Kevés filmnél fordul elő, hogy a stáblista alatt zaklatottan próbálom rendezni a gondolataimat, érzéseimet a látottak után. Amy- Az Amy Winehouse sztori dokumentumfilm azonban ilyen.

Asif Kapadia korábban már maradandót alkotott Ayton Senna-ról, a szintén tragikusan fiatalon elhunyt F1-es autóversenyzőről készült dokumentumfilmjével. A mostani alkotása 2001-től 2011. július 23-ig, 27 éves korában bekövetkezett haláláig mutatja be az énekesnő életét.

A film egyik igazi bravúrja, hogy szakít a dokumentumfilmekre jellemző fizikailag megjelenő interjúalanyok szerepeltetésével, csupán a hangjukat használja fel, hogy testközelből ismerhessük meg Amy Winehouse-t. Ezen kívül házi videókat, archív felvételeket, fotókat, a világ számos pontján készült interjút, koncertfelvételt felhasználtak az alkotók.

És ha már egy dalszövegíró- énekesnőről beszélünk, akkor kézenfekvő dolog, hogy legjobban a dalszövegein keresztül lehet bemutatni életének főbb állomásait, és ezt meg is lépik Kapadia-ék. A kézíráshoz hasonlító dalszöveg részletek számos alkalommal libegnek be a képbe, néhányszor a saját kézzel teleírt lapok helyettesítik ezeket. Mindegyik megszületésének történetét elmondják, helyenként a barátok, producerek, zenésztársak, néha pedig maga Amy. Többször ott vagyunk a dalok felvételénél is, mely még személyesebbé, bensőségesebbé teszi az egészet.

Számos zenész, illetve producer megszólal, és elmondják, mekkora őstehetségnek tartották a fiatal énekesnőt, Ella Fitzgeraldhoz és Billie Holidayhez hasonlítják. Nem csak a jazzben, de más műfajokban is kivételes volt, hogy a dalszövegeiben a megszokott, ma divatos zenei elvárásokkal szembemenve sokkal mélyebbre ásott magában és igazi mondanivalóval töltötte meg a dalait.

Fájdalmas, és hihetetlen dolog, hogy a közelében levők közül senki sem próbálkozott azzal, hogy megmentse Winehouse-t a szakadéktól, mely már a 2007-ben gigaslágerré vált Rehab óta elkerülhetetlenül közeledett. Erőtlen próbálkozások voltak ugyan korábban az első menedzsere és néhány gyerekkori barátja részéről, ezek azonban hamar elhaltak Mitch Winehouse, az édesapa erős ellenállásának és pénzéhségének köszönhetően.

A film feltárja a sötét és sokszor szívbe markoló igazságot arról, hogy milyen élethelyzetek, személyek kellettek ahhoz, hogy Amy végül ne kerülhesse el a végzetét. Apjának már említett pénzsóvárgása; a fiatal lány küzdelme azért, hogy az apja szeresse őt; a későbbi férj kemény drogozása; a média és a sztárság pedig csak olaj volt a tűzre. Ezek közül leginkább az apjától függött, a szülei válása olyan lelki válságot és depressziót okozott az akkor 9 éves kislányban, amit sosem sikerült kihevernie.

Szomorú látni, hogy milyen sok ember volt mellette élete során, mégis úgy tűnik, hogy a legfontosabb periódusokban egyedül volt, nem volt egy olyan valaki (az utolsó időszakban a testőrét kivéve), aki tényleg jót akart volna neki. A gyerekkori barátai érthető okokból eltűntek mellőle; az anyja sosem tudott neki nemet mondani; a nagymamája, aki végső soron felnevelte, a lehető legrosszabbkor halt meg. A férje pedig nem igazán volt férjnek való, hiszen csak a saját érdekei vezérelték.

Az alkotók egyetlen hibája, hogy úgy tűnik, mindenki hibás azért, ami Amyvel történt, a lányt viszont szinte felmentik tettei alól Kapadia-ék. Sok intő jel mutatott arra, hogy nem lesz jó vége az egésznek, azonban egy fiatal azt gondolja, hogy ő mindenható, és csak a felnőttek túlozzák el a dolgokat. Itt azonban még ők sem.

A filmnek köszönhetően páholyban ülve nézhetjük végig, hogy az igazán tehetséges, a zenével szemben teljes mértékig alázatos fiatal lányból hogyan és milyen rövid idő alatt lesz többszörösen függő. Néha megjelenik a remény szikrája, amikor szinte már úgy tűnik, hogy na, majd most…de ismerjük a végkimenetet. Ahogyan az énekesnő, úgy vele együtt a néző is bejárja ezt a hihetetlen érzelmi hullámvasutat.

A film elején, amikor Amy még csak London környéki kisebb klubokban lép fel, elmondja, hogy neki nem fontos a sztárság, nem akar híres lenni, sokkal inkább kisebb közönségnek szeretne énekelni, és az a fontos számára, hogy előadhassa a dalait. Az ezekből az időkből származó archív felvételeken azt is megemlíti, hogy inkább öngyilkos lesz, ha híressé válik. Ennek fényében látva a 2007 utáni eseményeket, megbizonyosodhatunk róla, hogy végső soron valóra váltotta a szavait.

2011. július 23-án olyan híres zenészek közé került a 27-sek klubjában, mint Janis Joplin, Jimi Hendrix, Jim Morrison vagy Kurt Cobain. Ez a dokumentumfilm remek elrettentő, megelőző film lehet, hiszen realisztikusan mutatja be, hogy milyen könnyű elsüllyedni a drog és az alkohol posványában. Az érzelmi töltet miatt 9/10.