[Supernatural Movies]

[kritika] Jelek (2002)

2014. október 16. - csaky000

Először is egy közérdekű közleménnyel kezdeném! A múltkor a Falu című film véleményezése kapcsán kicsit indokolatlanul nekirontottam Shyamalan úrnak, de legfőképp azt a két művét becsméreltem amikre még büszke is lehet. Bár a Sebezhetetlenből továbbra sem emlékszem szinte semmire, de egyet értek azokkal a hangokkal, akik megsúgták, ez bizony így ebben a formában nem indok, a Jelekről alkotott véleményem pedig alant elolvashatjátok, a keserű igazság viszont az, hogy ettől a ténytől a Falu nem lesz jobb film, sajnos!

sign3.png

No de hogy ne untassam halálra az olvasóközönséget vágjunk is bele a Jelek című filmbe. A történet alapvetően a Hess család körül, illetve az ő farmjukon történt eseményekre fókuszál. A családfő Graham (Mel Gibson) egykoron pap volt, de mióta a felesége egy brutális balesetben életét vesztette, elhagyta Istenbe vetett hite, és felmentette magát a tisztelendői tevékenységei alól. Vele él Merill az öccse (Joaquin Phoenix) az egykori sikertelen baseball játékos és Graham két gyermeke Morgan (Rory Culkin), aki asztmás és Bo (Abigail Breslin), akinek van egy különös szokása, mégpedig minden pohár vízre ami nem frissen lett kitöltve, azt állítja hogy fertőzött, így nem hajlandó meginni. Mindenkinek meg van a maga különleges kis tulajdonsága, ám azt kell mondjam, hogy a végeredményt nézve egyáltalán nem bánom, hogy így alakították ki a karaktereket, hiszen egyrészt mindenkinek meg lesz a jelentősége, másrészt nem csak ennyi a karakterek felépítése. Na jó, a két kisgyerek tényleg nem sok mindent tesz hozzá a lényegi mondanivalóhoz, de ezt azért botorság is lenne elvárni tőlük.

Nagyon hamar rátérnék a film hibáira, egyrészt azért mert nincs túl sok, másrészt nem akarom, hogy valaki, akit csak ez érdekel feleslegesen olvasson egy csomó karaktert! Szóval, az egyiket már a Falu című film véleményezése kapcsán felvetettem, miszerint az idegen faj, akik a Jóisten tudja hány fényév távolságból jöttek leigázni minket, hogy a fészkes fenébe gondolhatják komolyan, hogy egy olyan bolygót rohannak le, ami tele van vízzel. Egy kedves kommentelő írta, hogy igen ám, de mi is elhalálozunk hamarost, amint víz jut a tüdőnkbe. Ez eddig szép is lenne, de a filmben konkrétan lelocsolják őket vízzel, ami meg távolról sem ugyanaz. Mondhatnánk ilyenkor, hogy hát ugyan mindegy, mert lehet ők maguk (mármint az idegenek) sem lehettek tisztában azzal, hogy allergiásak a vízre, ám szemmel láthatólag oxigént lélegeznek, és bár nem vagyok egy nagy biológus, úgy gondolom, hogy ahol oxigén van, ott víz is. Akkor meg azért elég kevés az esélye, hogy nem csobbant egyet valamelyikük a helyi Balatonban. Másrészt feltérképezték a Földet, mert maguk a jelek is útjelzőként szolgáltak nekik, így nehezen hiszem, hogy két kukoricamorzsolás között nem vették észre, hogy az emberek fürdenek is (például). A másik ami zavart, hogy vajon a katonaság az invázió alatt mégis mit csinált? Az embernél nagyobb agresszort még nem hordott a hátán a Föld, és elhiggyem, hogy a seregben mindenki ölbe tett kézzel nézi, a fejük felett lebegő űrhajókat? A vicc az az egészben, hogy az egyik jelenetben egy katona el is kezdi mesélni Merillnek, hogy éppen milyen taktikát alkalmaznak az idegenek, jóval a valódi invázió előtt! Ejnye, no!

