Nehéz lenne pontosan meghatározni, mit is jelent a hongkongi filmművészet számára a 2002-ben osztatlan kritikai sikert arató és hazai bevételi rekordokat döntögető Szigorúan piszkos ügyek, de talán jelzés értékű, hogy rövid időn belül trilógiává bővítették, valamint még szinte le sem került a mozik műsoráról, amikor már javában zajlott az amerikai stúdiók licitháborúja a megfilmesítési jogokért. Természetesen, ahogyan az lenni szokott, el is készült A tégla címre hallgató hollywoodi remake, ám ezúttal kivételesen jobbnak is bizonyult, mint az eredeti.

Ennek legfőbb oka, hogy noha a legelső rész már önmagában is helytálló, befejezett történet, mégis néhány szempontból hiányos alkotás, aminek orvoslására szükség volt a kiegészítésként szolgáló másik két epizódra. A második felvonás ennek szellemiségében előzményfilmként a két szemben álló tégla beépülésére összpontosítva javít az eredeti kissé összecsapott alapozásán, míg a harmadikban a Lau-Mak rendezőpáros lezárta a kérdéses szálakat, végre felvonultatott egy potens női karaktert és mindeközben trilógiájukat hazájuk filmtörténelmének Keresztapájává alakították.

A meghúzott párhuzam nem saját gondolat, viszont van benne bőven ráció, hiszen mind korrupt világképét, mind pedig sorsdrámai megoldásait tekintve a Szigorúan piszkos ügyek akár keleti testvére is lehetne Coppola klasszikusainak. A két trilógia cselekményi felosztása is hasonló, mivel a legfőbb/legmaradandóbbá váló történeti szál az elsőé, míg folytatásként érkezett annak előzménye, majd pedig zárásként egyfajta jutalomkörként értelmezhető tényleges folytatás formájában jött a végjáték. A teljes kép mellett a párhuzam a filmeken belül is megjelenik, kisebb áthallások, közös pontok mellett az alkotók még a zenei témával is felidézték A Keresztapa jól ismert nyitódallamát.

Mindazonáltal éppen a sikeres kiegészítés a bizonyíték arra, hogy akadtak bőven hiányosságai az első résznek. Az eredetiben a rendőrség, valamint az alvilág téglájának 10 évet felkaroló beépülésének elmesélésére szánt nagyjából negyedórányi játékidő ugyan elősegítette a történet gyors levezényelhetőségét, de ez a megoldás a komplexebb karakterábrázolást lehetetlenítette el, amit aztán igyekeztek pótolni a második, ütemét tekintve jóval lassabb résszel, majd más tekintetben a harmadikkal. Az amerikaiknak lényegében véve csak ki kellett szűrniük, ezek közül mely motívumokat lehetne a legerőteljesebben ábrázolni, s ezen elv mentén sikeresen zanzásították egy filmmé a hongkongi trilógiát.

Scorsese csapata a lehetőséget jól felismerve fogta az alapot - a két szemben álló tégla macska-egér harcát -, áthelyezte Bostonba, ezzel egyben megfosztva azt a célközönség számára felesleges buddhista paraboláktól, az eredeti talán túlzottan is semleges megközelítését lecserélte némi idealizálásra, valamint két új karaktert is beleírtak a történetbe, amivel értelemszerűen a végeredmény is módosult.

Boston történelmének egyik hírhedt alakja, a nem is olyan régen Johnny Depp által a Fekete misében megformált Whitey Bulger jó kiindulási pont volt Jack Nicholsonnak ahhoz, hogy teljesen saját képére formálhassa Eric Tsang Samját, ezáltal pedig a legkevésbé sem erőltetett lépések mentén vált amerikaivá a történet. A legendás színész jóval teátrálisabb, ördögibb gonosza a helyenkénti túljátszás ellenére is sokkal emblematikusabb, s hozzá hasonlóan DiCaprio, Damon és Wahlberg nyersebb, leplezetlenebb megközelítése is közelebb engedik magukhoz a nézőket, mint a hazai mozikban nem kevésbé nagy névnek számító kollégáik.

A kezdeti, kevésbé erőteljes karakterárnyalás miatt egyébiránt az első felvonást követően a hongkongi változatban még nem volt egyértelmű az állásfoglalás a jó és a rossz oldal tekintetében, a Lau-Mak páros a két fél ténykedése mögötti logikára és a fordulatokra fektette a hangsúlyt, míg Scorsese egyértelműen leteszi a voksát idealizált hőse mellett, így a film utolsó harmadára nem csak a végjáték slusszpoénjai maradnak, hanem lesz olyan is, akiért lehet és érdemes izgulni.

A cselekmény menetét döntően befolyásoló karakterre nyilván nem térnék ki, viszont Vera Farmiga Madolynjára már igen. A Szigorúan piszkos ügyek első részében két fontosabb női karakter volt, egy pszichológus, akibe belehabarodik a rendőrség téglája és az alvilág téglájának felesége, akiknek “egybegyúrásából” született meg az amerikai megfelelő. Ez azért lényeges, mert ezáltal teljesen új dimenziót kapott a történet, a (szexuális) rivalizálásét, valamint egy ennyire egyszerű húzással sikerült írni az eredeti filmben ábrázoltnál erősebb női karaktert, aki már az első jelenetétől kezdve meghatározóbb alakja lesz az eseményeknek.

A tégla cselekménye ugyan elsősorban a “hongkongi Keresztapa” első felvonásáét követi, de számos elemet emelt át jól a másik két filmből is, aminek köszönhetően lényegében véve egyetlen filmben meséli el az egész trilógia történetének legfőbb szálait. Hangvételét tekintve már nagyobb különbség fedezhető fel, hiszen kimértebb klasszikus zenéből ment át kemény rockba, de a filmes eszköztár terén egyébként is van ekkora különbség az ázsiai és a hollywoodi filmművészet között.

Szigorúan piszkos ügyek: 8/10 (a trilógia: 7,5/10)

A tégla: 9/10