„A mai világban már teljesen elhidegültek egymástól az emberek!” Hányszor lehetne egy nap ismételni ezt az unalmas frázist, és bár mint minden közhely, ez is igaz, változtatni úgy tűnik, egyikünk se szeretne. Tegye fel a kezét, aki még felfigyel egy autó riasztójának a hangjára, vagy ránéz a szomszéd idős nénire, ha már egy hete nem látta! Legyünk őszinték, a mai felgyorsult világunkban (ehh, egy újabb közhely…) már nem nagyon foglalkozik senki a másikkal, szinte csak a saját dolgai, vagy maximum a családja ügyes-bajos eseményeit tudja/akarja követni az ember, és nincs kedve mással törődni. Számtalanszor hallani a bekövetkező családi tragédiáknál a „szemtanúk” nyilatkozataiban, hogy „pedig milyen rendes emberek voltak!”, vagy „náluk egy hangos szó nem hangzott el sosem!”, pedig lehet ezek mind nem igazak, csak nem figyelt oda senki a jelekre. Az a helyzet, hogy minél nagyobb egy adott város népsűrűsége, annál valószínűbb, hogy áldozata leszel egy bűncselekménynek, és mondjuk akár fényes nappal is megtörténhet ez, mert manapság az emberek nem akarnak belekeveredni semmibe, így direkt elfordítják a fejüket, ha ilyet látnak. A nagyobb baj, hogy ezt az elkövetők is tudják. Gondolj bele, ha mondjuk Veled történik ilyen esemény, és nincs ki segítsen! Nagyon magányosnak éreznéd magad, még akár nagy tömegben is, ez biztos! Persze, lehet mondani, hogy le kell verni a támadót/támadókat mint a taxiórát, de ez jellemzően nem szokott megtörténni akkor, ha ilyen esemény áldozata lesz valaki. Egyrészt ott a félelem, amit hívhatunk természetes életösztönnek is, másrészről még ha erősebbnek is érzed magad a támadódnál, nem biztos, hogy a legracionálisabb megoldás az ellentámadás. Van azért egy „jó” hírem is, ez az egész nem tegnap kezdődött, csak egy lépéssel beljebb kerültünk ebbe a mocsárba, ugyanis David Fincher 1995-ben a Hetedik című filmjével a lehető legközelebb hozta hozzánk ezt a dagonyát.
Tehát, a sztori szerint egy nagyvárosban járunk, hogy melyikben és mikor az teljesen mindegy, mert lehetne bármelyik a világban. A lelkileg kiüresedett, a nyomozó szakmától épp visszavonulni készülő Somerset (Morgan Freeman) új társat kap, a fiatal, nagyszájú Mills (Brad Pitt) személyében. A városban a folyamatosan zuhogó eső mellett bizarr gyilkosságok zavarják meg a nyugalmat, amik valamilyen különös módon kapcsolódnak egymáshoz, az összekötő kapocs pedig nem más, mint a bibliai hét főbűn. Igazából a rendező úr nem nagyon cicózik, egyből beledobja a nézőt az események sűrűjébe, és meg sem áll a katartikus végkifejletig. A legjobb amit tehetett Fincher úr, hogy a lehető legközelebb hozza hozzánk nézőkhöz a brutális gyilkosságokat, már szinte érezzük a holtak áporodott szagát, ami lassan ízzé változik a nyelvünk hegyén. A stáb félelmetesen jó munkát végzett, és ezt nem csak a gyilkosságok helyszíneire értem, hanem mindenre! Még az olyan helyeknek is megvan a maga nyomasztó hangulata, mint például Mills-ék lakása. Persze lehet, hogy csak nekem jön így át, de én úgy éreztem, hiába nem jár a cselekmény gyilkossági helyszínen, mindent beborít a város szennye. A legjobban ez abban a jelenetben érezhető, amikor Mills felesége Tracy (Gwyneth Paltrow) megosztja legféltettebb titkát Somerset nyomozóval, mégpedig, hogy gyermeket vár. Abban a jelenetben benne van minden fájdalom amit egy ember érezhet egy kiüresedett közegben.
