Shawn Levy rendezése által 2011-ben elkészült a XXI. Századi Rocky film, eredeti nevén a Vasököl. A rendező eddigi pályafutása alatt nem készített kiemelkedő alkotást, de ezzel a filmjével a pop-corn mozik világában letette a névjegyét. Legfőképpen azzal, hogy egy percig sem akart több lenni, mint amit az előzetesek alapján vártunk. A szórakozás és kikapcsolódás volt a legfőbb cél, melyet 100%-ig véghez is vitt.

A történetben két fontos tényező játszik kulcsszerepet. Az egyik a robotok, a másik a box. Charlie Kenton életében is fontos volt mind a két dolog, hisz régen boxoló volt, majd a robotok érkezése kettétörte a karrierjét. Aztán az élete leegyszerűsödött, mert napról-napra élt és rozsdás robotokkal kereste a pénzét. Amikor az utolsó centjét is elvesztette, ráadásul még tartozási is voltak, akkor jön az újabb csapás az életében, mert a 11 éves fiát is rásózták. Kapcsolatuk nem indul fényesen, de kénytelenek voltak együttműködni, majd egy új robot és a Vasököl nevezetű gála segítségével újra esélyt kaptak, hogy Charlie visszatérjen a helyes útra és a kapcsolatuk is helyrejöjjön…

Tipikusan az a film, amit nem lehet komolyan venni, de pont az a lényege, hogy nem is kell. Viszont az emberek többségének szüksége van az efféle filmekre, mert ezek tudnak olyan élményt nyújtani, amikor egyáltalán nem kell használni az agyunkat és hétvégén az ágyból nézve, tökéletesen kikapcsolódunk. Voltak és lesznek is ilyen filmek, ugyanakkor nem szabad összetéveszteni a B kategóriás alkotásokkal, mert például a Vasökölnél is a rendezést komolyan gondolták. Minőségi „árut” akartak a piacra dobni, és ezt meg is tették. A forgatókönyvírók rengeteg sablonnal dolgoztak, amit én most nem mondanék hibának, mert annak ellenére, hogy a 20. percben már sejtettem a film végét, tökéletes szórakoztam. Egyrészt a robotok miatt, másrészt a színészek miatt. A történet menete adott volt, de a poénokat, drámákat, és a sikert, remekül adagolták a nézőknek. (a film végén már én is együtt éltem a filmbeli közönséggel) Színészek terén is megállta a helyét a film, mert volt egy elég erős karaktert megformáló Hugh Jackman és kettő kisebb, de ugyanúgy híres színész, nevezetesen Evangeline Lilly (Lost), és Kevin Durand (X-men Kezdetek). Jackman karaktere számomra meglepetés volt, mert részben sablon, részben újító karakter volt, legalábbis számomra. Általában az ilyen karakterfejlődésének az ívét tudjuk a kezdetektől fogva, de nála szerencsére kitolták a felfelé ívelést, amely egy kisebb meglepetést okozott. + a filmben remek párost alkotott a Dakota Goyo által megformált Max-szel. Apa – fia kapcsolat nagyon erős volt, és ez a film utolsó szakaszában teljesedett ki, ahol nagyon sok, de nem túlzó érzelmeket vittek bele.

Tehát egy szerethető, könnyed alkotásról beszélünk, amire szükségünk van. Nem leszünk tőle se többek, se kevesebbek. Nagy dolgokat nem kell várni tőle, úgyhogy a csalódás faktor is kicsi. Nekem tetszett, úgyhogy adok rá 8/10-et.