Jean Claude Van Damme miatt néztem meg ezt a filmet, melyben nem főszereplő, és még csak nem is a jó oldalon áll, de egy mérföldkő volt a karrierje szempontjából. A karate tigris a jól megszokott forgatókönyvet követi, amiben a főhős a mélyről indul, majd edzések után feljut a csúcsra.

Jason óriási Bruce Lee rajongó, így nem csoda, hogy rajong a küzdősportért, melyet az apja edzőtermében nap, mint nap űz. Egyszer azonban egy maffiacsoport megkeresi az edzőtermet, vásárlás céljából, hogy a full-contact üzletet kibővítsék. Az apa meghátrál, amit a fia nem vesz jó néven. A kettejük közötti kapcsolat megromlik, és Jason kétségbeesetten edz, hogy ne legyen olyan gyáva, mint az apja. Egészen Bruce Lee sírjáig megy, ahol segítséget kér a halott mestertől…

A 80-as években rengeteg olyan film jött ki, amiben a küzdősportok kerültek az előtérbe, és a főhősnek edzenie kellett, hogy legyőzze a mindig hatalmas, és irgalmatlan ellenfelét, ami persze sikerült is neki. No, de ez a film még ezt sem tudja rendesen átadni. A forgatókönyv elképesztően összecsapott, és sokszor olyan felesleges jeleneteket tettek bele, hogy feltettük magunknak a kérdést, hogy „ezt most miért?”

Sajnos nagyon komolytalan volt a film, minden tekintetben. A színészi játék katasztrófa, és erre még rátett egy lapáttal az idegesítő szinkron is (persze ez nem a film hibája, de azért na…) Az edzésnek nem volt meg a varázsa, nem ütött akkorát, mint például a Kickboxer című filmben.

Van Damme itt mutatta meg először az izmait, és itt nyomta le az első spárgáját is. A belga akcióhősnek hamar beindult a karrierje a film után, hiszen a következő alkotás, melyben szerepelt, a mára már klasszikussá vált Véres játék volt, melyet sokan a legjobb filmjeként tartanak számon.

A karate tigris nem lesz az emberek kedvence, és a saját kategóriájában sem lesz a legjobbak között, mert egyszerűen kevés. 3,5/10