[Supernatural Movies]

Batman – A sötét lovag visszatér - 1. rész (2012)

2013. január 30. - REMY

Bruce Wayne nyugdíjas, Batmant 10 éve nem látták Gotham utcáin, és Alfred pedig halhatatlan. Kezdve így az értékelést, észrevehetjük, hogy elég sokat ugrunk az időben, és a denevérember már nem a régi. Jason Todd halála kegyetlenül betett Bruce Waynek, aki vissza is vonult a bűnüldözés elől, és megpróbálja élni a civil életet. A milliárdos bajszot növesztett és étterembe járkál a szintén kiöregedő, éppen nyugdíj előtt álló, Jim Gordonnal. Ám a város még sosem látott mélységben van, mert nem telik el nap, hogy ne történnének bűncselekmények. Egy új csoport alakult, akiket mutánsok néven ismernek. Bruce látva ezt úgy dönt, hogy megpróbál visszatérni…

batman sötét vissza.jpeg

Frank Miller a Batman képregények egyik császára, aki 1986-ban elkészítette a Sötét lovag visszatérése című képregénysorozatot. Szokatlanul és újszerűen ábrázolta a hős karakterét, és nem hátrált meg a durvaságoktól és a brutalitástól sem. Sokan féltek, amikor meghallották, hogy készül egy animációs film ebből a történetből, de látva a filmet, megváltozott a véleményük. A Warner 2 felvonásban készítette el az adoptációt, mert 70 perc nem lett volna elegendő a minőségi tálaláshoz. A végeredmény magáért beszél.

A forgatókönyvet pazarul megírták, aminek hála végig élvezhető maradt a cselekmény. Odaszögez minket a képernyő elé. A hangulatot is kellően megteremtették, viszont az ábrázolással volt egy kisebb problémám. A rajzstílus nem tudott felnőni a film minőségéhez, mert bár nem volt vészes, viszont sokkal nagyobbat tudott volna ütni, ha több energiát fektetnek bele. Olyan érzésem volt, mintha a régebbi rajzfilmek stílusát keverték volna össze. Egy újabb és egyedibb rajztechnikát kellett volna használniuk. Emellett amit kicsit sajnáltam (ez csak eredeti nyelven hiba), hogy nem Kevin Conroy adta a hangot Batmannek. Peter Weller sem volt rossz, de azért ő nem az igaz. (És amint látom Mark Hamill sem lesz Joker hangja a folytatásban…)

A film másik erőssége a zenei aláfestés volt, ami a hangulatot az egekbe lökte, és bár hajaz a Hans Zimmer által készített Sötét lovag élőszereplős film zenéjéhez, de ennek ellenére kifogástalan volt.

A sötét lovag visszatérése, tehát új lépcsőfokot teremtett a Batman rajzfilmek terén, csak úgy, mint Nolan filmjei az élőszereplős filmek terén. Az alkotás lenyűgöző, és ezért könnyű szívvel dobok rá 9/10-et.
Folytatás következik a 2. résszel. 2012. január 31.-én 00:01-kor.

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr45050942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.01.30. 08:29:22

a rajzstílust inkább a képregényhez akarták közelíteni, semmint a régebbi rajzfilmekhez.

Az, hogy Alfred halhatatlan epic. :D:D
süti beállítások módosítása