Johnny Clay (Sterling Hayden) frissen szabadult bűnöző, aki rögtön bele is fog egy újabb nagy dobás előkészületeibe, hogy aztán bájos barátnőjével vígan, gondtalanul szórhassa a pénzt. A terv egyszerű, ki kell rabolni a helyi lóversenyirodát. A teljesség igénye nélkül, a gyorsan összeverbuvált csapatban van beteg feleségén segíteni próbáló öregember, adósságtól sújtott korrupt rendőr, egy kétes előéletű farmer, illetve a lóversenypálya beépített embere, George Peatty (Elisha Cook Jr.). Johnny figurája mellett rá irányul a legtöbb figyelem a játékidő szűk másfél órája alatt. Ő az, aki az igazi szürke, az élet minden területén vesztes kisembert személyesíti meg, aki így végre kiutat lát a mókuskerékből, illetve zsarnokoskodó feleségének is megmutathatja, hogy igenis a sarkára tud állni. A nő amolyan noirokban kötelező femme fatale-ként van jelen, így már rögtön az elején nyilvánvalóvá válik, hogy ha bármi rosszul fog elsülni, ahhoz neki köze lesz. Az amúgy jól megtervezett akció során aztán több dolog is rosszul sül el.
Stanley Kubrick harmadik nagyjátékfilmje nem más, mint egy film noir, heist film egyveleg, a lehető legprofibban kivitelezve. A cselekmény nagy része az akció előkészületeiről szól, de mivel a film elég rövid, illetve folyamatosan ugrálunk térben és időben, így egy percre sem válik unalmassá. Az ekkor mindössze 28 esztendős, de előző két filmje révén már a közönség és a kritikusok által egyaránt elismert direktor első adaptált munkája ez. Lionel White Clean Break című regénye szolgált alapul, melyet a rendező jó szokásához híven alaposan megváltoztatott (lásd még: Ragyogás). A könyv cselekménye lineárisabb, illetve a befejezés is más lett, igazán nihilista, fekete humortól sem mentes, melynek láttán minden bűnfilm rajongó elégedetten csettinthet. A változások mindenképpen a film előnyére váltak. A non-lineáris cselekményszövésnek hála a Gyilkosság a mai nézőt is képes a képernyő elé szegezni, megjelenésének évében pedig igazán újszerűnek hathatott, nem mellesleg nyilvánvalóan nagy hatással volt egy Quentin Tarantino nevű videotékás srácra, aki aztán ezen a narratív megoldáson felbuzdulva elkészített két viszonylag ismert gengszterfilmet a 90-es évek elején.
A színészek remekül hozzák karaktereiket, egytől egyig érdekes figurákat látunk és a köztük lévő kapcsolatok, konfliktusok is remekül vannak ábrázolva. Említést érdemel az operatőri munka is, láthatunk olyan beállításokat, illetve kameramozgásokat, amik a fentiekben felsorolt pozitívumokkal együtt teljesen elfeledtetik velünk, hogy egy 60 éves filmet nézünk. Kubrick ezzel már jelezte, hogy később egy kompromisszumokat nem ismerő, innovatív filmes atyaúristenné fog válni.
Ezen a ponton pedig meg kell említenem egy apró érdekességet, ami már a film első megtekintésének alkalmával is szemet szúrt, és mivel nagyon megörültem neki, így muszáj megosztanom veletek. Van egy kétszer is előforduló snitt, amiben a kamera oldalról leköveti egy-egy szereplő útját a bárpultig, majd ott megpihen egy rövid időre, mindezt vágás nélkül. Ugyanez a beállítás, illetve kamerakezelés pedig a Ragyogásban is - amit immár másodszor hozok összefüggésbe a tárgyalt alkotással - tetten érhető, aki látta, annak garantáltan be is ugrott, hogy miről beszélek.
Összegezve tehát, a Gyilkosság Kubrick, a film noir, illetve a heist filmek rajongóinak kötelező darab. De ma is frissnek ható megoldásai miatt azok is nyugodtan tehetnek vele egy próbát, akik netán ódzkodnak a régi, mi több fekete-fehér filmektől, gondolván, hogy eljárt felettük az idő, unalmasak, bla, bla, bla... De igazából nem is akarok győzködni erről senkit, mert aki így gondolja, az úgyis menthetetlen, mint Red Lightning.
8/10
