[Supernatural Movies]

[kritika] Top Gun (1986)

2014. május 30. - REMY

Tony Scott a meglepően nyers és művészi vámpírfilmje után teljesen új vizekre evezett, és megrendezte a 100%-ig amerikai Top Gun című filmet, mely nem csak a 80-as évek egyik legsikeresebb alkotása lett, de akkora hatással volt a fiatalokra, hogy a premiert követően a hatszorosára nőtt azok száma is, akik az amerikai haditengerészethez jelentkeztek. Nem utolsó sorban pedig ez a film hozta meg Tom Cruise-nak is az igazi áttörést és vált nagybetűs szupersztárrá.

top1.png

Maverick remek vadászpilóta, de nagyon magának való, így kissé veszélyes a levegőben. Miután bekerül a Top Gun elitképzőbe, összetalálja magát a legjobb vadászpilótákkal, akik közül csak egy győzhet, és nyerheti el a TG díjat. Az élete azonban már nem csak a repülésről szól, mert a képbe kerül egy nő is, valamint megannyi tragédia…

Tony Scott sose bonyolította túl a filmjeit, de hát miért is tette volna, amikor a bot egyszerű történetet is remekül tudta tálalni. Meg hát igazából egy hajdani klip rendezőről van itt szó, tehát voltak bizonyos berögződései, amik néhol előnyére, néhol pedig hátrányára váltak. Tulajdonképpen a Top Gun nem is egy film, hanem egy hosszú klip, de talán inkább egy reklám az amerikai haditengerészetről, ahol a látottak alapján király élet van. A pilóták napszemüvegekben járnak, önteltek és hajtja őket a versenyszellem, valamint motorral furikáznak fasza bőrkabátban. Ennél jobban nem is lehetne az arcunkba tolni a reklámozni kívánt „terméket”. De Tony Scott úgy csinálta meg mindezt, hogy filmként is működjön. Leszerződtették a főszerepre az évtized szépfiúját, mellé csaptak egy Val Kilmert, és telepakolták „amerikai hős” sablonokkal.

Tom Cruise a szépfiú, aki iszonyat tehetséges, de nem bír az erejével, majd megpróbálják helyrerakni, de nem sikerül, ám beüt egy kis dráma, ami végül megtanítja őt, hogy hogyan váljon igazi hőssé. A zene természetesen szól ez idő alatt és a végén pedig jön a szokásos happy end, majd a stáblista. A mozinéző pedig hatalmas nagy mosollyal lép ki a teremből, és indul el az első toborzó standhoz, hogy belőle is Tom Cruise legyen.

A film jó, sőt nagyon is jó. Olyan hangulattal árasztotta el Scott a 105 perces játékidőt, amire csak kevesen képesek, bár ehhez kellett egy remek soundtrack is, egy Berlin - Take My Breath Away című számmal. Néhol amúgy tényleg olyan érzés kaphatja el az embert, hogy az MTV-t nézi, ahol éppen egy zenés klip fut. A kamera beállítások, a hatásvadász Tom Cruise nézések a távolba mind-mind erre utaltak. Ezzel nem is volt gond, hiszen az összkép fantasztikusra sikeredett, és ilyenkor még azt is meg tudjuk bocsájtani neki, hogy a romantikus részek igencsak banálisra sikeredtek.

top2_1.jpg

A Top Gun egy igazi gyöngyszem a 80-as évekből, és nem hiába vált kultfilmmé. Tony Scott itt vált igazi nagyágyúvá, és Tom Cruise is itt mutatta meg, hogy lehet rá számítani, ha egy blockbusterről van szó. Szinte hibátlan szórakozás. 9/10

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr416224624

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nyílméregbéka 2014.05.30. 00:36:34

Most nagyon nem értek egyet! :))) Ezt a filmet annak idején is rüheltem, most meg pláne. Nem tudom milyen körben számit ez kultfilmnek, a meleg közösségen kívűl? Ha csak meghallom a Berlin számát rosszul vagyok. :) Szerintem ez egy hatásvadász ócska film, a 6,8-as IMDb értékelést is túlzásnak tartom, inkább 5/10.

legelső MortalWombat 2014.05.30. 13:34:33

@Nyílméregbéka:
Nagyon egyetértek. Bár én inkább nevetségesnek tartom az egész filmet.
Amikor mutatták, ahogy a motor versenyez a naplementében a vadászgéppel, na akkor csapott át a nyál a fejem felett.
Az 5/10 reális.

csedársajt 2014.05.30. 19:06:31

Ez az a film, amiről sosem tudtam eldönteni most mi is, vígjátéknak, komédiának nem elég vicces, szerelmes lamúros akárminek túl sekélyes, "katonás" filmnek a gagyiságig komolytalan és szánalmas.. (vadászgépek hasának és egyéb részeinek "összeütögetése" utazósebességen a levegőben...wtf..?!?)

Gyanitom ez tényleg reklámfilm, fizettek is érte, nem is keveset.
Pelyhesállú tiniknek készült, és azt mutatja, igazolja "vissza", ami az ő legromantikusabb álmodozásuk a seregről.

Egy ilyet amugysem lehet a légierővel vagy a haditengerészettel való szoros, napi és szinte "képkocka szintű" együttműködés nélkül leforgatni és vetíteni az usa-ban.

Itt van mindjárt ez a kép, ahol Cruise nagyon vagányul néz a beállitott pozicioban, egy makettre támaszkodva természetesen, amiben minden full kamu, egy képek alapján utánszabott repülős ruhára hasonlító valamiben, kamu felvarrókkal és jelzésekkel, stb.

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2014.05.31. 06:43:33

negatív kommentek napja

szintén nem éreztem egy igazán jó filmnek ezt az alkotást, talán olyan semmilyen érzést áraszt magából

mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2014.05.31. 10:07:49

@csedársajt: én most nézem először, és eddig teljesen egyet kell értsek... mondjuk a nagy durranás is kell ehhez, minden jelenetben az köszön vissza :)
süti beállítások módosítása