[Supernatural Movies]

[kritika] Superman/Batman – Apokalipszis (2010)

2014. január 21. - REMY

Már most féltem Henry Cavillt, mert a találkozása Darkseiddel – akivel valószínűleg fog előbb vagy utóbb – nem lesz sétagalopp. Hozzá képest Zod csak egy kis szúnyog volt… No, de a filmről majd pár év múlva, hiszen ez még a jövő zenéje. Ám Lauren Montgomery a 2010-es évben készített egy rajzfilmet, amiben Batman és Superman mellett feltűnt Wonder Woman, Supergirl, és persze Darkseid. A zúzós buli nem maradt el.

bat2.jpg

Egy kriptoni meteoresővel együtt érkezik egy űrhajó is a Földre. Az utas egy fiatal lány, aki a hirtelen jött szupererejét nem tudja kontrollálni. A lány rémült, és nem tudja, hogy mitévő legyen, ám Superman megjelenésével kissé lecsillapodnak a kedélyek, és kiderül, hogy a lány egy bizonyos Kara Zor-El, aki Superman unokahúga…

Érdekes módon, a Superman/Batman – Apokalipszis elé nulla elvárással ültem le, és pont ebben az esetben kellett csalódnom. A Warner/DC égisze alatt már több Batman és Superman animációs film is készült, és azok egész magas színvonalat képviselnek. Ez se volt rossz, de…

Ezzel a Montgomery alkotással az a baj, hogy a rövid játékidő ellenére is, egy kimondottan hosszú felvezetést készített az írókkal együtt, így összességében a 80 perces játékidőből egy bő 40-45 perc viszonylag unalmassá sikeredett. Nyilván nem volt rossz látni, ahol Supergirl ismerkedik a Földdel, és az erejével, de se a dialógusok, se a jelenetek, nem voltak igazán hatásosak. A karakterek közötti kapcsolat, illetve kémia, valahogy nem működött. Olyan látszatot keltett, mint amikor homokszem kerül a gépezetbe.

Ám, amikor megérkeznek az Apokalipszisre, és Darkseid is felfedi magát, akkor végre beindulnak az események, és az addigi csigatempóra, egy kicsit rákapcsolnak. Ám még mindig nem nyomják tövig a gázpedált. Ugyanis arra egészen az utolsó 20 percig kell várni, amikor Darkseid újra megmutatja magát, de most már nem kegyelmez. Ezek a percek dobták meg az egész rajzfilmet, mert itt tényleg csúcsra járatták a harcot, a feszültséget, a zenét, a karaktereket.

bat_1.jpg

Montgomeryék talán nem voltak 100%-os állapotban, amikor ezt megcsinálták. Ők tudnak ennél többet is. Néhol ugyan megmutatkozott a zsenialitásuk, de összességében inkább csak egy iparosmunka volt, amivel csak egy újabb film került a filmográfiájukba. 6,5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr155695528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.01.21. 09:04:29

ez az a történet ami képregényben sokkal jobban érvényesül. Hogy Supi és Batman felváltva "narrálják" (mi is a jó szó erre??). Nah ez itt nem tudott jól illetve sehogy se érvényesülni.
süti beállítások módosítása