sign1.png

Na de ne tovább, ennyit az úgynevezett „hibákról”, egyrészt mert a film szempontjából nincs jelentőségük, másrészt mert nem is fért volna bele a műfaji keretek közé, ha Függetlenség napját csinálnak belőle! A lényeg ugyanis nem az invázión van. Az egész idegen megszállás, csak egy eszköz, hogy Shyamalan elmeséljen nekünk egy mesét hitről, szeretetről, megbocsájtásról és sorsszerűségről. A vicc az, hogy ezt úgy teszi, hogy nem lesz közhelyes, hanem egy mesterien összerakott tanmese az életről. A rendező/forgatókönyvíró nagyon ügyesen egyensúlyozott, hogy ne forduljon át giccsbe a dolog, és ez mindenképpen plusz pontot érdemel. A karakterekkel együtt a néző is elgondolkodik a film alatt, hogy a dolgok vajon mennyire racionálisak? Vajon tényleg mindennek jelentősége van az életben? Szeretem az ilyen filmeket, ahol nem úgy akar okosat mondani a készítő, hogy totális hülyének nézi a közönséget, hanem olyan eszköztárral dolgozik, hogy mindenki a saját agyi kapacitásának megfelelően tud belőle meríteni. Számomra a legnagyszerűbb, hogy a film szerint is (és szerintem is) mindennek jelentősége van, legyen az egy elejtett szó, egy pillantás, vagy amikor éppen másra figyelünk, pedig a lényeges dolgok kiszúrják a szemünket.

A színészi játék ne is képezze vita tárgyát, az a véleményem ezzel kapcsolatban, hogy Mel Gibsonnál alkalmasabb személyt nem is találhattak volna a hitehagyott pap szerepére, aki elegánsan oldotta meg a feladatát, és még egy csipetnyi humort is sikerült vinnie ebbe az amúgy elég elcsépelt karakterbe. Joachim Phoenix is rendben volt, sőt, több mint rendben. Kifejezetten tetszett, ahogy először kamaszcsínynek gondolja a jeleket a kukoricatáblában, aztán egyre jobban alakul át fején alumínium fóliával rohangászó, folyamatosan a híradót bámuló zakkant pasassá, hogy aztán a végén hőssé váljon a családja szemében. A gyereket egy picit már saraztam az imént, most annyival árnyalnám, hogy bár ők maguk nem alkottak valami maradandót, de kétségtelenül szükség volt rájuk a cselekmény kidolgozásához, másrészt szerintem senki se várhatja, hogy egy tíz és egy öt éves gyerek lemos mondjuk egy Mel Gibsont a vászonról. A többiek valójában tényleg mellékszereplők, a szó minden értelmében, hiszen ez a történet a Hess családról szól, de ennek tudatában jól asszisztálnak mind színészileg, mind karakterügyileg a cselekményhez, nem láttam ripacskodást sehol.

sign2.png

A zene és az operatőri munka ismét egy hatalmas piros pontot érdemel. James Newton Howard karmesteri pálcája érzésem szerint diszkréten háttérbe vonult, átadva a helyét a mű élvezetének, és milyen jól tette! Ugyan nem találkozhatunk emlékezetes dallamokkal, mégis jól játszik a hangulattal a mester. A képek szépek, jól kidolgozottak, látszik, hogy erre odafigyeltek, ugyanúgy, mint később a Falunál is. Azért említem meg ezt a filmet ismét, mert javarészt a stáb a két filmnél ugyanaz maradt. Hozzá kell tennem, hogy emlékszem, mikor először láttam ezt a filmet, és annál a jelenetnél, amikor éppen a tévében mutatják az első idegent, akit lekamerázott egy mexikói apuka, majdnem leestem a székről, mert rohadtul jól el lett találva a feszültség.

A végére illenék levonni a konklúziót, meg is teszem! Bármekkora bakot lőttem is a múltban, ezt a filmet most teljes szívből tudom ajánlani mindenkinek, mert nagyon kifejező alkotás lett! 8/10

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr646794381

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.10.16. 08:35:12

hogy én ezt a filmet mennyire untam arra szavak nincsenek.

fingerbangs 2014.10.16. 17:31:11

@doggfather: nem lehet mindenkinek érzéke a jó dolgokhoz, kellenek az ilyenek is mint te, ne bántsd magad emiatt

/ON
a film tényleg remek, egyik kedvencem

Globetrotter2014 2014.10.16. 17:37:29

Gyenge film, még a falu is jobb. Vagy akár a Happening...

