A francia filmművészet egy hatalmas talány a számomra, mert amennyire nem szeretem az újhullám időszakát (Truffaut, Godard, Resnais), annyira tetszik a „modern” időszak, amiben olyan színészekkel találkozhatunk, mint Jean Reno, Gerard Dépardieu, vagy Marion Cotillard. Ezek alapján bátran ültem Jacques Audiard legújabb filmje, a Rozsda és csont elé, ami ráadásul az előzetesek alapján igencsak komoly alkotásnak tűnt. Ezt a tényt bizonyítja a különböző díjkiosztókon való helytállás is, mint például a BAFTA, Cannes-i, és a Golden Globe.

A történet 2 emberről szól, Aliról és Stephanieról. Előbbi a nyers erő megtestesítője, aki már-már barbári szinten mozog, annyira primitív. Egy megtestesült ösztönylény, aki csak azt cselekszi, ami a fennmaradáshoz szükséges. Pénzért bunyózik, eszik, edz, és csak akkor szólal meg, amikor létszükséggé válik. Emellett van egy 5 éves fia is, akivel a kapcsolata nem hétköznapi. A férfi a hangulatától függően viszonyul a fiához, de sosem lehet tudni, hogy az apa vagy az állat jön ki belőle…

A történet másik szereplője, a Marion Cotillard által életre keltett Stephanie, aki kardszárnyú delfinekkel foglalkozik és idomítja őket. Egy szerencsétlen baleset során viszont elveszíti mind a két lábát, és a kilátástalanság uralkodik el rajta és a felépülése elején úgy érzi, hogy nem tud így tovább élni. Végső elkeseredésében felhívja Alit, hogy látogassa meg őt. (A férfi és a nő korábban már összefutottak egy bulizó helyen, ahol Ali megmentette a lány életét.) Stephanie olyan dolgot vélt felfedezni Aliban, ami tökéletesen kiegészíteni őt, és ezért folyton vele akar lenni. A tökéletes ellentétek egymásra találása jellemzi őket. A film hol, az egyik, hol a másik karakter történetét meséli el, de mindezt remekül kidolgozva, mert egy percig nem érezzük azt, hogy összevisszaság lenne az egész. Könnyeden ugrál a helyszínek között, és remekül meséli a storyt. Audiard olyan természetes naturalizmussal mutatja be a két embert, hogy szinte kézzelfogható az érzelmek kisugárzása. Egy giccsmentes és komor hangvételű filmről van itt szó, ahol sokszor a képi világ beszél hozzánk. Az operatőri munka ezért is dicséretes. A kamerabeállások és a fénnyel való játék parádés volt, mert sokszor kellemesen megbontotta a komor hangulatot. Egyszóval jellemezve a rendezést; parádés.

Színészi játék tekintetében is fantasztikus a film. A Bikanyak című filmben nyújtott teljesítményéért, méltán elismert Matthias Schoenaerts itt is megmutatta tehetségét. Viszont a fénypont a franciák jelenlegi legjobb színészének, Maron Cotillardnak a szereplése volt. Ha van természetes és hibátlan játék, akkor ő ezt véghezvitte.

Végül lezárásképpen, nem a szokásos ajánló szöveget fogom írni, mert a pontszám magáért fog beszél, így egy filmben lévő idézettel fejezném be az értékelést, ami a következő:

„Ha eltöröd a karod, vagy a lábad, akkor kalcium rakódik le, és a csont újra összeforr. A kar vagy a láb még erősebb lesz, mint korábban. De egy kéztörés soha nem fog teljesen rendbejönni. Minden harc előtt, minden ütés előtt eszedbe jut, hogy óvatosnak kell lenned. De egy bizonyos ponton a fájdalom visszatér, mint a tűszúrás, vagy mint az üvegszilánk…”
8,5/10