Először is egy közérdekű közleménnyel kezdeném! A múltkor a Falu című film véleményezése kapcsán kicsit indokolatlanul nekirontottam Shyamalan úrnak, de legfőképp azt a két művét becsméreltem amikre még büszke is lehet. Bár a Sebezhetetlenből továbbra sem emlékszem szinte semmire, de egyet értek azokkal a hangokkal, akik megsúgták, ez bizony így ebben a formában nem indok, a Jelekről alkotott véleményem pedig alant elolvashatjátok, a keserű igazság viszont az, hogy ettől a ténytől a Falu nem lesz jobb film, sajnos!

No de hogy ne untassam halálra az olvasóközönséget vágjunk is bele a Jelek című filmbe. A történet alapvetően a Hess család körül, illetve az ő farmjukon történt eseményekre fókuszál. A családfő Graham (Mel Gibson) egykoron pap volt, de mióta a felesége egy brutális balesetben életét vesztette, elhagyta Istenbe vetett hite, és felmentette magát a tisztelendői tevékenységei alól. Vele él Merill az öccse (Joaquin Phoenix) az egykori sikertelen baseball játékos és Graham két gyermeke Morgan (Rory Culkin), aki asztmás és Bo (Abigail Breslin), akinek van egy különös szokása, mégpedig minden pohár vízre ami nem frissen lett kitöltve, azt állítja hogy fertőzött, így nem hajlandó meginni. Mindenkinek meg van a maga különleges kis tulajdonsága, ám azt kell mondjam, hogy a végeredményt nézve egyáltalán nem bánom, hogy így alakították ki a karaktereket, hiszen egyrészt mindenkinek meg lesz a jelentősége, másrészt nem csak ennyi a karakterek felépítése. Na jó, a két kisgyerek tényleg nem sok mindent tesz hozzá a lényegi mondanivalóhoz, de ezt azért botorság is lenne elvárni tőlük.

Nagyon hamar rátérnék a film hibáira, egyrészt azért mert nincs túl sok, másrészt nem akarom, hogy valaki, akit csak ez érdekel feleslegesen olvasson egy csomó karaktert! Szóval, az egyiket már a Falu című film véleményezése kapcsán felvetettem, miszerint az idegen faj, akik a Jóisten tudja hány fényév távolságból jöttek leigázni minket, hogy a fészkes fenébe gondolhatják komolyan, hogy egy olyan bolygót rohannak le, ami tele van vízzel. Egy kedves kommentelő írta, hogy igen ám, de mi is elhalálozunk hamarost, amint víz jut a tüdőnkbe. Ez eddig szép is lenne, de a filmben konkrétan lelocsolják őket vízzel, ami meg távolról sem ugyanaz. Mondhatnánk ilyenkor, hogy hát ugyan mindegy, mert lehet ők maguk (mármint az idegenek) sem lehettek tisztában azzal, hogy allergiásak a vízre, ám szemmel láthatólag oxigént lélegeznek, és bár nem vagyok egy nagy biológus, úgy gondolom, hogy ahol oxigén van, ott víz is. Akkor meg azért elég kevés az esélye, hogy nem csobbant egyet valamelyikük a helyi Balatonban. Másrészt feltérképezték a Földet, mert maguk a jelek is útjelzőként szolgáltak nekik, így nehezen hiszem, hogy két kukoricamorzsolás között nem vették észre, hogy az emberek fürdenek is (például). A másik ami zavart, hogy vajon a katonaság az invázió alatt mégis mit csinált? Az embernél nagyobb agresszort még nem hordott a hátán a Föld, és elhiggyem, hogy a seregben mindenki ölbe tett kézzel nézi, a fejük felett lebegő űrhajókat? A vicc az az egészben, hogy az egyik jelenetben egy katona el is kezdi mesélni Merillnek, hogy éppen milyen taktikát alkalmaznak az idegenek, jóval a valódi invázió előtt! Ejnye, no!

