Nagyjából két hónappal ezelőtt került ki a netre a Monkey Man első előzetese, és olyan rohadt jól nézett ki, hogy talán kicsit túl szép is volt, hogy igaz legyen (csak a viszonyítás kedvéért a kritika alatt csatolva). Vérbő és testközeli harcművészeti jelenetek, egzotikus arcok, egzotikus helyszínek, egy társadalomkritikával finoman átszőtt bűnfilmes csemege. Ezaz, ennyi nekem már bőven elég. Kell, jöhet! Hol lehet fizetni? Na most a sajtóvetítés keretében természetesen egy kurva petákot se fizettem, de aztán, mikor kijöttem a moziból, egy kicsit úgy éreztem, hogy mégis. A filmelőzetesek iránti naiv és gyermeki lelkesedésem utolsó kis morzsalékát adtam oda. Túl nagy ár volt ez egy olyan kis kaliberű filmre, mint a Monkey Man? Duplán tévedsz!
Mert itt jön a csavar: a Monkey Man nem is olyan tökegyszerű, kis kaliberű mozi, mint amilyenre számítani lehetett, a gyermeki lelkesedésről pedig csak annyit, hogy az egy olyan érzelem, ami sosem volt a sajátja ezen cikk írójának. Én a kritikákhoz olyan hűvös kíméletlenséggel fogyasztom a filmeket, mint egy Külügyminisztériumban szolgáló Xerox iratmegsemmisítő a kényes szerződéseket. Halk folytonossággal surrogó gép vagyok, analitikai programnyelvek drótozta élő szövet a fém vázon. Uwe Boll vagy Takeshi Kitano, a klaviatúrámnak tökmindegy. Dolgozószobám a hetedik művészeti ág vizsgálatának szentelt Sixtus-kápolna, melynek mennyezetfreskóján Federico Fellini és Zack Snyder érintik majdnem össze mutatóujjukat. Most pedig anélkül, hogy tovább feszegetnénk a jóízlés határait, kanyarodjunk rá Dev Patel fantasztikusan jó (előztessel rendelkező) akciófilmjére, mert van miről beszélni. Még hogy Boll meg Kitano, hogyne, kedves olvasó. Fellini és Snyder egy és ugyanazon a kibaszott freskón?!? Te kurvára meg vagy húzatva!
Egy Kid nevű figura az illegális harcokat szervező bukmékerrel összejátszva püffölteti agyon magát estéről estére, miközben nappal szarul fizető konyhai kisegítő állásokból tartja el magát egy képzeletbeli indiai nagyváros társadalmának legalsó rétegeiben. Éjszakánként szemhúnyásnyit sem alszik, mert gondolatait iszonyú düh futtatja örök mókuskerékben. Gyerekként a rendőrség és annak korrupt vezetője megölte az anyját, azóta egyetlen cél vezérli az életét: megtalálni és a lehető legnagyobb kínokat okozva áttessékelni a felelősöket a másvilágra. Egy életlen kiskanál, egy kicsorbult dugóhúzó vagy olykor a puszta kezei azok az eszközök, melyek ritkán érkező álmaiban egytől egyig tiszteletüket teszik a gyilkos rendőrfőnök agyvelejében. Egyik este azonban lehetősége nyílik közelebb férkőzni a városi elit gyengébbeket kiszipolyozó, fényűző politikai rendezvényeken páváskodó társaságához, melynek kapcsolatain keresztül elérkezhet az édes bosszú.
Dev Patel, aki színészként a Gettómilliomosban, az Oroszlánban és az egyébként elképesztően jó A zöld lovagban már bizonyította képességeit, A Majomemberben a főszerep mellett a forgatókönyvírást és a rendezést is magára vállalta. Csak kényszerből persze, mert eredetileg a District 9-t rendező Neill Blomkampnak szánta a rendezői széket, de egyéb elfoglaltságai miatt Blomkamp azt javasolta Patelnek, hogy rendezze meg a filmet saját maga. Patel pedig jól beválasztott ezzel a filmmel, ugyanis a 2020-as Covid-19 válság, az őrült pénzügyi nehézségek, az állandó eszközhiány mellett a filmet eredetileg forgalmazni szándékozó Netflix is szépen kitáncolt a történetből az utolsó pillanatokban.
A film felénél egyszerűen csak elfogyott a pénz, és emiatt vannak olyan jelenetek, amiket Patel mobiljával vagy GoProval vettek fel, és ezek a végleges változatban is benne maradtak. Aztán egyszer csak megjelent a Tűnj el! forgatókönyvéért Oscar díjjal kitüntetett Jordan Peele, akinek produkciós cége, a Monkeypaw pont ilyen és ehhez hasonló filmtervek felkarolásában érdekelt, és fantáziát látott a színészből rendezővé avanzsált Patel félkész munkájában, és megnyitotta a pénzcsapot. Emelett pedig a streaminget félresöpörve egyenesen a mozis forgalmazást célozta be a film számára.
