Az első rész egy egyszerű történet volt forradalmi látványvilággal, erről Remy írt nemrég. Gondolhatnánk, hogy a második rész innen már nehezen tud veszíteni, hiszen a vizualitás már adott volt, az amerikaiak pedig szívesen fogadják a görög-perzsa háborúk akármely „halál bonyolult” fejezetét, ők úgyis kevesebbet hallottak róluk (persze csak ha nem olvasták a képregényt). Rosszul gondoltuk.
Ahhoz képest, hogy a film Themisztoklész és Xerxész perzsa seregének „prequel-sequel”-eként funkcionál – azaz látunk képeket a thermopülai csata előtt, közben és után egyaránt -, még így is végtelenül unalmas volt. Nem értem mindez hogy sikerült, mert szerintem rendkívül erőlködni kellett ahhoz, hogy még véletlenül se legyen izgalmas egy csata sem. Persze, biztos túlművelt európai faszagyerek vagyok, és vág az eszem görög töriből, de most nem erről van szó. A probléma mindenhol felüti a fejét, ami szükséges egy szórakoztató látványfilmhez: a színészek mind jellegtelenek – kivéve persze Eva Green és mellei -, valamint az a kevés harc, már ami egyáltalán van, ugyan mozgalmas és kellőképpen képregényes, de eléggé mellőzik a kreativitást (tényleg, már-már annyira agyonscriptelt, mint pár régebbi videojáték animációi), amiatt pedig túlzás lenne őket látványosnak nevezni, csak mert megint tonnaszámra borul az ellen, ráadásul az első részhez képest gyengébben ábrázolt brutalitással.
Tényleg igaz, amit sok helyen írtak: az egyetlen emlékezetes jelenet Themisztoklész és Artemiszia hardcore-szexjelenete marad, de még itt is szándékosan használtam az "emlékezetes" szót. Ezen kívül viszont már az egész hozzáállás és elvárás kérdése: én csak egy kis stílust vártam, mint amit régen is láttam, semmi többet, de még azt sem igazán kaptam meg. Ezt most nem Zack Snyder rendezte, és bármilyen meglepő, de lehet ez hiányzott leginkább. Bár ki tudja, a film alapjául szolgáló 'Xerxes'-szel sem készült még el Frank Miller, ennyi erővel akár azzal is lehetnek bajok.