A belső hang ereje - Ad Astra: Út a csillagokba

2019. szeptember 16. - Creativ3Form

A kimeríthetetlen világűr

Az űr, a galaxis, réges-régen is meg a jövőben is egy olyan terület volt és lesz, ami mindig is mozgatni fogja az emberek fantáziáját. Mindig is érdekelni fogja az emberiség nagy részét, milyen titkokat rejt, van-e élet rajtunk kívül, és ha igen, mihez kezdenénk, ha egyszer csak bekopogtatna az ajtón? Mi lenne, ha bizonyítékot kapnánk arra, hogy léteznek? Szemmel látható, akár kézzel fogható hiteles bizonyítékot, amiről 100%-ig kijelenthető, hogy nem szerkesztett, nem kamu, nem fake, kinek, hogy tetszik. Biztos nem tudnánk egy szimpla vállrándítással tovább inni a kávét, vagy majszolni a hamburgert, ami mint tudjuk, nélkülözhetetlen az egészséges reggelihez. Rengeteg kérdés, rengeteg lehetőség, ami túl régóta mozgatja az emberek fantáziáját, és ebbe bizony Hollywood is beletartozik. Jó pár alkotás készült ebben a témában, rengetegen választották történetük helyszínének, színterének a végtelen űrt és a rejtélyeit. Emiatt sokszor felmerül az emberben a kérdés, hogy vajon van-e még olyan történet, amit érdemes elmesélni? Véleményem szerint rengeteg, és az Ad Astra a tökéletes bizonyíték arra, hogy nem csak maga a történet, hanem az előadásmód és a mesélési stílus épp olyan fontos, sőt. Talán még fontosabb is ebben a témában.

ad_astra_poster.jpg

Az ember, aki falakkal van felépítve

A film nem sokat pepecsel univerzuma jelenlegi helyzetének bemutatásával. Tényként, szinte hétköznapi dologként kezeli a holdutazást, amiről jelenleg ugye még csak álmodozás szintű tervek vannak. És ha már holdutazás, onnan csak egy köpésre van egy kiruccanás a Marsra, szóval maradjunk annyiban, hogy ez a galaxis nem réges-régen, hanem sokkal inkább egy picivel távolabbi jövőben helyezkedik el. Roy McBride (Brad Pitt) egy céltudatos asztronauta. Az egyik legjobb a szakmában, nem izgul, nem kapkod, minden döntése, mozdulata, az egész viselkedése, az életszemlélete egy precízen felépített gépezetre emlékeztet, amit semmi és senki nem zavarhat meg. Volt is honnan örökölnie ezt a habitust, ugyan is az apja, Clifford McBride (Tommy Lee Jones) szintén űrhajós volt, az egyik legismertebb a világon. Az úgynevezett Lima Project keretén belül útnak indult, hogy felfedezze a világűrt mégpedig azzal a céllal, hogy értelmes lényekre, és ezáltal új, még felfedezetlen világokra bukkanjon, amivel kitágíthatja az emberiség univerzumát. Ám a küldetés 16. évében, a Lima projecttel egyik pillanatról a másikra, megszűnt minden kapcsolat. Nem tudják mi lett a legénységgel, nem tudják mi lett magával a küldetéssel. Roy-nak apa nélkül kellett felnőnie, és ez teljes mértékben rányomta a bélyegét a későbbi személyiségére és céltudatosságára, amely nagy mennyiségű falat húzott fel benne, és ezeket a falakt bizony csak egy valaki tudja lebontani…ő maga. A kérdés, sikerül-e ez valaha.

