Adolf Hitler, aki nagy műkedvelő volt, s köztudottan alkotott is, mielőtt inkább diktátorkodásra adta a fejét, a háború során mintegy 5 millió különböző műkincset gyűjtött össze (rabolt el) a meghódított területekről. Célja egy über alles Führer Múzeum létrehozása volt. A szövetségesek persze eme tevékenységét sem nézték jó szemmel, s mivel tudták, hogy ha Németország elbukik, akkor Hitler kiadja a parancsot az összegyűjtött kincsek megsemmisítésére – ha az övé nem lehet, másé se legyen alapon -, ezért létrejöhetett egy Monuments Men, magyar keresztségben Műkincsvadászok névre keresztelt alakulat. A csapat tagjai nem kimondottan katona alkatok voltak, és még csak nem is feltétlenül erejük teljében lévő fiatalok, hanem művészettel foglalkozó emberek, tanárok, restaurátorok, építészek, ily módon mégis a lehető legalkalmasabb csapatot alkotva a nemes feladat végrehajtására. Céljuk az elrabolt alkotások felkutatásán és visszaszerzésén túl arra is kiterjedt, hogy a szövetséges csapatok előrenyomulás közben lehetőleg ne okozzanak további károkat.
A fent leírtak valóban megtörténtek, az akció pedig sikerrel járt, így rengeteg művészeti alkotás maradhatott meg az utókornak. Nem nehéz belátni, hogy mint a második világháború megannyi mozzanata, ez is kiáltott egy szélesvásznú, nagyszabású hollywoodi filmfeldolgozás után. George Clooney meg is tette nekünk ezt a szívességet és gyöngyvászonra vitte a huszadik századi történelem eme roppant érdekes momentumát. Több-kevesebb sikerrel. A tisztánlátás végett meg kell jegyezni, hogy Clooney és Grant Heslov (társforgatókönyvíró) nem a létező személyeket írták bele a filmbe, hanem részben fiktív karaktereket alkottak, kitalált nevekkel, ugyanis viccesnek, néhol esetlennek akarták mutatni őket, és véletlenül sem szerették volna az igazi hősöket rájuk nem jellemző tulajdonságokkal felruházni.
Az alapvető probléma a Műkincsvadászokkal az elvárásokban keresendő, s mivelhogy ez külső tényező, ezért nem is feltétlenül lehet a saját hibájának felróni. A kilencvenes évektől kezdve eléggé más képet mutattak a háborús filmek, mint amit azelőtt megszokhatott a közönség, gyakorlatilag egytől egyig a háború borzalmaira fókuszáltak, a maguk nyers és elrettentő valóságában, a lehető legrealisztikusabb módon bemutatva azokat. Ez a tendencia pedig egészen napjainkig tart. A másik tényező a mára már nemcsak elismert színésszé, hanem elismert rendezővé is érett Georgle Clooney neve, illetve az általa összeverbuvált igencsak erős színészgárda. Ha ezeket a tényezőket, valamint a film előzeteseit, melyek a mai tendenciát követve némileg más hangulatot árasztanak, mint maga a kész produktum, összeszedjük, el is jutunk az egyszeri filmbarát fejében kialakuló képig, egy monumentális, letaglózó erejű, sok Oscar várományos háborús filmig. Amit kapunk az viszont sokkal inkább egy roppant bájos háborús matinéfilm, ami akár a hatvanas-hetvenes években is készülhetett volna, és most bizonyára gyakran a műsorára tűzné valamelyik klasszikusokat sugárzó mozicsatorna. Akár vasárnap délután is. Ez valóban baj? Véleményem szerint a legkevésbé sem, már csak azért sem, mert a mai kínálatból eléggé hiányoznak az ilyesféle filmek. Nem akar sokat, csak elmesélni egy történetet, a lehető legegyszerűbb módon, minőségi tálalásban, remek színészek előadásában. Ezt pedig gond nélkül teljesíti is. A cikk írásakor a film 34%-on áll rottentomatoes-on, ami azért véleményem szerint eléggé képmutató dolog, és nem is egészen értem. Ugyanazok az emberek húzzák le, akik oda-vissza ajnározzák az épp aktuális „tök ugyanolyan, mint az előző” sokadik képregény feldolgozást. És nehogy már valaki azt mondja nekem, hogy azok jobbak ennél. A frászt.
Lehetett volna persze azért jobb film is ez, vannak benne ugyanis kihagyott ziccerek, pontosabban egy jó nagy. Ha már ilyen jó színészgárdát sikerült összeszedni - Murray, Goodman, Damon -, és a rájuk írt karakterek is tényleg nagyon jók, és ami fontos, hogy szerethetőek, akkor jobban rámehettek volna a köztük kialakuló viszonyokra, konfliktusokra, és többet szerepeltethették volna őket együtt. A csapat a játékidő nagy részében szét van szórva, és elég gyakran ugrálunk a helyszínek között, a film pedig ettől elég csapongóvá válik. Kicsit tehát felemásra sikerült, de így is remek kikapcsolódást nyújt a Műkincsvadászok.
Ja és nem mellesleg, a film zenéje igen jó.
