszákos zsaru, akinek az évek alatt tönkre ment az élete. Kár mindkettőjükért.
A nem túl izgalmas miértek megválaszolása is hagy némi kívánni valót maga után, de aztán a végjátékra azért összeáll a kép (kinek előbb, kinek utóbb). Nagy meglepetésekre azonban itt se számítson senki, hiszen a csavarosnak csak rengeteg jószándékkal nevezhető finálé semmiféle katarzist nem okoz. Az év legfagyosabb thrillere díjat így továbbra is a Wind River tudhatja magáénak, és az év végi kínálatot tekintve, aligha lesz ebben már változás. Tény, hogy a Hóember is rendelkezik egy masszív hangulattal, más kérdés, hogy sajnos nincs emögött semmi. Szóval te, aki egy tényleg jó skandináv krimire vágysz, ne itt kezdd a keresést, hanem nézz utána Az eltűnés sorrendjében című filmnek, kezdd el A híd című sorozatot, vagy ugorj neki sokadszorra is a Fejvadászoknak. Sapka, sál mindenkinek! 5/10
Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket Facebookon vagy Twitteren!
