[Supernatural Movies]

Emlékezz a halálra - Memento

2016. december 09. - Mikesi Tomi

„Sammy! Most kell beadni”

Christopher Nolan második nagyjátékfilmje, az elsőhöz hasonlóan kis költségvetésű Mementó 2000-ben jelent meg, (a brit rendező ekkor 30 éves volt) és világszerte közel 40 millió dollárt hozott.

memento1.jpg

Leonard Shelby, aki korábban egy biztosítási cég nyomozója volt, az után az ember után nyomoz, aki megerőszakolta és meggyilkolta a feleségét. A támadás során ő is megsérült, aminek következtében anterográd amnéziában szenved. A trauma előtti eseményekre emlékszik, ám képtelen új emlékeket néhány percnél hosszabb ideig megőrizni. Így tetoválások, polaroid fotók és különböző jegyzetek segítségével tájékozódik.

A film érdekessége, hogy a lineáris történetmesélés helyett fordított narratíva segítségével ismerjük meg a történetet, vagyis az első jelenet, mely során Shelby megöli a vélt gyilkost, valójában az utolsó mozzanat. A film eleje az a pont, ahol a néző éppen annyira van tudatában a főhős helyzetének, mint az, ám, ahogy halad előre a film, a befogadó számára több dolog válik világossá, mint amennyit Leonard képes észben tartani. A non-lineáris narráció felerősíti számunkra a főhős kiszolgáltatottságának és bizonytalanságának érzését, például azt sem tudjuk, mennyi idő telt el a felesége halála óta. A színes snittek visszafelé, a fekete-fehérek pedig helyes időrendi sorrendben játszódnak. A feszültség ennek ellenére folyamatosan növekszik, hiszen a nézőben végig ott van a kérdés, vajon Leonard a megfelelő embert ölte-e meg. A két szál, a jelenben zajló színes, és a múltban történő fekete-fehér képsorok pedig a film végén összeérnek. Ekkor válik világossá, hogy főhősünk nem mindig viselt drága öltönyt, nem járt mindig Jaguarral. Bár a film során kiderül, tisztában van az emlékei szerepével és jelentőségével, azonban azzal is, hogy ezek könnyedén eltorzulhatnak. A konfliktushelyzet feloldásaként hazudik önmagának, csak, hogy letudhassa kegyetlen küldetését.

memento2.jpg

A forgatókönyvet a rendező az öccse, Jonathan Nolan által írt műből (Memento Mori) írta. A film zenéjét David Julyan írta, aki később az Álmatlanság és A tökéletes trükk során is együtt dolgozott Nolannal. Az operatőr, Wally Pfister szintén sok filmet készített a direktor oldalán (A sötét lovag-trilógia, A tökéletes trükk), az Eredetért pedig Oscar-díjat is kapott. A történet tálalása kifogástalan, a filmzenének és a plánozásnak is nagy szerepe van a noir hangulat megteremtésében.

Guy Pearce egyetlen komolyabb lehetősége volt ez a szerep, a Szigorúan bizalmas prűd nyomozója mellett, ebből viszont a lehető legtöbbet kihozta. A kétségei és szorongása ellenére is elszánt főhős drámáját kellő manírral alakította. A film másik két jelentősebb alakját Carrie-Anne Moss (Natalie) és Joe Pantoliano (Teddy) jeleníti meg, akik egy évvel korábban a Mátrixban már dolgoztak együtt.

memento3.jpg

A Memento Christopher Nolan egyik legötletesebb és legeredetibb rendezése, amely mára klasszikussá avanzsált, természetesen nem véletlenül. Emlékezetes és elgondolkodtató alkotás, amelyet többféleképpen is értelmezhetünk. A méltán ismert rendező egyik korai kézjegye, és remélhetőleg nem utoljára tett le az asztalra ilyen újító alkotást. 9/10

A film MAFAB adtlapja

Ha tetszett amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr111977742

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása