Hatalmas port kavart annak idején Liam Neeson azzal, hogy átvette a stafétabotot Stallonééktól és eljátszotta az egyszemélyes, kíméletlen hadsereget. Az Elrabolva óriási sikert aratott, Neeson pedig be lett skatulyázva, no persze ez utóbbi csak évek múltán vált világossá. Mára viszont már az egyik legsikeresebb akcióhősnek vallhatja magát. Talán nem is érdemtelenül.  

Bryan Mills valaha a titkosszolgálat egyik legkiválóbb ügynöke volt, újabban viszont nyugdíjas életet él. 17 éves lánya, Kim az anyjával, Lenore-ral és tehetős mostohaapjával él együtt. Kim "világot szeretne látni", és épp Párizsba készül legjobb barátnőjével, Amandával, amire Bryan vonakodva bár, de áldását adja. Kim a párizsi reptéren megismerkedik Peterrel, egy ismeretlen jófej sráccal, majd nem sokkal később elrabolják. Az utolsó pillanatokban azonban a lánynak még sikerült néhány infót leközölni az elrablóiról…

Azt nem mondanám, hogy az Elrabolva átírta az akciófilmes zsánert, sőt még csak újat sem mutatott, ám mégis képes volt olyan összképet festeni magáról, ami miatt érthető okokból emlékezünk rá a mai napig, és emlegetjük a 2000-es évek legjobbjai között. Pedig a film alig egy órás, hiszen az első 30 percben az idegesítő Maggie Grace mellett semmi értékelhetőt nem kapunk, és még azt sem lehet mondani az ekkor eltelt időszakra, hogy jól vezeti fel Liam Neeson hadjáratát. Azonban, amikor megcsörren a telefon, és a lány értesíti az apját, hogy rátörtek az emberrablók, akkor bizony elszabadul a pokol. Neeson is ebben a pillanatban válik igazi nagyágyúvá, és az elrablónak mondott monológja pedig elindítja a nagybetűs Taken filmet:

„Nem tudom, hogy ki maga. Nem tudom mit akar. De ha váltságdíjat akar, sajnos nincs sok pénzem. De elmondom, mim van... van jópár különleges képességem amiket az igen hosszú karrierem során tovább fejlesztettem. Amikkel valódi rémálommá tettem az olyan emberek életét, mint maga. Ha most elengedi a lányomat, azonnal vége lesz az egésznek. Nem keresem magát. Nem üldözöm magát. De ha mégsem... Keresni fogom. És meg is találom. És akkor megölöm.”

Tökéletes, hidegrázós, epikus megfogalmazás. Ennél jobban nem is lehetett volna beindítani a történetet. Liam Neeson karaktere rálépett arra az útra, ami járható lenne az összes 50 feletti akcióhős álmokat dédelgető színésznek. Nem kell se spárgázni, se szaltókat és egyéb akrobatikus mutatványokat bemutatni, elég lenne csak az eszüket és a tapasztalatukat felhasználni a gonosz ellen. Ez működik, ezt be tudja fogadni az a közönség is, amelyik már kinőtt a Stallone féle bagázsból. Ráadásul még hihető is, hogy egy sok mindent megélt ügynök a tapasztalatával tovább jut, mint a zöldfülű társai, illetve ellenfelei.

Pierre Morel azzal jutott fel a csúcsra, hogy nem akart mindent elsöprő sikert aratni, és nem akart túl nagyot markolni. Ugyanis a Taken egy egyszerű és kiszámítható film lett, ami sablont sablon hátán vonultatott fel a játékidő egésze alatt. De ez mégis működött. Olyannyira, hogy Neeson akciódús kalandozásai teljes mértékben kielégítették az akciómozi fogalmát. 8/10