Életünk során szerintem mindenki találkozik egy olyan filmmel, ami szakmai szemmel nézve közel sem csúcskategória, de egy gyermekkori, vagy bármilyen más élmény miatt, örökre az egyik kedvencünk marad, és bármikor örömmel tudjuk újranézni. Számomra a Kickboxer című film tudott ilyen maradandó élményt nyújtani. A főszerepben a 80-as, 90-es évek egyik legnagyobb akciósztárja, Jean Claude Van Damme szerepelt, aki mellesleg az adott kategóriában a személyes kedvencem is. Tehát minden adott volt ahhoz, hogy jól szórakozzak.

A történet rém egyszerű és fordulatoktól mentes, de talán pont e miatt „ütött” akkorát. Az amerikai kickbox bajnok, Eric Sloane a testvérével Kurttel Thaiföldre utazik, hogy kihívják a helyi bajnokot, de azzal nem számoltak, hogy Tong-Po a küzdelem során szabálytalanul bunyózik, és egy védhetetlen ütés miatt örökre tolószékbe kényszeríti Ericet. Az eset után Kurt bosszút esküszik, és egy öreg mester segítségével edzésbe áll, hogy revansot vegyen az ellenségen…

A film, Mark DiSalle és David Worth közös rendezéséből született meg 1989-ben. A főszerepre a lehető legjobb embert választották, mert a Véres játék című film után, világhírnevet szerző JVCD sokak kedvence lett, ezáltal a film is könnyed eladhatóvá vált. De ez még mindig nem minden, hisz Paul Hertzog és Stan Bush fantasztikus zenét írtak a filmhez, amivel az alaphangulat is megteremtődött, majd ehhez remekül asszisztált a helyszín, azaz Thaiföld és az ott látható „halott város”.

A story, mint mondtam nagyon egyszerű, tehát egy percig nem kell gondolkodnunk, hogy mi fog történni, de ez a legkevesebb, mert a film során rengeteg poén, dráma, és akció vár ránk, és persze nem szabad megfeledkezni, Xian Chow mester edzéstervéről sem. Az alapoktól építettek fel mindent, tehát a légzésgyakorlatok és az erőnlét kialakítása volt a kezdet, majd ezek után jöttek be a különféle harci stílusok, többek között a Muay-thai is. Az itteni képsorokból nagyon jól levehető, hogy Van Damme egy remek harcművész, akinek nem okoznak gondot a különféle gyakorlatoknak a szemléltetése.

A filmben sok sablont használtak, tehát a szerelmi szál sem maradhatott el, de szerencsére nem estek át a ló túloldalára, úgyhogy nem volt vele gond. A végső harc pedig, mindent felülmúlt. Számomra a mai napig az egyik legjobb bunyós jelenet, néhol már Dragon Ball-t idéző erőfitogtatást láthattunk, melynek a végkimenetelét alighanem sejtjük az első perctől kezdve, de mégis izgulunk. A cselekmények végig a 80-as éveket idézik, tehát aki ezekben az időkben, vagy ezeken a filmeken nőtt fel, annak bátran merem ajánlani. Minden bizonnyal nem lennék ilyen jó véleménnyel a filmről, ha nem 7-8 évesen látom, de így történt, úgyhogy számomra ez mindig is 10/10-es alkotás lesz.