Utólagos engedelmetekkel viszont visszakanyarodnék a gyilkosságokhoz. Mint említettem már, a hét főbűn inspirálja őket, bár az elején még nem több mint egy idióta ember segélykiáltása a nyomozók szemében sem. Aztán ahogy merülünk alá a mocsokba, úgy derül fény egyre jobban John Doe (ezt a kifejezést használják az ismeretlen férfi megnevezésére az usákok) valóban segítségért kiált. Viszont egy olyan emberé, aki távolról sem idióta, mert a gyilkosságait óramű pontossággal hajtja végre, és szinte űzi a nyomozókat, hogy találjanak rá, ám a végén mégis ő megy be a rendőrségre feladni magát. Hogy miért? Mert ez is a terv része! Abban a jelenetben, amikor haladnak az autóval és hárman beszélgetnek, a néző számára is értelmet nyer John Doe valódi motivációja. Bár a gyilkosság, mint puszta tény elborzasztó, de kiket is ölt meg? Csupa velejéig romlott szemétládát, akiknek megváltás volt a halál. Felvet egy kérdést, hogy játszhatunk-e istent Isten helyett? Ítélkezhetünk-e mi magunk mások sorsa fölött? Dönthetünk-e valakiről úgy, hogy nem érdemli meg az életet? Ha igen, mi különböztet meg minket azoktól, akiket elítélünk, ha pedig nem, akkor miért állítunk fel bíróságokat, rendőrségeket, hiszen ítélkezni csupán az Úr dolga. Persze lehet, hogy nagyon lecsupaszítom a kérdést, és a film sem ilyen egyszerűen teszi fel, de attól még válaszra vár.
Igaz, Doe sosem állítja magáról, hogy szent, sőt a végén még be is vallja, hogy ő is bűnbe esett, bár a gyilkosságokat nem érzi annak. Pedig ha már Biblia, akkor a Tízparancsolatban pedig az áll, hogy Ne ölj! A gyilkos ez alól elegánsan felmenti magát, a fentebb említett ténnyel, hogy ő csak megtisztította a világot. Fogjuk rá, de ettől még nem lett szebb hely a Föld, és nem döbbent rá senki, hogy milyen mocskos módon él, maximum a rettegés fogta el. Rettegés, hogy egy őrült elveszi a szaros kis életét, a kettő pedig korántsem ugyanaz.
No, de elég a vasárnapi filozófiából, térjünk inkább rá, a szokásos strukturális elemekre!
A színészi játékra szerintem nem elég jó kifejezés, hogy kiváló, amit a színészek a vásznon művelnek, az lehengerlő! Persze itt is elővehetjük azt a közhelyet (ha-ha, már megint!), hogy ekkora színészek alakítsanak is jól, de itt olyan szintű átlényegülést láttam a tisztelt csepűrágó uraktól és hölgyektől, hogy az valóban leírhatatlan, ezt látni kell! Azt viszont fontos megjegyezni, hogy nem csak a főszereplők játéka tetszetős, hanem minden karakter alakítója ugyanolyan jól dolgozik a kamera előtt. Egy olyan ember rendezésében alakítják életük egyik legjobbját, akinek ez a második (!) rendezése! A Végső megoldás a Halál sokaknak nem tetszik az Alien quadrológiából, de én nagyon szeretem, szerettem már gyerekként is. Később tudtam csak meg, hogy ezt a filmet úgy forgatta le, hogy az előző kirúgott rendező helyére berakták, a kész díszletek közé, úgy, hogy odáig csak videoklipeket rendezett. Ennek tudatában pláne kiváló része lett a kánonnak, főleg annak tudatában, hogy milyenek szoktak általában lenni a harmadik részek! Zseni ez a pali, és ezt azóta bizonyította is!
A stáb elképesztő munkájáról már esett szó, kiváló munkát végeztek, essen szó a látványról, a zenéről, vagy éppen a forgatókönyvről! Egyébként a film forgatókönyv írója is vendégszerepel a filmben, ő a Falánkság! Mondhatom, ritka nagy fricska ez saját magának is!
Mint már mondtam, bátran ajánlom ezt a filmet mindenkinek, akinek van gyomra hozzá, bár hozzá kell tennem, hogy azalatt a lassan húsz év alatt, ami eltelt a bemutatása óta, kicsit nőtt az ingerküszöb, de ettől függetlenül borzasztó gusztustalan esetek vannak benne bemutatva. Hála Istennek Finchernek volt annyi lélekjelenléte, hogy a legdurvábbat azért nem mutatja, csak sejteti! Én magam évente újranézem ezt a filmet, és ajánlom mindenkinek, mert én is észreveszek mindig egy újabb kis eseményt, amitől megtekintésről megtekintésre jobb lesz. Lehetne benne hibákat keresni, de nem akarok és ha illik, ha nem, megadom a 10/10-et rá. Jó szórakozást mindenkinek!