Vince Vaughn és Owen Wilson közös produkciója, avagy egy két órás Google reklám a nézőknek. Ez első hallásra semmi jót nem jelent, de hála Shawn Levy és Vince Vaughn munkájának, a Gyakornokok egy meglepően jól összerakott vígjáték képét mutatja, így a nem túl magas elvárásokat maradéktalanul tudja teljesíteni.
Nick és Billy, kereskedőknek születtek. Szimpatikusak, jó fejek, és minden egyéb olyan tulajdonsággal rendelkeznek, ami létszükség egy ilyen munkánál. Ám a cég, ahol dolgoztak bezárt, és elvesztették a munkájukat, így kénytelenek voltak új munkát keresni, és új életet kezdeni. Billy gondolt egyet és mindent egy lapra feltéve belecsöppent Nick-kel a Google cég életébe, ahol gyakornokok lettek, hogy a gyakornoki időszak végeztével betölthessék az álomállást, de az odáig vezető út nehezebb, mint gondolták…
A két főszereplő korábban már dolgozott együtt – sőt nem is egyszer – de a közös produkciókból csak az Ünneprontók ünnepe volt az, ami tényleg az ő ténykedésük miatt lett sikeres, hiszen ott történt először, hogy a kamera rájuk fókuszált, és ők voltak a középpontban. Azonban 8 év után ismét összeálltak, és bizony, ha nem is olyan szinten, de sikerült megint mosolyt csalniuk az arcunkra.
Természetesen nem kell sokat várni alapjáraton a filmtől, mert ezerszer lerágott csontot dobnak elénk, de ilyenkor a kérdés mindig az, hogy vajon a tálalás hogyan sikerül? Nos, is kijelenthetjük, hogy jól, és a sablonok ellenére sem lehet utálni a film. Méghozzá azért nem lehet utálni, mert végtelenül szerethető. Ahogy Wilson egyfolytában mosolyog, vagy, ahogy Vaughn hozza a laza és kissé buta szerepet, azt egyszerűen nem lehet nem szeretni. Nyilván, ahhoz, hogy élvezzük ezt a filmet tudni kell magunkról, hogy mennyire vagyunk képesek befogadni ezen B kategóriás vígjátékokat. Mennyire tudjuk megemészteni azt, hogy semmi újat nem fog nyújtani nekünk a film, illetve azt, hogy egy két órás reklámanyagot nézünk. Ha képesek vagyunk rá, akkor leülhetünk elé, máskülönben csalódni fogunk. A film több korosztályra is kitér, és foglalkozik az ő ügyeikkel és bajaikkal. Vannak itt első bulik, első szerelmek, munkahely elvesztése, a korban (divatban) való lemaradás, stb.
A Gyakornokok tehát egyszeri alkalomra tökéletes elfoglaltságot tud nyújtani, még akkor is, ha a játékidő egy kicsit hosszúra sikeredett. Én személy szerint bátran ajánlom a filmet, pláne, hogy néhol felbukkan néhány ismert színész egy cameó erejéig, ami mindenképpen meglepetésként hat. 6/10