Mitévő legyél, akkor, ha az életed során elkészítettél egy – igazából három – remekművet, amit, akkor is felhánytorgatnak, ha éppen kajálni mész? Mitévő legyen Peter Jackson, ha a filmjei után mindig a Gyűrűk Ura trilógiát emlegetik fel? Jó kérdés, de sajnos a saját maga által felállított szobra az egész életét végig fogja kísérni, és akkor is ott lesz vele szemben, amikor nem kéne. A Hobbit legnagyobb baja, hogy a Gyűrűk Ura létezik!
Bilbóék folytatják az útjukat a Magányos Hegy felé, hogy Tölgypajzsos Thorin visszafoglalhassa az őt megillető trónt. A hegy belsejében azonban Smaug pihen, akinek esze ágában sincs visszaadni a Törpkirálynak a helyét, így valamelyikőjüknek az életével kell fizetnie. Ám ez csak az egyik probléma Középföldjén, hiszen a háttérben egy ősi ellenség is tevékenykedik, aki véres háborúra készül…
Sokaknak az volt baja az első résszel, hogy vontatott, és gyerekes, de hát végül is egy gyermekregényről beszélünk, így már akkor sem értettem a gyerekes jelző felhozatalát, mint negatívum. Peter Jackson azonban változtatott – nem is kicsit – az első részhez képest, és jóval közelebb hozta hangulatilag a Gyűrűk Ura trilógiához. Nyilván megmaradtak az alapkoncepciónál, miszerint ez egy gyerekeknek írt könyv, de észrevehetően komolyabb lett a Smaug pusztasága. Emellett Jackson a tempót is fokozta, és a 160 perces játékidő nem énekléssel, és kajálással telt el, hanem akciókkal, és pörgős eseményekkel.
A trilógia középső része mondhatni minden téren veri az elsőt. (Bár, akinek az első is tetszett, az így is, úgyis szeretni fogja a folytatást. Viszont, ha az kissé mellé ment, akkor itt az idő nekiesni a második résznek.) De mégis miben lett jobb, vagy miért jó a Smaug pusztasága? Abban, hogy a CGI az első részben kifogásolható volt, itt viszont letisztult és jóval szebb, illetve látványosabb lett. A történetvezetés igazából teljesen rendben volt – egy-két jelenetet leszámítva -, és Jacksonék az első rész után egy jóval pörgősebb, akciódúsabb résszel örvendeztettek meg bennünket. Az utolsó bő 1 óra ráadásul a feszültséget is a tetőfokára hágta, és ott már tényleg minden beindult.
Talán az egyetlen hibája a filmnek, hogy túl sok szerepet kapott Evangeline Lilly, azaz Tauriel. A karakterével alapjáraton semmi gond nem volt, de az a szál, amit kibontottak vele, nem igazán illett a filmbe. Valamint, Tóváros királya is kissé idegen volt ebben a világban. Ugyanakkor ezek ellenére is csak azt tudom mondani, hogy a film minden perce ajándék, és kevésnek éreztem azt a bizonyos 160 perces játékidőt, amit kaptunk Jacksontól. Mesterien bánik a Tolkien univerzummal, és ezt nem lehet megunni.
A legnagyobb kérdés azonban a filmmel kapcsolatban, hogy vajon Smaug hogy néz ki? Röviden és tömören egyszerűen fantasztikus. A stábtagok nagyon jó munkát végeztek, és hála nekik egy olyan sárkányt láthattunk a filmvásznon, amitől eláll a lélegzetünk. Samug hatalmas, Smaug gyönyörű, és Smaug kegyetlen. Egyértelműen ő jelenti a fénypontot ebben az epizódban, és ő az, akiért mindenképpen le kell ülni egyszer a film elé. Mellette természetesen a többiekről sem kell elfeledkezni, de őket azért már láttuk egyszer, és akkor is, és most is jól teljesítettek.
A Hobbit – Smaug pusztaságával tehát ismét bebizonyította Peter Jackson, hogy nagyon érti a dolgát, ha Tolkien történetről van szó, és az is biztos, hogy ez a rész összességében veri az elsőt. Úgyhogy nagyon remélem, hogy a trilógia záródarabja sem okoz majd csalódást, és azt is remélem, hogy a játékidőre még rátesznek egy lapáttal. 9/10
Ui: Ha esetleg találkoztok egy alvó sárkánnyal, akkor ne nagyon ébresszétek fel, köszi!