Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen ember, aki rajongani tud egy olyan filmért, ami bár sosem tartozott a legjobbakhoz, és igazából sokat látott hollywoodi sablonokra épül, de mégis bármikor, bárhol hajlandó vagyok megnézni, bármiféle nehézség nélkül. Számomra az egyik ilyen alkotás Dominic Sena filmje, a Tolvajtempó, ami az újranézés után újfent bizonyítani tudott. Egyszerűen nem tudok betelni vele, hiszen emiatt a film miatt lett nagy kedvencem Nicolas Cage is, és emiatt szerettem bele Eleanorba.

Az autótolvajok királya, Randall "Memphis" Raines visszavonult, és jó útra tévedt. Egy nap azonban egy régi barátja azért látogatja meg, hogy rossz híreket közöljön vele. Memphis öccse, Kip bajba került, és csak a bátyja mentheti meg azzal, hogy ellop 3 nap alatt 50 luxuskocsit. Na, nem mintha ez olyan könnyű lenne…

Hogy miért szeretem ezt a filmet? A válasz nagyon egyszerű. Tele van jó színészekkel, elképesztően király az egész film hangulata, fasza zenéket tolnak benne (amikor felcsendül a Low Rider, whááá), valamint csordultig van verdákkal, amik között ott van minden idők egyik legjobb kocsija is, a ’67-es Shelby GT 500-as. Ennél több dolog nem is kell ahhoz, hogy valakit lenyűgözzön egy film, pláne ha egy popcorn moziról van szó. Természetesen a felsorolt pozitívumok mind-mind jól működnek egymás mellett, és az egyszerű, de annál jóval pörgősebb forgatókönyv is remekül illeszkedik az összképbe. A Tolvajtempó nem egy bonyolult film, sőt nagyon is egyszerű, de ez mind a film előnyére válik.

A film egy sokat látott irányvonalat követ. „Szedjük össze a régi csapatot, majd rázzuk ki a kisujjunkból a feladatot, mert úgyis mi vagyunk a királyok. Persze a végén beüt a gikszer, de ez nem gond, mert a stáblista előtt úgyis happy end lesz.” Egyszerű, de hatásos forgatókönyv, ám mit sem érne, ha a színészek nem adnák hozzá azt a bizonyos pluszt, amit megkövetelünk tőlük. Főszerepben Nicolas Cage, aki hozza a laza, higgadt jófiút, aki veteránként tér vissza a terepre, hogy kihúzza a szarból az öccsét. Pazarul játszik, és illik is rá a szerep. Mellette olyan nevek tűnnek fel, mint Giovanni Ribisi, a laza, de kőkemény Angelina Jolie, a csendestárs Will Patton, az öreg és bölcs Robert Duvall, illetve a néma Vinnie Jones. Eszméletlenül jó csapatot alkotnak, és mindenkinek megvan a saját helye, és azt 100%-ason ki is használják. Ugyanakkor a Tolvajtempó nem csak egy csapatból áll, mert vannak benne olyan ellenségek és szimatot fogú zsaruk is, akik tovább színesítik az összképet. Christopher Eccleston talán kaphatott volna egy kicsivel több szerepet is, de Raymond Calitri szerepében eléggé meggyőző főgonosz volt, ám én nem is igazán őt emelném ki, hanem a zsaru vonalat erősítő Delroy Lindo-t, aki itt is zseniális rendőr. Hatalmas forma, egyszerűen nem lehet utálni. A film egy igazi össznépi banzáj.

Amit még mindenképpen meg kell említenem, hogy Memphis és Eleanor kapcsolata űberel sok romantikus filmben lévő drámát, és ez nem vicc. Ám sajnos azt sem szabad elfelejteni, hogy a filmben látható minden idők egyik legszívszorítóbb jelenete is, amikor a vaskarmok összezúzzák… áhh inkább hagyom is, még bele gondolni is fáj. A Tolvajtempó tehát egy kegyetlenül hangulatos, eszeveszett tempót diktáló kocsis akciófilm, ami a könnyedségével, és az egyszerűségével tud igazán szórakoztatóvá válni. A Long Beach-i hajsza ráadásul felteszi az i-re a pontot. 9/10