Az év vígjátéka? Könnyen meglehet, bár azért a Simon Pegg nevével fémjelzett The World’s End-et még megvárom, de annyi biztos, hogy Seth Rogenék olyat hoztak el nekünk, amire már sokan vártunk, és ami már hiányzott a vígjáték műfajnak. Ez igazi egyedi film, mely végtelenül poénos, ugyanakkor nem a jól megszokott sablont követi, valamint nem Adam Sandler a főszereplője.

Jay Baruchel ellátogat Seth Rogenhez, hogy együtt töltsenek néhány fergeteges napot. Pár órás szórakozás és jónéhány szál spangli után Rogen úgy dönt, hogy ideje lenne elindulni James Franco házavató bulijára. A filmsztárok ekkor még nem is sejtik, hogy a világvége rövidesen megérkezik. Rengeteg halott, és megannyi magára maradt ember várja a halált, mely már az ajtón kopogtat…

Most komolyan… egy film, melyben a filmsztárok saját magukat alakítják? Igen! Seth Rogen és Evan Goldberg első filmjükkel igencsak magasra tették a lécet, mert az Itt a végéről még sokat fognak beszélni az emberek. Végre kaptunk egy olyan vígjátékot, melynek a poénjain nem kínunkban, hanem örömünkben kacarászunk, és tényleg úgy kelünk fel a képernyő elől, hogy elismerően csettintünk. No, persze nem szeretném a végtelenségig magasztalni a filmet, de az utóbbi évek silány vígjáték felhozatala után nem tudok mit tenni. Már-már ott tartottam, hogy feladom a műfajt, mert semmi örömöt nem lelek benne, erre tessék.

Az Itt a vége nem egy agyatlan ökörködés, mert sok komolyabb témát is feszeget - gondolok itt a barátság fontosságára, a bizalomra, az embertársaink megsegítésére – hanem egy olyan film, mely a fontos dolgokat poénosan, viccesen meséli el, de amint az összképre tekintünk, egyből rájövünk, hogy igen, itt fontos dolgokról is szó esett, de a komolyság nem ment a humor rovására.

A másik része, hogy a színészek úgy viselkednek egymással, mint bármelyikünk a haverjainkkal. Szájkaratéznak, röhögnek, buliznak, és piálnak, (és egymás filmjeire utalgatnak). Ugyanakkor feltehetjük a kérdést, hogy vajon Hollywood sztárjai mihez kezdenek, ha beüt a világvége? A válasz egyszerű: Összeszarják magukat (mégis mi mást tennének, ők is emberek).

Rogen és Goldberg ügyelt rá, hogy a poénok ne csak és kizárólag erőltetettek legyenek. A többségük ártatlan párbeszédekből, mondhatni természetes dolgokból alakultak ki, és bizony ezek ütöttek a legnagyobbat. Nagyon ügyesen és szórakoztatóan rakosgatták el a játékidőben a vicceket, és emiatt lesz végül egy nagyszerű film. A film végét sokan giccsesnek és erőltetettnek találják majd, de véleményem szerint pont ez tette fel az „i”-re a pontot.

Nem is szaporítom tovább a szót, a filmet látni kell, és a sztárkavalkád garancia a sikerre. 8,5/10