[Supernatural Movies]

[kritika] Nyerő páros (1997)

2015. március 02. - REMY

1997 már egy olyan időszak volt Jean-Claude Van Damme életében, amikor már nem feltétlenül tudott elvinni a hátán egy alkotást. Öregedett, az akció jelenetei már nem ütöttek akkorát, mint korábban, a filmjeinek a minősége pedig egy, akár két szinttel is lejjebb estek, aminek hatására már nem volt meg bennük az a tipikus b-mozi feeling, ami korábban felejthetetlenné tette egy-egy filmjét.

vlcsnap-2015-02-05-17h52m45s60.png

Jack Quinn terroristaelhárító vissza akar vonulni. Ám a szervezet nem hajlandó elengedni, és új feladattal bízza meg. Stavros a világ legveszedelmesebb terroristája egy minden eddiginél veszélyesebb akcióra készül. Quinn az egyetlen ember, aki megfékezheti. A küldetés azonban rosszul sül el, Jack-et pedig halottnak nyilvánítják…

Van Damme legnagyobb szerencséje, hogy egy olyan színes egyéniség kapott szerepet mellette a filmben, mint Dennis Rodman. Az akkoriban igencsak nagy népszerűségnek örvendő NBA sztár a laza, nagydumás, néhol beszari karakterét remekül párosította a tökéletes katonához, akik együttes erővel képesek voltak arra, hogy a filmet szinten tartsák, és egy viszonylag élvezhető, ám messze nem kiemelkedő kategóriába helyezzék. A Mickey Rourke által alakított főgonosz pedig csak hab volt a tortán.

vlcsnap-2015-02-05-18h20m46s247.png

Egyetlen egy gond van ezzel a filmmel. Nem szerethető. Nincs meg benne az a varázs, ami naggyá tudta tenni korábban több ízben is ezeket a tipikus „only VHS” szintű alkotásokat. Van Damme szürke, a történet nem igazán szórakoztató, a film pedig bűzlik a teljesen átlagos b-filmek szagától. A Nyerő páros csupán néhány esetben tudta kiváltani azt a gyermeki rajongást, ami körül szokta övezni az akcióhősök filmjeit. Így tehát a csalódás garantált, a Nyerő páros inkább Átlagos páros, ám még mielőtt végleg eltemetném a belga akcióhőst, meg kell jegyezni, hogy vissza tudott még térni a későbbiekben, legalább annyira, hogy ne csak alig néhány szép évre tudjon visszatekinteni, amikor rápillant a karrierjére. 5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr377209441

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása