A ’80-as évek közepére azért mindenki érezhette, hogy az olasz filmipar lassan válságba kerül. Az televízió növekvő hatalma és a friss ötletek hiánya leginkább az amúgy is gyengélkedő horror zsánert viselte meg a leginkább. A siker előcsalogatására a producer/író Dario Argento (Mélyvörös, Sóhajok) igazi talján horror allstars gálát rittyentett össze. (Rendező: Lamberto Bava, az olasz horror elindítójának Mario Bava-nak a fia, Dardano Sacchetti, aki kb. minden második olasz rémmese írója, és az igen tehetséges rendező Michele Soavi, aki most csak színészkedik.) A közös feladatuk pedig nem más, mint a Föld megtisztítása a bűnözéstől a most tárgyalt filmünk létrehozása, ami nemcsak, hogy remek horror, de egy hamisíthatatlan ’80-as évekbeli hangulatot árasztó B-mozi is. Mellesleg a hangalámondásos videó korszaknak egyik agyonmásolt darabja.
Berlinben vagyunk (a Nyugati felén, ezt a néző, rögtön kitalálhatja, hiszen Kelet-Berlinben nem sok punkkal találkozhatott az ember) ahol egy fura maszkos fickó, mozielőadást hirdet, ahova több ember is elzarándokol (ingyen van, persze, hogy mennek). Köztük van két fiatal lány és két férfiú, egy vak(!) ember és neje, és egy fekete férfi két barátnőjével, az egyik megszúrja magát a kiállított démonmaszkkal. A film, amit vetítenek egy horror, amit a nézők kíváncsisággal, vegyes félelemmel néznek (kivéve a feketék, azok jól röhögnek az egészen), míg az egyik lány rosszul nem lesz, és a WC-ben át nem változik egy vérengző szörnyeteggé, aki mint a nátha, megfertőzi a nézőket a végzetes démon kórral. Ezután, a túlélők szomorúan konstatálják, hogy az ajtókat befalazták, és ők egyedül maradtak a démonokkal.
A történet, amely egy faék és egy százas-szög keresztezésének egyszerűségében rejlik. Vagyis ha láttál már zombi filmet, el tudod képzelni az eseményeket, csak itt valamilyen oknál fogva a zombikat démonoknak hívják, és zöld trutyi folyik a szájukból. A mai élőhalottakhoz hasonlóan, ők is teljes sebességgel robognak áldozatuk után, és nemcsak a harapásuk, de a karmolásuk is fájdalmas átváltozást von maga után. Itt nem egyszerűen meghal a delikvens, és utána zombivá lesz, hanem egy igen undorító karom és agyarnövekedést él át, már ha egyáltalán felfogja, hogy mi is történik vele.
Ja amúgy mondtam már, hogy kétes hírnevét a film azáltal nyerte, hogy a korszak mércéjével mérve is igen elborzasztó. Tépik és szaggatják az embereket, és a vége felé szó szerint kibújik a kisördög (!) az egyik lányból, mely a film egyik legemlékezetesebb jelenete. Szóval ezt a filmet nagyjából az olasz Dolognak (1982.) is felfoghatjuk, persze csak a trükkök terén, történetben semmiképp sem (érdekes, hogy a folyton kasszasikerek történetét másoló olaszok azt soha nem piszkálták). A rendező Lamberto Bava elmondása szerint, forgatáson készítették el a maszkokat és a bábokat, és nem volt second unit stáb, CGI-ről meg még nem is mertek álmodni. De a végeredmény igazán ütősre sikeredett, a filmet pedig Olaszországban a legtöbb speciális trükköt tartalmazó hazai filmként reklámozták, és nem is ok nélkül, az audiokommentárból kiderül, hogy nagyjából 100 speciális effektus volt a filmben (lehet, hogy túlzás, én nem számoltam meg).
Ami igen érdekes, de cseppet sem zavaró tény, hogy a karakterekről semmit nem tudunk meg! Persze értem én, hogy a viselkedésükből kéne kitalálni, ki milyen ember, de kérem, itt mindenki ugyanúgy reagál a történésekre, vagy ha kicsit is másképp (rád gondolok néger macsó), azt rögtön bedarálják. Nagyjából az öltözködéseikből tudjuk megállapítani, hogy a társadalom, mely képviselői ültek be a moziba. Példának okáért a film elején a barna hajú lánynak (kinek a nevére nem emlékszem, ennyire nem marad meg) egy Bartók Béla kottás könyv van a kezében. (Ezek szerint Zeneakadémiára jár?) Nem tudni. Sem a két szépfiúról, vagy a vak emberről és feleségéről, a fekete férfiről és két barátnőjéről nem tudunk meg semmit. Talán még a kokainozó punk banda a legkidolgozottabb szereplői a filmnek (vagy maguk a démonok). De ez akár egy rendezői fogás is lehet, hiszen a moziban a főszereplők maguk is nézővé válnak. Majd a vetített filmben újra megtörténik a démonmaszk felvétele, majd a démon vírus elterjedése is. Ott is megvágja magát az egyik színész (Michele Soavi aki a szórólapos fickó is egy személyben), mint ahogy a valóságban is a néger lány. Szóval lehet, hogy a vetített film valóság, és az egyik szereplője, aki démonná átváltozik a vetített filmben, majd talán ő szervezi a vetítést is, hogy elterjedjen a démon vírus? Nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy az első démon által megtámadott áldozat, a gyöngyvászont átszakítva, majd mindenki előtt átváltozva, kvázi a moziból áradó fenyegetést szimbolizálja. Talán a legszembetűnőbb különbség a kor zombi alkotásai ( Zombi 2. vagy az eredeti Holtak Hajna) és a Démonok között, hogy ott még valami társadalomkritikával is próbálnak élni (vagy belemagyarázni a Zombi 2. esetében) itt már csak a puszta szórakoztatás a cél. Ez főleg a végére igaz, hiszen ki nem robogna egy motoron egy szamuráj karddal a vérengző démonok közé, hogy onnan kaszabolja le az istentelen fajzatukat? (Én mondjuk nem,de ez egyéni vélemény.) Egyszóval durva vérengzés zajlik a ’80-as évek legjobb hardrock zenéire (Billy Idol, Mötley Crüe többek közt).
És mint a legtöbb zombi filmben, a világ itt is apokaliptikus mélységekbe dől, ám ezt már nem nagyon lehet átérezni, hiszen ez is a történet egyre szürreálisba áthajló bakugrásainak egyike, amely az egyszeri nézőt egy hangosan kimondott: ’Na, ne már!’ mondatra sarkalja.
De ez csak természetes egy régi olasz horrornál. 7/10
