James Halliday kedvencei, avagy a Ready Player One klasszikusok. Útikalauz a főnyeremény megtalálásához: 1. rész, 2. rész, 3. rész,

Peter Yates le se tagadhatná, hogy Star Wars-lázban égett, mikor megalkotta a Támadás a Krull bolygó ellen című alkotását. A filmje ugyan megpróbált elvonatkoztatni a lopott ötletektől, de mindhiába, a lézerpuskákkal érkező idegenek elegendőek voltak ahhoz, hogy Lucas klasszikusa eszünkbe jusson a két órás játékidő alatt. A probléma csupán az volt, hogy ez nem egy Star Wars, de még csak nem is egy szórakoztató mozifilm.

Egy rettentő csúf és gonosz szörny támadja meg a seregével a Krull bolygót. A külső támadás ellen a bolygó két birodalmának vezetője szövetkezik és elhatározzák, hogy Lyssa hercegnő és Coldwyn herceg házasságával egyesítik a két birodalmat és közös erővel szállnak szembe a támadókkal. Az esküvői ceremóniára azonban hívatlan vendégek is érkeznek. A szörny katonái megölik mindkét királyt, megsebesítik Coldwyn herceget és elrabolják a hercegnőt. Másnap a bölcs Ynyr felkeresi a herceget és egy különleges fegyver, egy ötpengéjű kard titkát bízza rá. Ez az egyetlen fegyver, amellyel legyőzhető a szörny…

Ilyen az, amikor nagyot akar valaki markolni, de végül semmi nem marad meg a kezében. Yates egyszerre próbált meg egy Star Wars-ra hajazó kalandos sci-fit, és egy romantikus, mesebeli herceges fantáziafilmet megalkotni, amiben ráadásul egy Nyolcadik utas a Halál-féle para űrlény gonosszal kell megküzdenie főhősünknek. Na, már most az ötlet még úgy, ahogy védhető is lenne, hogy több műfaj keveredjen, de az alkotógárda képtelen volt eldönteni, hogy miből mennyit, és hogyan pakoljanak a játékidőbe. Se nem lett sci-fi, se nem lett fantasy, de még a hercegnő és a herceg szerelmi szála is unalmasra sikeredett.

Noha a filmnek megvoltak pillanatai, és olykor-olykor összeállt az elgondolás, ráadásul többnyire a díszletekkel sem volt semmi probléma, de az a tempó, amit a film diktált, teljesen megölte a varázslatot. Lassú és dögunalmas tálalásban kaptuk meg azt a történetet, ami egyáltalán nem igényelte a két órás időintervallumot. Így pedig hiába volt szép a látványvilág, nem volt megtöltve élettel a kaland. Egysíkú karakterek (A fiatal Liam Neeson-nel), unalmas ellenség és még unalmasabb főgonosz, valamint elnyújtott mellékszálak és „küldetések” jellemezték az idő nagy részét. És mire a legvégére eljutottunk, már rég nem érdekelt mindaz, ami a képernyőn történik.

Miután a készítők sem tudták, hogy mit akarnak, (Alapból WTF, hogy lézerpuskákat vetettek be középkori kardok ellen) így nekünk nézőknek sem volt könnyű dolgunk. Klasszikusnak indult, de egy sivár végeredmény született belőle. 3,5/10