A Monkey Man először gyors és rövid, olykor kissé ügyetlen vágásokkal mutatja be a harcokat, de ahogy a történet halad előre, és Kid karaktere fejlődik, úgy lesznek az akciójelenetek snittjei hosszabbak, operálnak jóval kitartottabb szekvenciákkal. Hogy ez a a kreatív folyamat része volt, vagy a projekt pénzügyi hullámvasútjának számlájára írható, azt nem tudni, de én őszintén hiszem, hogy inkább az első az igaz. A film rendkívül zaklatott látványvilágú, kamerája állandóan izeg-mozog. Volt, hogy a felvevőt egy kaszkadőrre szerelték, akinek nem volt más feladata, mint együtt mozogni a főszereplővel, ha az esik, essen vele a kamera is, és ez kétség kívül szült pár érdekes beállítást. Némely képről már csak Keanu Reeves hiányzott, annyira egyeznek a látottak a John Wick filmek bizonyos kompozícióival, máskor meg a 90-es, kora 2000-es évek izgága drogfilmjeinek videoklipes tripjei ugorhatnak be a nézőknek.
A Majomembernek irdatlan akciójelenetei mellett halvány kis humora is akad, persze ebben a filmben nem történik akkora műfajok közötti határvillongás, mint egyes koreai alkotásokban, ettől Patel rendezőként még érezhetően lemaradásban van. Sajnos ezekkel párhuzamosan sokszor a nem túl szofisztikáltan adagolt dráma próbálja leginkább fojtogatni a moziba járó torkokat. Néha egyenesen úgy érezhetjük, egyes jelenetek csak azért kerültek bele a filmbe, hogy Patel huszonötödjére is belenézhessen a kamerába a bánatos kutya szemeivel. Azt viszont meg kell jegyezni, hogy ez a fazon zseniális színész, a Gettómilliomos óta valami fergeteges jelenlétet tudott kialakítani magának a vásznon, amiről A zöld lovagban már megbizonyosodhattunk ezelőtt. A Majomemberben sincs ez másképp. Nem valószínű, hogy lesz még valaha Cowboy Bebop élőszereplős adaptáció – a Netflix sorozata ezt valószínűleg örökre elintézte nekünk –, de ha mégis, Kid karaktere alapján Patel egész jó Spike lehetne.
Még úgy is, hogy nem az a kifejezetten akcióhős típus, nincs meg hozzá a fizikuma, nagyon nyurga, túlságosan jámbor, nincs benne gyilkolási ösztön. Ellenben van valami naiv, jólnevelt szerénység az egész megjelenésében. Aztán ahogy halad a film, ez társul a szemeiben megbúvó hatalmas elszántsággal. A film elején még nem, de a végén már kezdjük elhinni neki, hogy karjaiban és lábában ott bujkál Bruce Lee mozdulatainak öröksége, egy megállíthatatlan, mindent leromboló erő, ami még a legmegátalkodottabb rosszarcok kigyúrt, felfegyverzett alakjait is képes vérvörös húskupacokká darálni.
Joggal hasonlítható össze a film Chad Stahelski John Wick filmjeivel, az akciójelenetek és pláne az előzetes alapján mindenképp. Csihi-puhiban Wick simán felnyalatja a padlót Patel filmjével, A Majomember ugyanakkor, ha csak villanásokkal is, de képes reflektálni az indiai társadalomban jelen lévő problémákra, az éles társadalmi egyenlőtlenségekre, a vallás korrumpálódására, az emberkereskedelemre, a nők elleni erőszakra, de még a transz közösségek megbélyegzésére is. Hindu mitológiával átszőtt alaptörténetét erős kontrasztok képeivel meséli az utcán alvó nincstelen családok, és az emberségükből lassan kivetkőző, rúpiával táplálkozó elit ütköztetésével.
A Monkey Man nem sikerült rosszul, mégis képtelen felvenni a versenyt a saját előzetesével, és annak ígéretével, hogy ez lesz az indiai John Wick, és emiatt egy kis csalódást okozhat sokaknak. A film emellett dúskál az “inspired by” jelenetekben, sokszor úgy érezhetjük, Dev Patel kicsit olyan, mint Tarantino. Nem azért mert olyan ügyes rendező, hanem mert olyan szégyentelen vehemenciával másol régebbi mestereket. Az elmúlt bő másfél évtizedben lehetősége volt olyan rendezőket megfigyelni munka közben, mint Danny Boyle, Garth Davis, David Lowery, Wes Anderson és a már említett Neill Blomkamp, és saját filmjéhez a John Wick mozik mellett bőven merített a koreai akciófilmekből, az új-bollywoodi termésből és az indonéz The Raid filmekből is. Azt viszont mindenképp el kell ismerni, hogy rendezői bemutatkozásnak a Moneky Man – legfőképp vizuálisan, de úgy az egész produkciót tekintve is – egy elég erős alkotás. Én kíváncsi vagyok, hogy Patel mihez kezd ezek után, mert ez innentől nem kell, hogy pénzkérdés legyen. 7/10
Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!
