[Supernatural Movies]

5 Dolph Lundgren film, amit látnod kell

2013. november 18. - REMY

A svéd, aki bár nem szerepelt olyan nívós filmekben, mint a legnagyobb akciósztárok, de mégis bérelt helye van a legnagyobb hősök között. Volt ő modell, kipróbálta a rendezést, valamint harcművész is volt, mi több egy sikeres sportoló, hiszen 1980-ban és '81-ben megnyerte az európai nehézsúlyú full-contact karate bajnokságot, ami azért elismerésre méltó. Dolph Lundgren a filmvásznon egy igazi B színész, de a megjelenésének hála őt sem lehet egy könnyen elfelejteni. Elengedhetetlen szereplője volt a 80-as, 90-es éveknek.

dolph1.jpg

A pályafutását 1985-ben a James Bond - A View to a Kill című filmmel kezdte, majd ugyan ebben az évben szerepelt a Rocky IV-ben, és alakította a kíméletlen öklöst, Drago-t. Utóbbi film beindította a karrierjét és szépen ívelt felfelé. A következő tíz évben sok minőségi B filmet szállított le nekünk, amik a mai napig a kor klasszikusai között vannak számon tartva, és nem is érdemtelenül. Viszont a 90-es évek közepétől egy lejtmenet kezdődött el nála, ami a 2000-es évekkel – mely az összes sztárnak betett – ki is teljesedett, és persze ezt nem pozitívumként kell érteni.

No, de visszatérve az igazi Lundgrenre, nézzük, hogy mik voltak a legjobb filmjei.

 

 

5 – Tökéletes katona (1992)

dolph5.jpg

Csakúgy, mint a Snipes – Sly párosnál, úgy a JCVD – Lundgren párosnál is kiemelhető a közös produkciójuk, a Tökéletes katona. Előbbinél Sly a főszereplő, míg utóbbinál JCVD, de a film jóval kevesebb lenne, ha nem szerepelne benne a két ellenfél, ez esetben Lundgren. Emmerichtől nagyon okos húzás volt, hogy összeeresztette a két akciósztárt, mert a kettejük harca simán megér egy misét. Valamint nem elhanyagolható tényező, hogy ez a párosítás még 2 folytatásban is visszaköszönt. Egyedül a Tökéletes katona 2. részében nem szerepelt a svéd óriás: Egy szupertitkos katonai bázison olyan hadsereget hoztak létre, ahol az emberi érzelmek és hibák a feledés homályába merültek. A katonák egy program alapján működnek és tökéletesek, egy kivételével. Luc Devreux hibát vétett és ezzel a lépéssel magára haragította a tökéletes katonák hadseregét…

4 – Leszámolás Kis-Tokióban (1991)

dolph6.jpg

Mark L. Lester klasszikusa olyan rossz, hogy az már jó. Legalábbis a legtöben ezzel a jelzővel szeretik illetni a Leszámolás Kis-Tokióban című filmet. Lundgren, az öltöny nadrág, trikó, bőrkabát szerkójával biztos, hogy nem indított el egy új divathullámot, de annyi szent, hogy Brandon Lee-vel együtt nagyon jó kis párost alkottak ebben az ízig-vérig B kategóriás akciófilmben. Töménytelen mennyiségű akciót, brutalitást, és keménykedést kapunk a két sztártól: Japánban már több évszázada tevékenykedik egy titkos bűnszervezet, mely uralja az egész ország alvilágát. A Yakuza azonban úgy gondolja, hogy itt az ideje betörni az amerikai drogpiacra is az új, halálos szerükkel. Az Államokban viszont emberükre akadnak, hiszen Johnnyt és Kennert nem abból a fából faragták, hogy az első golyó eldördülése után sírva fussanak haza…

3 – Sivatagi lavina (1993)

dolph3.png

Vic Armstrong filmje, a Sivatagi lavina a sok akció, és zúzás közepette még egy jó kis történetet is kapott, amiben még csavarok is vannak. Ez meglepő, hiszen divat a faék egyszerű story Lundgrennál. Nyilván nem kell Oscar-díjas forgatókönyvet várni, de bőven rendben van. A legnagyobb erénye a filmnek, hogy rendkívül hangulatos, és zeneileg is passzol a 90-es évek B akciómozijaihoz. Remek kis szórakozást tud nyújtani a film, ráadásul még az elengedhetetlen káromkodások sem maradtak el: Santee megszökik a börtönből, és elindul, hogy bosszút álljon Saverence nyomozón, aki börtönbe juttatta. Santee megítélésén nem sokat segít, hogy túszul ejt egy fiatal nőt, aki mint kiderült zsaru…

2 – Vörös Skorpió (1988)

dolph4.png

Rambo, Kommando, Ragadozó, és most a Vörös Skorpió. Dolph Lundgren is kipróbálta magát katonaként, és nem túl nagy meglepetésre neki is sikerült jó eredményt elérnie. Az elengedhetetlen felsőtest mutogatása, a könyörtelen gyilkolás, és a sablonok csúcsrajáratása jellemezte a filmet, de a végeredmény annyira jóra sikeredett, hogy a svéd óriás egyik legjobb filmje kerekedett ki belőle: Nikoljat, Afrikába küldik, hogy végezzen egy orosz-ellenes forradalmárral. Ám az orosz óriás hamar rájön, hogy a rossz oldalon harcol, és nem is azaz ellenség, akit sokáig annak hitt. Nikolaj egy bennszülöttel tölt el egy kis időt, ami végleg megváltoztatja a szemléletét, és átáll a túloldalra… KRITIKA

1 – Dzsungelháború (1994)

dolph7.png

Katonák, dzsungel, fegyverek és persze Lundgren. Ezekből az elemekből alakult ki a Dzsungelháború, mely a legjobb Dolph Lundgren film lett. Parry Lang egy egész pofás kis szereplő gárdát hozott össze, így minden egyes szereplő jelenléte pluszt adott a filmhez. Megtalálhatóak voltak benne a vicces karakterek, a nagypofájú köcsögök, a kíméletlen gyilkosok, és a hős, aki megmenti a jókat. A Dzsungelháború a hibái ellenére is tökéletesen beleillik abba a kategóriába, amiben a legnagyobb akcióhősök, legjobb filmjei szerepelnek. Lehet utálni, lehet szeretni, de egy biztos, hogy vérbeli klasszikusa a 90-es éveknek: Nick a korábbi zsoldos abba szeretné hagyni a veszélyes munkáját, de még utoljára elvállt egyet, hogy eleget tegyen két üzletembernek. A munka első ránézésre pofon egyszerűen tűnik, ám minél jobban belemélyülnek, Nick rájön, hogy itt nagy gondok vannak a háttérben, és semmi nem annak látszik, mint ami valójában…

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr785612648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.11.20. 13:18:00

biztos, hogy van 5 film? Mert ha egyet láttál már mindet láttad tőle. :S

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.11.20. 13:31:55

@doggfather: Úgy gondolom, hogy ezt az 5 filmet érdemes megnézni tőle.

doktor.dikhed 2013.11.21. 12:54:50

Egy picit jobb rendező kellett volna és a Dzsungelháború nagy kultfilm lenne.

A Tökéletes Katona sorozatban meg mindig fénypont Dolph feltűnése. Az első résznek nekem ő volt a sztárja, nem JCVD.
süti beállítások módosítása