Anno, amikor divat volt játszani a Sims játékokkal, akkor sokszor elgondolkodtam azon, hogy mi van, ha minket is úgy irányítanak, mint ahogy mi a játékbeli karaktereket. Látva a Philip K. Dick által írt Helyreigazító csoport című novella alapján készült filmverziót, ez az ötlet nem csak az én fejemben fordult meg, hanem az övében is. Érdekes és elgondolkodtató történetről van szó, amit sajnos a Sorsügynökségben egy kissé cukormázasra csináltak.

David Norris politikus merő véletlenségből belefut egy férfi WC-ben egy titokzatos, ám rendkívül izgalmas hölgyeménybe. Az életük felfordul, és ekkor lépnek közbe a kalapos, öltönyös urak, akik megpróbálják szétszedni ezt a kialakuló kapcsolatot, mert a könyvek alapján ennek súlyos következményei lehetnek…

Egyetlen egy darab könyvet nem olvastam Philip K. Dick-től, de mégis tudom, hogy zseniális elméje volt. Elég csak az Emlékmás, a Szárnyas fejvadász, vagy a Különvélemény című filmekre gondolni, hiszen mindegyiknek az ő írásai adták az alapot. A Sorsügynökség is ugyanebben a cipőben jár, és ezt le se tagadhatná. Újra feltehetjük azokat a kérdéseket, hogy „mi lenne, ha…”, hiszen akár mennyire is visszafogottabb eme mű, mint az előbb felsorolt három film, még itt is rá vagyunk kényszerülve arra, hogy elgondolkodjunk a látottakon. Ez mindenképpen pozitívum, még akkor is, ha egy, akár két szinttel is gyengébb filmről beszélünk. De nem is ez a legfontosabb, hiszen egy film képviselhet B-kategóriás minőséget (jó, ez annál jobb), ha a történet ötletes, elgondolkodtató, vagy egyedi. Ebben az esetben a film könnyen klasszikussá is válhat, hiszen ott van benne a fantázia és a lehetőség.

A film alapjaiba véve sci-fi (misztikus), de George Nolfi első rendezése inkább támaszkodott a romantikus, szerelmi oldalra. Ám, gyorsan le kell szögezni, hogy nem egy rózsaszín felhős, szivárványhányós filmről van szó, de kétségkívül érezzük azt a kis cukormázat, ami körülveszi. Ettől függetlenül a film teljesen rendben van, és még a színészek is adnak némi pluszt az összképhez. Matt Damon és Emily Blunt szerepel a legtöbbet a képernyőn, és nem is okoznak csalódást, ám a mellékszerepekben feltűnt Anthony Mackie mellett a legnagyobb pozitívum Terence Stamp játéka, aki a kevés játékidő ellenére úgy tudott fellépni, hogy emlékezetes legyen az alakítása és a karaktere.

A Sorsügynökség tehát összességében egy korrekt film, ami bár lehetett volna jobb is, talán hosszabb és mélyebb is, de így sem bánkódhatunk. Mindenképpen megérdemli, hogy szót ejtsünk róla és megtekintsük, mert nem az a tipikus popcornmozi, ami a faék egyszerűségével próbálja meg kikapcsolni az agyunkat, hanem egy olyan, ami aktív pihenésként hathat ránk, tehát hajrá! 6,5/10