[Supernatural Movies]

[kritika] Oldboy (2013)

2014. február 17. - REMY

Óriási felháborodást keltett, amikor bejelentették, hogy remake készül az Oldboy című filmből. Ez nem is csoda, hiszen óriási rajongás övezi Chan-wook Park filmjét, amit mellesleg az egyik legjobb ázsiai filmként tartanak számon. Én személy szerint nem vagyok fanatikus rajongója az eredeti filmnek - de azért tetszett – így nem is vágtam a falba a fejemet, amikor megtudtam, hogy Spike Lee újraforgatja a történetet Josh Brolinnal.

old_2.jpg
Joe Doucettet elrabolják, majd 20 évre egy alig néhány négyzetméteres szobába zárják. A szabadulása után minden erejét annak szenteli, hogy felkutassa azt, aki ezt tette vele, és megtudja, hogy miért…

Újra megfuthatnám azokat a köröket, amiket ilyenkor illik, hogy „csúnya rossz remake” és társai, de nem teszem. Igazából az egész Oldboy újrázást egy szóval lehetne jellemezni, FELESLEGES. De ugyebár köztudott, hogy az amerikaiak szeretnek mindent magukénak tudni, így nem olyan meglepő, ha megszerzik egy-egy külföldi sikerfilm jogait, ami által később megalkothatják a saját szájízük szerint is az adott történetet.

Amit fontos megjegyezni, hogy az új Oldboy nem egy rossz film, és akik nem látták az eredetit (nézzék meg), azoknak nagy valószínűséggel be is jönne, valamint azoknak is tetszene, akik nincsenek oda az ázsiai filmekért, s ezáltal kimaradt nekik az eredeti verzió. Egy korrektül összerakott krimi/thriller Spike Lee rendezésében, amiben néhány apróbb változást lehet felfedezni az elődjéhez képest.

A film „egyetlen” gondja, - és itt akarva-akaratlanul össze kell hasonlítanom a 2003-assal – hogy kissé lapos, olyan színtelen és szagtalan film képét mutatja, mert bár Brolin karakter próbál fejlődni (ezáltal fokozni az eseményeket), és szemléltetni azt, ami vele történt, illetve a bosszúvágyát, majd a keserűségét, de mégsem éri el a kellő hatást. Min-sik Choi sokkal hitelesebb volt a szerepben (Brolin is jó, de maga az alkotás nem engedte kiteljesedni), bár az is tény, hogy Park filmje minden tekintetben veri Lee produkcióját, és emiatt valamilyen szinten könnyebb dolga is volt Choinak, de ez nem lehet kifogás. Lee nem érzett rá arra, hogy miért is szeretik igazán az Oldboyt, és miért is tartják óriási filmnek. Hangulatilag a béka segge alatt volt a film, és még az erőszakos jelenetek sem tudták igazán színessé varázsolni, egyszerűen nem volt súlyuk. Kár érte, mert látszott, hogy Lee gondosan próbálta meg leforgatni ezt a filmet, és még a színészek is helyt álltak, gondolok itt Josh Brolinra, Elizabeth Olsenre, és Sharlto Copleyre is, de megemlíthetném Samuel L. Jackson is. Tehát adva volt egy jó színészi gárda, egy jó rendező, és egy remek story, de a végeredmény mégsem lett az igazi.

old2.jpg
Az új Oldboy összességében tényleg nem rossz, de közelében sincs az eredetinek. Olykor előfordul olyan helyzet, amikor nem kell erőltetni a dolgokat. Tipikusan az a film lesz, ami elbújik az árnyékban, és néha-néha felfedi magát, hogy jelezze, ő is itt van. Ha van felesleges remake, akkor a 2013-as Oldboy az. 6/10

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr545817764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zakk (törölt) 2014.02.17. 13:54:48

Szerintem nem fölösleges.
Minden filmes blogger elfelejti hogy ne magából induljon ki...

Ki a fasz néz ázsiai filmeket?
A. filmes kockafejűek
B. filmes-blogos-kockafejűek
C. Ázsia buzik

Tehát. Ha nem lenne Spike Lee filmje talán soha a büdös életben nem hallottam volna a filmről. Nekem tetszett és nem áll szándékomban megnézni az " eredeti filmet " mert nekem ez az eredeti.

Nyílméregbéka 2014.02.17. 19:27:22

Mondjuk én szeretem az ázsai filmeket, de nekem is van sok ismerősöm barátom, akiket nem lehetne semmivel rávenni, hogy megnézzenek egy ázsai filmet, akármennyre is áradozok róla. Nekik jól jönnek az ilyen remakek mint az Old Boy vagy a Tégla.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2014.02.17. 21:48:44

@Nyílméregbéka: Én sem vagyok oda az ázsiai filmekért, de ezt akkor sem kellett volna megalkotni :S De ez az én véleményem, aki megnézi majd az szórakozzon jól. :)

Razzul 2014.02.17. 22:27:25

@Zakk: Ázsia buzi szolgálatra jelentkezik.

Ki a fasz néz ázsiai filmeket? Azok az emberek akik kinyitották a szemüket és észrevették, hogy Hollywoodon kívül is létezik filmgyártás, ráadásul nem is akármilyen. Nem feltétlen csak "filmes-blogos kockafejűek" nézik ahogy a fura sárga emberek ugrálnak a filmvásznon.

Arra pedig, hogy Spike Lee gagyi és felesleges remakejéig nem hallottál a koreai változatról nem lennék büszke. Nem szégyen de ne is verd rá a melled. Az pedig, hogy te nem fogadod el a valóságot és elkönyvelted az amcsi verziót eredetinek nem számít. Attól még a keleti Oldboyt forgatták le előbb és vette meg onnét a licenszét a nyugat.

@Nyílméregbéka: Az, hogy néhány beszűkült tudatú egyén nem képes elfogadni azt, ha egy filmben sárga emberek játszanak fehérek helyett még nem legitimizálja az ilyen másodrangú remakek elkészítését. Én úgy vagyok vele, hogy vagy értelmesen, az eredetihez hű minőségben készítsék el ezeket, vagy sehogy. Másképp csinálni, mint ahogy azt ez a példa is mutatja, nem sok értelme van.

Nikuyome 2014.02.18. 09:06:02

Az eredeti ázsiai filmek jobbak. Ezt tuti nem nézem meg. Én láttam az egész trilogiát: oldboy, bosszú ura, bosszú asszonya. Meg szeretem a Kim KI Duk filmeket is. Jobbnak tartom az eredeti szigorúan piszkos ügyeket is mint a téglát, az amerikaiak balfaszok.

Razzul 2014.02.18. 10:17:49

@Nikuyome: A Tégla és a Szigorúan piszkos ügyek egy nehezebb kérdés mint az Oldboyok és a Bosszú trilógia.

Dr.Jones · http://mediaviagra.blog.hu 2014.02.20. 12:36:50

@Razzul: Tulajdonképpen leírtad azt, amit én is akartam, úgyhogy csak nyomok ide egy +1-et :)
süti beállítások módosítása