A legtöbb francia vígjáték képes azt elérni, hogy amikor leülünk eléjük, akkor felhőtlenül tudjunk szórakozni és röhögni. A saját stílusuknak hála, könnyen szerethetővé is válnak az egyes filmek... ám, kivételek ugyebár mindig és mindenhol vannak, és ezt a negatív elismerést most Oliver Dahan filmje, a Csodacsapat nyerte el a 2013-as évben.

Patrick Orbera ünnepelt futballsztár volt egy időben, ám a karrierje megfeneklett és nagyon mélyre süllyedt. A családja hátat fordított neki és a gyerekét sem láthatja, hacsak nem változik meg gyökeresen. Miután a legnagyobb vágya, hogy együtt lehessen a lányával, vesz egy nagy levegőt és elvállal egy munkát egy francia szigeten, és a helyi focicsapat edzője lesz. Azonban céljuk is van, hiszen a város konzervgyára a csőd szélén áll, és meg kell menteni, mert különben a lakók elveszítik a munkahelyüket…

Nagy elvárásaim nem voltak a filmmel kapcsolatban, mert az előzetes sem szólt nagyot, de azért reménykedtem benne, hogy néhol felröhögök és elmosolyodok. Ezt részben el is érte, mert tényleg volt benne néhány jó poén, de hála a sok erőltetett, túljátszott jelenetnek, az egész film elvesztette a varázsát. Nyoma sem volt annak, amit egy valamirevaló francia vígjáték képes lehozni, ami nem más, mint a folytonosság. Az, amikor egyik poénból ugorunk a másikba, vagy amikor az üresjárat közepette is mosolyogva ülünk a képernyő előtt, mert a szereplők jelenléte kiváltja belőlünk. Azaz, adott volt egy bő másfél órás vígjáték, aminek alig néhány perce volt vicces.

A forgatókönyv teljes mértékben össze volt csapva, ez leginkább a különböző karakterek megjelenésénél volt érezhető, mert sokszor történt az, hogy belekezdtek valamibe, aztán félbehagyták. A legtöbb karakternek nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Ugyanakkor a színészek közül néhányan elég jól – a szinthez képest – szerepeltek. Omar Sy kiköpött Lilian Thram volt, akit meg is idézett az egyik mozdulatával. Viszont ez csak annak lesz értékelhető momentum, aki látta a ’98-as VB-n, a Francia – Horvát meccset. José Garcia személyében pedig egy Eric Cantona elevenedett meg. (legalábbis nekem ő ugrott be, amikor megláttam). Ebből viszont az szűrhető le, hogy a Csodacsapat csak úgy lesz értékelhető, ha van egy kis focis ismeretünk. Nekem ugyanis leginkább a kisebb utalások jöttek be igazán, így ebből arra tudok csak következtetni, hogy ha nem lennék otthon a futballban, akkor bizony egy nagy nulla lenne a film számomra.

Bár megpróbálok elvonatkoztatni a focitól, viszont akkor arra jutok, hogy a Csodacsapat tényleg egy felejthető alkotás, és nem igazán ajánlom a megtekintését. Minden tekintetben kevés, ráadásul még a nívós Marseille meccs sem húzta ki a gödörből. 3,5/10