ad_astra_10.jpg

Egy ideje már amolyan energiagóc lökés hullámok sújtják a földet, amik másodpercek alatt bolondítják meg a teljes bolygó elektromos hálózati rendszerét, rengeteg emberi áldozatot követelve. Roy szokásos munkahelyi tevékenységének pont egy ilyen lökéshullám vet véget, és bár szerencsésen túléli az esetet, nem sok ideje marad a lábadozásra, ugyan is közlik vele, a lökéshullámoknak köze van az évtizedek óta eltűnt édesapjához és a Lima projecthez. Ha nem járnak a sürgősen végére, a lökéshullámok a teljes bolygót elpusztíthatják. Elkerülvén a világméretű pánikot, Roy-t egy szupertitkos akció keretein belül egy holdkiruccanással megspékelt Marsi túrára küldik, ahol is a segítségével megpróbálják felvenni a kapcsolatot a Lima project esetleges túlélőivel, legyen az bárki, akár Roy apja maga. Roy természetesen gondolkodás nélkül vállalja a feladatot, és mindezt a lehető legmagabiztosabb mosollyal az arcán közli a kormány embereivel. Pedig legbelül folyamatos küzdelmet folytat magával és a saját maga által kreált falakkal. Említettem fentebb, hogy Roy egy céltudatos asztronauta, egy gépezet, ami kizár a környezetéből mindent, ami a célja 100%-os teljesítésének megakadályozására van jelen. Felesége (Liv Tyler) elhagyta, mert nem bírta elviselni a kizártságot azt, hogy nem enged Roy magához senkit közel. Ahogy valaki kezdené lebontani a falakat, megerősíti őket, ahelyett, hogy hagyná lebontani. Az apjától örökölte ezt a tulajdonságot, ezt a habitust, ezt a céltudatosságot…és gyűlöli magát emiatt. Pontosan tudja, hogy ez, ami benne van, ezek a falak, ez a gépi elhivatottság nem jó se neki, se a környezetének. Tudja, hogy engednie, hogy rombolnia kell legbelül ahhoz, hogy más legyen, mint az apja, de egyszerűen nem megy neki. Ahhoz egy olyan dolgot kellene véghez vinnie, amire még nem készült fel, és amibe bele se mer gondolni milyen lesz, ha majd ott áll vele szemben, és rá kell szánnia magát.

ad_astra_06.jpg

Ez a belső küzdelem van remekül bemutatva nekünk ebben a 2 órás játékidőben, melynek Roy belső monológjai gyanánt lehetünk szem és fültanúi. Nincsenek nagy vacsora jelenetek, ahol a karakterek kifejtik egymásnak a véleményüket, ahol beszélnek a lelki világukról, az érzéseikről és a bennük rejlő vágyakról vagy problémákról. Természetesen van kommunikáció, vannak fontos mondatok és párbeszédek, de a főszerepet Roy belső monológjai és a rezdülései adják. Egy hosszabb pillantás, egy mély lélegzetvétel, egy beletörődő bólintás, melyek alá helyenként szépen, lassan, szinte a semmiből bekúszik a zene, sokkal kifejezőbbek, sokkal erőteljesebbek, mint egy ügyesen megírt párbeszéd vagy monológ. Természetesen van jó pár monológ is, amik megmutatják nekünk, felszínre hozzák a Royban rejlő kétséget és küzdelmet, de az érzelmi világ, az érzelmek skálája nagy %-ban nincs kimondva hangosan, nincs belemondva az emberek és a karakterek arcába, csupán velünk, a nézővel van megosztva, hogy mi is zajlik pontosan. És ez adja a film igazi erejét, ez az a mesélési mód, ami miatt egy alapjáraton maximum 15 percben elmesélhető alap sztori működik 2 órára nyújtva is. Brad Pitt remek munkát végzett, és bár én erős túlzásnak érzem az élete legjobb alakítása jelzőket de tény, hogy az egyik legerősebb amit tőle láttam. Ám ebbe a mesélési stílusba azért belefért pár akciódúsabb jelenet is, amiből az egyik, az előzetesekben már látott. hold felszínén játszódó „autós üldözés”, ami így leírva, elég furcsának, gagyinak tűnhet, de nem volt az. Nemcsak, hogy jól volt megrendezve, de kellően feszültre is sikerült, így aki attól félt, hogy majd kap egy Halálos Iramban-t az űrben, nem kell félnie. Remekül működő jelenetről van szó. A későbbiekben lesz még egy, a film stílusától kissé elütő epizód, ami nekem picit ki is lógott az összképből, de még így is kétségtelenül elég hatásosra sikerült.