Na de ne tovább, ennyit az úgynevezett „hibákról”, egyrészt mert a film szempontjából nincs jelentőségük, másrészt mert nem is fért volna bele a műfaji keretek közé, ha Függetlenség napját csinálnak belőle! A lényeg ugyanis nem az invázión van. Az egész idegen megszállás, csak egy eszköz, hogy Shyamalan elmeséljen nekünk egy mesét hitről, szeretetről, megbocsájtásról és sorsszerűségről. A vicc az, hogy ezt úgy teszi, hogy nem lesz közhelyes, hanem egy mesterien összerakott tanmese az életről. A rendező/forgatókönyvíró nagyon ügyesen egyensúlyozott, hogy ne forduljon át giccsbe a dolog, és ez mindenképpen plusz pontot érdemel. A karakterekkel együtt a néző is elgondolkodik a film alatt, hogy a dolgok vajon mennyire racionálisak? Vajon tényleg mindennek jelentősége van az életben? Szeretem az ilyen filmeket, ahol nem úgy akar okosat mondani a készítő, hogy totális hülyének nézi a közönséget, hanem olyan eszköztárral dolgozik, hogy mindenki a saját agyi kapacitásának megfelelően tud belőle meríteni. Számomra a legnagyszerűbb, hogy a film szerint is (és szerintem is) mindennek jelentősége van, legyen az egy elejtett szó, egy pillantás, vagy amikor éppen másra figyelünk, pedig a lényeges dolgok kiszúrják a szemünket.

A színészi játék ne is képezze vita tárgyát, az a véleményem ezzel kapcsolatban, hogy Mel Gibsonnál alkalmasabb személyt nem is találhattak volna a hitehagyott pap szerepére, aki elegánsan oldotta meg a feladatát, és még egy csipetnyi humort is sikerült vinnie ebbe az amúgy elég elcsépelt karakterbe. Joachim Phoenix is rendben volt, sőt, több mint rendben. Kifejezetten tetszett, ahogy először kamaszcsínynek gondolja a jeleket a kukoricatáblában, aztán egyre jobban alakul át fején alumínium fóliával rohangászó, folyamatosan a híradót bámuló zakkant pasassá, hogy aztán a végén hőssé váljon a családja szemében. A gyereket egy picit már saraztam az imént, most annyival árnyalnám, hogy bár ők maguk nem alkottak valami maradandót, de kétségtelenül szükség volt rájuk a cselekmény kidolgozásához, másrészt szerintem senki se várhatja, hogy egy tíz és egy öt éves gyerek lemos mondjuk egy Mel Gibsont a vászonról. A többiek valójában tényleg mellékszereplők, a szó minden értelmében, hiszen ez a történet a Hess családról szól, de ennek tudatában jól asszisztálnak mind színészileg, mind karakterügyileg a cselekményhez, nem láttam ripacskodást sehol.

A zene és az operatőri munka ismét egy hatalmas piros pontot érdemel. James Newton Howard karmesteri pálcája érzésem szerint diszkréten háttérbe vonult, átadva a helyét a mű élvezetének, és milyen jól tette! Ugyan nem találkozhatunk emlékezetes dallamokkal, mégis jól játszik a hangulattal a mester. A képek szépek, jól kidolgozottak, látszik, hogy erre odafigyeltek, ugyanúgy, mint később a Falunál is. Azért említem meg ezt a filmet ismét, mert javarészt a stáb a két filmnél ugyanaz maradt. Hozzá kell tennem, hogy emlékszem, mikor először láttam ezt a filmet, és annál a jelenetnél, amikor éppen a tévében mutatják az első idegent, akit lekamerázott egy mexikói apuka, majdnem leestem a székről, mert rohadtul jól el lett találva a feszültség.

A végére illenék levonni a konklúziót, meg is teszem! Bármekkora bakot lőttem is a múltban, ezt a filmet most teljes szívből tudom ajánlani mindenkinek, mert nagyon kifejező alkotás lett! 8/10