A néhai ügyvéd, az Illinois állami tisztviselő, a kongresszusi képviselő, és az Amerikai Egyesült Államok 16. elnöke, azaz Abraham Lincoln. Lincoln az USA egyik leghíresebb elnöke, és ő volt az, aki felszabadította a rabszolgákat az Államokon belül, és emellett ő a tökéletes alany egy amerikai rendezőnek, aki ráadásul megszállottan szereti fényezni a saját országát. Steven Spielberg ismét nagyszerűt alkotott.

1865-ben az amerikai történelem egyik legnagyobb háborúja közeledik a végéhez. Az újraválasztott elnök azon dolgozik, hogy eltörölje a rabszolgaságot, ám az ellenállás, amivel szembe találja magát hatalmas és rendíthetetlen. Viszont Lincolnnak megvannak a kellő képességei ahhoz, hogy meggyőzzön embereket arról, hogy az egyenlőség bizony kijár a négereknek is…

Steven Spielberg nem egyszer rendezett olyan filmet, aminek már a megemlítése után odaadták volna az arany szobrocskát. A rendező eljutott arra a szintre, hogy amihez hozzáér, az arannyá válik, ám ettől függetlenül tud ő is hibázni, és ha objektívan szeretnénk értékelni a karrierjét, akkor nem egyszer esett át a ló túloldalára és nem egyszer készített giccsbe fulladó, túlzásokkal átitatott mozifilmet, amitől a legtöbb, nem amerikai néző egyszerűen rosszul lesz (A tapasztalatok nem egyszer alátámasztották ezt a kijelentést). A direktor úr megítélése épp ezért nem mindig pozitív, ám a Lincoln után ismét tapsot érdemel.

Spielberg a lehető legjobban nyúlt a témához, és a giccsek háttérbe szorításával utat nyitott a sok helyen talán száraznak is tűnő, de annál jóval realisztikusabb tálalásnak. A Lincoln nem egy mese, hanem egy erős történelmi film, ami a kategóriájában nagyon előkelő helyet tud elfoglalni. Ugyanakkor ebben nem csak a neves rendezőnek van nagy szerepe, hanem a forgatókönyvírónak, azaz Tony Kushnernek is, akinek hála a több mint két órás játékidő nem fullad unalomba. Miért is lenne unalmas, ha a színészi játék, a fényképezés, a zene, egyszerűen fenomenális? Mi nézők nem tudunk unatkozni, hiszen hála Daniel Day-Lewisnek, egy olyan Abraham Lincolnt kaptunk, aki kiköpött mása az eredetinek. Lewis munkásságát mindig is dicséretesnek tartottam, mert képes volt évekre eltűnni a rivaldafényből, de amikor visszatért, akkor ismételten egy Oscar-díjas alakítást tudott bemutatni nekünk. Most sem volt ez másként, és bizony Spielberg nagyon sokat köszönhet neki, mert ha valakinek a film nem is, de DDL játéka tuti biztos, hogy tetszeni fog, s ezáltal ajánlani fogja a filmet majd másoknak. Egy olyan Lincolnt formált meg, aki gondterhelt, megfáradt képet mutatott magáról és a legtöbb esetben történetekkel bizonygatta igazát. Lincoln emberi volt, nem pedig egy szuperhős, akinek a megjelenése giccstengert hoz magával, így könnyű volt vele azonosulni, és könnyebb volt átérezni azt a terhet, amit magán viselt, hogy jobbá tegye az országát, és bizony ez teszi naggyá a filmet. Realisztikussá vált és nem esett túlzásokba. Day-Lewis mellette még Tommy Lee Jones az, aki nagyszerűen hozza a saját karakterét, és ezért fontos megemlíteni egy kritikában.

No, de mint már említettem nem csak a színészi játék, hanem a fényképezés és a zene is profi szinten mozog. Janusz Kaminski operatőr meg is kapta a jelölését a munkájáért, ami szerintem érthető volt a Lincoln esetében, hiszen a borús látványvilág, amit elénk tárt, rendkívül hangulatossá tette a filmet, valamint John Williams is kitett magáért, bár most a megszokott – talán sok esetben már hatásvadász – dallamokat a félretette, és egy jóval visszafogottabb zene aláfestéssel örvendeztetett meg bennünket.

A Lincoln igazából minden téren megállja a helyét, és ha valaki mégis unalmasnak találja, akkor is érdemes végigülni, mert tanulságos. Spielberg egy nagyszerű történelem órát tartott nekünk, és bizony az elmúlt évek gyengébb filmjei után újra maradandót alkotott. Spielberg tartozott ezzel, és remélhetőleg még sok minőségi filmet fog készíteni számunkra. 8,5/10