[Supernatural Movies]

Az éhezők viadala / The Hunger Games (2012)

2013. június 22. - REMY

„Sose hagyjon el titeket a remény” – hangzott el többször is a filmben ez a mondat, mely a fejemben is megfogalmazódott néhányszor a film alatt. Suzanne Collins sikerregényének filmváltozata sokáig a feledés homályába tartozott nálam, de végre erőt merítettem magamon, és megtekintettem. Mondanom sem kell kellemesen csalódtam, de…

hun.jpg

A jövőben járunk, ahol minden évben a Kapitólium kiválaszt a 12 körzetből egy-egy tizenkét és tizennyolc év közötti fiút és lányt, hogy részt vegyenek az Éhezők viadalán. Az életre-halálra zajló küzdelmet a TV egyenes adásban közvetíti, hogy a sok pénzes embert szórakoztassa. A 12-es körzetben, amikor kisorsolják Katniss húgát, akkor az idősebb lány önként jelentkezik, hogy ezzel megóvja a kicsi életét. Katniss ezzel a tettével a halálos ítéletét írja alá, ám őt nem abból a fából faragták, hogy feladja a küzdelmet…

Először is szeretném leszögezni, hogy nem olvastam a könyvet, így csak és kizárólag a filmben látottakat tudom értékelni.
Ezek után kezdjük is azzal, hogy a látottak… Kedves operatőr úr, érdekelne az a kis apróság, hogy miért rángatja úgy azt a kamerát, mint egy epilepsziás? Egyszerűen elképesztő, hogy ezt nem tudják elfelejteni, és lehetetlennek tartom, hogy ezt valaki is élvezi. Szerencsére a film folyása közben egyre kevesebbet kellett jojóznia a szememnek, így tudtam figyelni is a történésekre.

Véleményem szerint az alapötlet fantasztikus, és rendkívül szórakoztató, de a hallottak alapján a könyvet egyáltalán nem adta át a film. Ugyanakkor én élveztem, mert a viszonylag hosszú játékidő hamar elrepült.

hun1.jpg

A forgatókönyv, úgy ahogy elfogadható, de számomra volt egy nagy probléma, ami miatt hiányérzetem keletkezett. Ez nem más, mint a kinti világ eltűnése. Számomra nagyon kevés információ jött át a kint zajló eseményekről, mert a hangsúlyt a viadalra fektették. Ez persze érthető, de mivel ez egy TV műsor, és a kinti gazdagok téteket raknak, meg szponzori teendőket teljesítenek, így elvárható lett volna, hogy többet tudjunk meg róluk. Ennek ellenére szinte semmit. No, de ezen kívül nem nagyon volt vele gond, mert ahol feszültség kellett ott megkaptuk, ahol érzelem kellett ott vittek bele, tehát megoldották.

Az élvezeti értéket növeli a színészi gárda is, akik jó munkát végeztek, mert Jennifer Lawrence és Josh Hutcherson is hozták azt, amit a film elvárt. Rajtuk kívül még a nevesebb színészek több-kevesebb szerepe is dobott az összképen. Gondolok itt a Woody Harrelson, Elizabeth Banks, Stanley Tucci, Donald Sutherland névsorra.

hun2.jpg

Összességében az Éhezők Viadala egy egészen pofás kis film lett, és simán élvezhető arra a 2-2 és fél órára, amíg megnézzük. 6,5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr105367849

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2013.06.22. 08:12:00

Nagyon jó kis film ez, és iskolapéldája annak, hogy kell egy könyvet adaptálni filmre.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.06.22. 10:05:53

@lisztes: Hát én azt hallottam, hogy a film a könyvhöz képest nagyon rossz. Én nem olvastam, így nem tudom.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.06.23. 07:50:56

végre valaki reálisan értékeli ezt a közepesnél éppen hogy jobb filmecskét.

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2013.06.23. 12:27:54

@REMY: Ez most nem a film vagy a könyv jobb kérdéskör.

A film teljesen más műfaj, épp ezért más történetelemeket kell kihangsúlyozni, nem kell félni kihagyni dolgokat és nem kell félni beletenni dolgokat. Hogy működjön. Mint film. És az Éhezők viadala forgatókönyve ebben volt olyan jó.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.06.24. 08:48:48

@lisztes: én a könyvet nem olvastam, így szimplán a filmet tartom maximum közepesnek, és nem az adaptációt.
süti beállítások módosítása