Farkasember (2010)

A klasszikus rémmesék, mint a Frankenstein, a Drakula, a Láthatatlan ember, vagy éppen a most kritizált Farkasember is a feledés homályába merült a XXI. században. Egyszerű a képlet, a régi idők nagy szörnyei már nem kellenek az embereknek. Hogy miért? Arra nem tudom a választ, mert szerintem kifejezetten érdekesek azok a bestiák, amik a 30-as, 40-es éveket uralták.

2010-ben Joe Johnston egy rendkívül impozáns szereplőgárdával próbálta meg felidézni a Farkasember történetét, de összességében a filmje nem járt sikerrel. Bár egy Oscar-díj jutott neki, amit valóban meg is érdemelt, de maga a film sok sebből vérzik, így nem lehet ódákat zengeni róla. A történet csak úgy, mint az eredetiben nem volt túlbonyolítva, de nem is ebben kell keresni a hibát. Adott volt a rendezőnek minden, ami egy sikeres filmhez kell, de nem tudott vele mit kezdeni. Egyrészt a viktoriánus London ábrázolása elsőosztályú, de mégis úgy érezhettük, hogy semmi hangulata nincs a Farkasembernek. Se a zenével, se a rémisztgetésekkel nem tudták elérni a kellő hatást. Beleket viszont láthattunk dögivel…

Benicio Del Toro, Anthony Hopkins, Emily Blunt, valamint Hugo Weaving is a tiszteletét tette, de egyikőjük sem tudott igazán kibontakozni. A karaktereik rosszul voltak megírva, így nem várhattunk tőlük nagy csodát. Az új Farkasember igazából csak egy felidézés volt (bár valamelyest eltért az eredetitől), olyan céllal, hogy „van ez a szörny is…”, de amit kaptunk az csak a felszín volt, így könnyen feledhető. 5,5/10

A farkasember (1941)

A szörnyek az aranykorukat élték ekkoriban, így kedvükre rémisztgethették a moziba járókat. Ekkor még mindenki kíváncsi volt azokra, akik terrorba tartottak 1-1 várost, mert jó volt, és mert szórakoztató volt. Sajnos az idő elszállt felettük, de a mai napig meg tudják lepni azokat a filmszeretőket, akik hajlandóak leporolni az Universal klasszikusokat, és leülni eléjük, hogy a 60-70 perces játékidő alatt megismerjék a „főhősöket”.

George Waggner Farkasembere az akkor bevált sémát követi, és egy végtelenül leegyszerűsített történetbe ágyazta a szörnyet. A történet felépítése egyszerű, de annál jobb volt, mégpedig azért, mert képesek voltak többször is remek atmoszférát teremteni. Ugyan a színészek közül egyik sem alkotott olyan hihetetlenül nagyot, de nem lehetett rájuk panasz. Azért azt nem várhatjuk el, hogy minden egyes klasszikus horrorban olyan színészi teljesítményeket lássunk, mint amilyen Lugosi volt Drakulaként, vagy Karloff Frankentesin szörnyeként.

Waggner Farkasembere a mai napig jó szórakozást nyújt, de véleményem szerint elmarad a legnagyobbaktól, még akkor is, ha összességében hangulatos, valamint a filmben látott trükkök is a helyükön vannak. 7/10