ad_astra_05.jpg

És ha már remekül működő és hatásos jelenetek, mindenképpen meg kell dicsérnem a rendezést és a képi világot is. A beállítások, a fényhasználat valami elképesztő képet fest nekünk erről az utazásról, jó pár szakasz lesz, amikor a szánkat tátva adjuk át magunkat a látványnak, amit elénk tártak. Mindez pedig hol érzéki, hol erősebb tónusú, drámaibb zenével párosul, így kijelenthető, hogy a film minden terület igényesen alkották meg és nem hagyták, hogy bármelyik oldalról is kilökjön minket magából. Viszont, minden elégedettségem ellenére, voltak olyan elemei, amikkel nem voltam teljesen megelégedve. Az egyik, a színészválasztás. Illetve sokkal inkább maguk a karakterek, amik eljátszására felkértek bizonyos színészeket. A filmen picit érezhető, hogy bizony jó pár helyen vágtak belőle, és ennek az egyik legnagyobb áldozata szerény véleményem szerint Liv Tyler karaktere volt. Arra a szerepkörre, amit ő képviselt itt, illetve amit meghagytak belőle a végleges vágásra, totálisan feleslegesnek tűnik az ő személye. Nem tudom miért vágták meg ennyire az ő szerepét és az ő jelenlétét, de így, ebben a formában, ezt a karaktert kb. bárki eljátszhatta volna, felesleges volt őt leszerződtetni. És pöppet Donald Sutherland kapcsán is ez az érzésem. Neki központibb szerepe volt ugyan, de még is olyan érzések kavarogtak bennem vele kapcsolatban is, mintha kivágtak volna jó pár jelenetet, amiben ő szerepelt. Ám az ennél egy picivel nagyobb csalódottságom, az a vége.  Számomra valahogy nem működött ott annyira a dramaturgia és a drámaiság, mint előzetesen vártam. Majdhogynem a torkomig felkúszott szívemmel vártam a pillanatot és amikor bekövetkezett, nem olyan mértékben váltotta ki belőlem az érzéseket, mint reméltem. Persze voltak részei, amik működtek, de az addig elég magasan izzó feszültség, ott nekem picit enyhült. Plusz a végén volt egy olyan jelenet is, ami nálam eléggé elütött a film addigi stílusától, és emiatt elég rendesen beleesett a too much kategóriába, de hála az égnek, ez gyorsan lezajlott és nem nyomta rá a bélyegét (annyira) az összképre.

ad_astra_09.jpg

A széles mosoly esete...

Azt tanácsolom mindenkinek, hogyha érdekel a film, de nem láttál még egy darab előzetest se, vagy igen, de már nem emlékszel annyira, akkor maradj is ennyiben, és ne csábulj el. Nem mondom, hogy az előzetesek hazudtak és tévútra csalhatnak, de a „picit másra számítok” érzés esélyét bizony magukban hordozzák. Én is másra számítottam picit, de én pozitívumként éltem meg azt a mást, amit végül kaptam. A végével ugyan vannak problémáim, és egy-két esetben nem nagyon örültem, hogy vágtak a játékidőből, de az Ad Astra még így is egy fantasztikus élmény volt számomra, amit kötelezően ajánlok megtekintésre. Viszont készüljön fel mindenki, hogy se a stílus, se a történetmesélés, se a tálalás nem olyan lesz, mint amit megszokhattunk, vagy amit elvárnánk egy ilyen kaliberű filmtől. Sokkal mélyebben rejtőzik a film igazi érdeme, mint azt előzetesen mutatja nekünk. Ha viszont vevő vagy erre a bátor utazásra, akkor neked is egy remek élményben lesz részed. 9/10

A film MAFAB adatlapja

Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr9715101930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.