Európában a filmipar nem mennyiségben, hanem minőségben gondolkodik, és ezt a tényt már rengeteg film bizonyította. Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy ezáltal jóval kevesebb filmet adnak ki évente, mint a tengerentúlon. Ilmar Raag észt rendező, Az osztály című alkotása is azt a tábort erősíti, akik szerint nem szabad elhanyagolni az európai filmeket.

Jooseph (Pärt Uusberg) az osztály lúzere, és ezért rengetegen piszkálják, de az egyik eset után Kasparnak (Vallo Kirs) elege van, hogy folyamatosan gúnyt űznek a szerencsétlen gyerekből, ezért a segítségére siet. Azzal viszont nem számolt, hogy a kis akciója után ő is célponttá válik. Tehát nem tehetnek mást, minthogy összefognak és megpróbálják elkerülni a rosszakarókat. Az egyik nap viszont túl messzire mennek az osztálytársak, és a két fiatal radikális lépést eszel ki ezúttal…

Be kell vallanom, hogy kétes érzéseim vannak a filmmel kapcsolatban, mert társadalomkritikai szempontból kitűnő, de mint film (rendezés) hagy némi kívánni valót maga után. Az első percekben megtudjuk, hogy valós eseményeket dolgoz fel a film, ráadásul a témája egy mai tini problémát szemléltet. Ha követjük a híreket, akkor sokszor hallhattuk már, hogy egy adott diák a szekálások miatt öngyilkos lesz, vagy gyilkosságot követ el. Tehát egy nagyon komoly dologról van szó, és ezt a filmben elképesztően realisztikusan ábrázolják. De valahogy mégsem ütött akkorát, mint vártam. Egyrészt a kamerázás nem jött át, mert a film 90%-ban egyfolytában mozgott, másrészt rengeteg helyen rosszul választották meg a zenéket. Ezek miatt a hatás néhol a béka segge alatt volt, néhol meg az egekbe szökött. Emellett a színészek többsége, azaz a két főszereplőt kivéve, felettébb idegesítő volt. Nem mondom, hogy rosszak voltak az osztálytársak, mert 16-17 évesen nem is kell úgy játszani, mint egy Oscar díjas színésznek, de az, hogy a tanárok, vagyis a felnőttek ennyire színtelenek és szagtalanok legyenek, ahhoz már tehetség kell. Semmi energiát nem éreztem a játékukban.
Aztán a film cselekménye számomra kicsit hihetetlen, hisz a történet összesen 7 napot foglal magába, és a hét nap alatt túl sok volt a karakterfejlődés, ami valljuk be, lehetetlennek tűnik. Itt egy kicsit összecsapottnak éreztem, amit azzal lehetett volna megoldani, hogy az egy hét helyett, mondjuk egy hónapot írnak, mert egy ilyen esetnél sokkal hosszabb ideig tart a folyamat. De ezeket leszámítva tényleg egy rendkívül naturalisztikus alkotásról beszélünk, amiben minden tettnek hatalmas súlya van. Amikor a hatás az egekben volt, akkor tényleg letaglózott a film.

Úgyhogy összességében örülök, hogy láthattam, mert érdemes megtekinteni, de a jó alaptörténethez, illett volna egy jobb kivitelezést is párosítani. Így csak 7/10