Sajna Shiamalayan egyfilmes rendező.

A lady in watert látta valaki? Érdemes megnézni?

A Devilt viszont vagy háromszor néztem újra, remek film, mondjuk csak producere Shyamalayan

theivan 2014.10.16. 18:04:53

@fingerbangs: de figyelj már, ennyi erővel ki a faszt érdekel, hogy ez az egyik kedvenced?

Nesebar 2014.10.16. 18:17:14

Nekem a Sebezhetetlen is nagyon tetszett.

Helló Leó! 2014.10.16. 20:31:30

Nekem is nagy kedvencem, meg is vettem még anno VHS kazettán.
Az jelenet, amikor a tévében látod az idegent... félelmetesen jól sikerült! Igazából egy jelmezes bácsi, de tényleg olyan jól felépített jelenet, hogy mikor megláttam, majd' befostam! :-)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.10.16. 21:19:00

@fingerbangs: igazad van, nem is a filmet hibáztattam, nem? ;)

Nyílméregbéka 2014.10.17. 03:13:54

Ezzel a filmmel az a nagy helyzet, hogy alapból egy nagyon jó, feszültséggel teli sci-fi thriller is lehetne, ha maga az alapötlet nem lenne annyira röhejes, és a vége nem lenne annyira dühitően primitív faszság. 5,5/10 nagy jóindulattal.

Lauro 2014.10.17. 10:00:10

Egyet értek a szerzővel, hogy a hangsúly a családdal kapcsolatban a hiten satöbbin van, de egyet értek az előttem szólóval is, hogy a körítése ennek annyira ostoba, hogy rányomja a bélyegét az egész élményre. A falu c. film szerintem azért is jobb, mert ott a fordulat - pont ezzel ellentétben - megtölti az egész filmet, mi több, a remek hangulatfilmet megemeli, tartalommal is felruházza. A faluig Shyamalan nagyszerű színészekkel dolgozott, de szerintem ebben a filmben rettenetesen "gagyi" helyzetekben kellene helyt állniuk. A faluban a karakterek motivációik, titkaik és azok fényre derülése révén sokkal árnyaltabbak, és mivel jobb alappal dolgoztak, valóban remek alakítások is születtek.
(Csak egy jó tanács - nem kötözködés, trollkodás, szemétkedés stb. -: a helyedben az írásaim átnézetném valakivel posztolás előtt, mert bosszantóan sok a vesszőhiba.)

csaky000 2014.10.17. 10:17:44

@Lauro: Sajnos erről a két filmről gyökeresen ellentétesen gondolkodunk mi ketten, nekem ez jött be jobban, Neked az. Így kerek a világ! ;-)
Egyébként igazad van, valamiért borzasztó "vesszőnáci" vagyok, ideje lesz kinyi a Magyar Helyedírási Lexikont ezügyben!

csaky000 2014.10.17. 10:20:21

@Nyílméregbéka: A vége valóban az egyik leggengyébb pontja, de odáig viszont magasan tartja a nívót, emiatt nem haragszom rá annyira.

reKorrekt 2014.10.17. 12:34:30

Nálam benne van a film a top 3-ban. Emlékszem miközben először néztem, azt hittem hogy a film címe a kukoricakörökre utal, na mondom... aztán a film végeztével csak ültem a kanapén és néztem ki a fejemből hogy húba**eg...
A mexikói felvétel zseniálisan hátborzongató (kamera, zene, "Vámonos!"), a mai napig feláll a szőr a kezemen tőle, de ilyen jelenet még mikor észreveszi az ablakon keresztül a fészer tetején a körvonalat vagy mikor a babarádióval (vagy mi a tökkel) befogják az adást, hogy a kukoricás "láb" jelenetet ne is említsem...
Szerintem zseniálisan összerakott film, már nem egyszer, nem kétszer, nem ötször néztem meg, pusztán csak mert újra és újra szórakoztat a sztori, az alakítások, a zene(!) és a rendezés, mely mindezeket egybegyúrta.

J. McClane 2014.10.17. 16:10:28

egy jelenet maradt meg, amikor az idegen átsétál a sikátoron.. az durva volt, de a többire nem emlékszem
süti beállítások módosítása