60 évvel ezelőtt az amerikai filmiparnak a kommunisták után a televízió volt a legnagyobb ellensége. A nappalik ördögi doboza legalább annyi nézőt szipkázott el a kényelmes moziszékekből, mint napjainkban az internet. A stúdiók úgy próbálták legyűrni az ellenséget, hogy olyat próbáltak nyújtani amelyet a televízió nem bírt megadni. Ehhez olyan alapanyagokat kerestek amelyeket mindenki ismer (például a Biblia, de a világirodalom nagy klasszikusai is ebben a ligában játszanak), telepakolták sztárokkal, és végtelen hosszúságúra húzták a játékidőt (hogy az emberek minél kevesebb időt töltsenek a tévé előtt), majd az egészet megszórták színnel és széles vászonnal. 1956-ban épp a Háború és béke volt a soros, amely bár anyagilag megtérült szerintem csapnivaló alkotás.
Napóleon seregei legyőzhetetlennek tűnnek, és már csak a cári Oroszországot nem hajtotta az igája alá. A moszkvai elit és érzi a háborús hangulatot, a gazdag Andrej Bolkonszkij herceg várandós feleségét hátrahagyva csatlakozik a hadsereghez, ám barátja Pierre Bezuhov, aki nagy vagyon örököse inkább a Rosztov családot, és a szép Natasát részesíti előnyben a sereggel szemben. Miután apja meghal, a hirtelen jött örökség miatt többen is megkörnyékezik, köztük van a szép, de buta Helena is. Ám a háború közbe szól és Napóleon lassan eléri Oroszország belsejét is...
Tolsztoj eredeti könyve szinte üvölt a megfilmesítésért, hihetetlenül nagyszabású könyv az olvasóját hónapokra leköti (majdnem 2000 oldal), remek karakterek rohangásznak benne, a csataleírások mellet a romantika is remekül megfér egymás mellett. Ám terjedelme miatt egy nagy filmbe szinte lehetetlen belegyömöszölni, ennél a filmnél is 8 író próbált minél többet lenyesni az eredeti történetből. Ez csak részben sikerült, mivel akik a könyvet olvasták a változtatásokra szinte egyszerre üvöltik rá, hogy „Ez meg mi a sz@?!” mások akik ebből a filmből próbálnak képet alkotni a műről, teljesen más képet kapnak (például Nikolaj Rosztov, aki a regényben elég fontos szereplő itt a margóra kerül).
A készítők javára legyen írva az történetet egy könnyen érthető szerelmi háromszög köré írták, amely a könyvben nagyjából a hétszázadik oldalnál kezdődik, itt ügyesen megoldották, ám a béna castingnak hála mégis unalomba fullad az egész. Bolkonszkij herceg szerepére Mel Ferrert nyerték meg, és bónusznak megkapták akkori feleségét a mindig kiváló Audrey Hepburnt.
Bár érthetetlenen módon az akkori kritikusok sokat ekézték szegény Hepburn alakítását, mondanom sem kell teljesen feleslegesen, mivel Natasa Rosztov szerepére mást én sem nagyon tudnék elképzelni. Annyira telitalálat volt számára ez a szerep, mintha maga Tolsztoj is őrá gondolt volna mikor a karaktert megalkotta. Még az ingen rizikós részeket is könnyen játssza, mint például az Anatolba való beleszerelmesedése is hihető, pedig ezt még a könyvben is nehéz volt elképzelni, itt Hepburn kisasszony csuklóból megoldja. Bár férje elég karót nyelt szerepében, végül is megérthető hisz a történet szerint a felesége meghalt, ám a tűz még sem lobog annyira kettőjük között mint amennyire kellene. Ám ez még csak kis hiba a film legnagyobb baklövés mellett ami nem más mint Henry Fonda jelenléte.
Én őszintén szólva nem tudom hova tették az eszüket az alkotók amikor mégis rábírták az akkor már ötvenen túllévő színészt, hogy játsszon el egy nálánál húsz évvel fiatalabb karaktert Pierret, de emelem a kalapomat ezzel a húzással szinte az egész filmet tönkre vágták. Nem is a kor különbséggel van a baj, hanem azzal, hogy Fonda úgy játszik, mint egy '80-as évekbeli akciófilmben, pedig ezért a szerepért még Marlon Brando is bejelentkezett! Utólag Henry Fonda is beismerte, hogy csak a pénzért csinálta az egészet, de ha nem tudnám, hogy két évvel később ő a 12 dühös emberben is szerepelt azt mondanám rá, hogy ez az ember pályát tévesztett.
Ebben a filmben az arcjátéka egy tégláéval vetekszik, komolyan, aki olvasta könyvet az egyszerűen rá sem ismer Pierre alakjára. A könyvben egy kövér teszetosza iszákos fickó, aki szüntelenül a lét értelmét keresi, közben a felesége, és a többi felszínes nemes a háta mögött kiröhögi, ám mégis a könyv végére nemes lelkületű határozott férfi lesz. Ám valamiért a forgatókönyvírók ezt a lelki fejlődést egész egyszerűen kivágták a kukába.
Pierre bénaságai mind eltűnnek, még a feleségével is lefekszik (akit Anita Ekberg alakít, bár ő is buta lányból számító, már-már végzetasszonya szerű nő lett), bár a könyvben Tolsztoj még külön le is írja, hogy felesége Helen Pierret nem tekinti férfinak, és inkább szeretőt fogad. Ebben a filmben sokkal határozottabb jellem, a vidéki földjein nem verik át, és még Napóleon ellen is majdnem elkövet egy merényletet, amit a könyvben szinte félbolondként tervez. Arról nem is beszélve, hogy Pierre szabadkőművessége teljes mértékben kimaradt, ami pedig egy fontos lépcsőfoka lenne a jellemfejlődéséhez. Ám lehet, hogy azért tűnik az egész ilyen bénának, mert a filmből terjedelmi okokra hivatkozva kivágtak több, mint két órát (a film így is lazán túl van a három órán), szóval az is lehet, hogy Henry Fonda összes jó jelenete a vágóasztalon maradt.
A film rendezője a magyar származású King Vidor, aki már a '20-as évek óta ilyen nagyszabású történelmi/háborús filmeket készített (például A nagy parádét), ám ennél a filmnél nem nagyon találta a hangját. A romantikus jelenetek szárazak, a csatajelenetek pedig hiába a rengetek statiszta, nem tűnnek grandiózusak, mivel legtöbbször nagy totálban filmezték le az eseményeket nem nagyon tudják a nézőt bevonni, külön hibaként pedig még azt is megemlíthetem, hogy az igazi Borogyinói ütközet sem pont így játszódott le. Az az ágyúkkal felszerelkezett domb ahonnan Pierre szemléli az eseményeket, nem esett el egy lovasroham által, mivel a lovasságot visszaverték az ágyútűzzel.
Összefoglalva ez egy idejétmúlt és sokszor unalmas film, egy remek és egy rossz színész színész alakítással. Ha valaki a Háború és békét akarja megnézni annak inkább a 10évvel később készült szovjet filmsorozatot ajánlom. 6/10
