A múltkori cikkem után adta magát az ötlet, hogy egy olyan filmről írjak legközelebb, amelyben a történet egy videokazetta körül forog. A linkelt dokumentumfilm éltette a kazettákat, míg jelen vígjátékban megmutatkozik az árnyoldala is. De miről is van szó?
Josh (Breckin Meyer) és Tiffany (Rachel Blanchard) gyerekkori barátokból lettek szerelmesek. Miután más egyetemre kerülnek távkapcsolatban folytatódik a kapcsolat. A romantikus lelkű Josh kazetták segítségével küld videoüzeneteket Ithacából (New York állam) Austinba Tiffanynak. Mígnem egy átbulizott éjszaka után Beth karjaiban találja magát, aki észreveszi a kamerát és azonmód rögzíti is az együttlétet. Másnap ez a kazetta Josh túlbuzgó, de jóhiszemű szobatársának köszönhetően már repül is Tiffany felé Texasba. Kérdem én: hol vannak manapság az ennyire ütős vígjáték koncepciók? Olyanok, amikre azonnal felkapjuk a fejünket, mondván, hogy ezt azonnal látni kell? Persze önmagában nem elég a történet, de ez pont olyan, ami elvisz a hátán egy egész filmet.
Mellesleg árnyoldala ez a kazettáknak? Hiszen manapság elég rossz helyen Entert ütni és megvan a baj. Annak idején meg elég volt a postát beelőzni és kész a remek road movie recept. Szóval Josh fogja a barátait: a kanos srácot (Sean William Scott, aki 90%-ban Stiflert játszik), a füvest, meg a kocsi miatt a lúzert és nekivágnak a majd’ 3000 km-es útnak.
Ami pozitívum, hogy ezek a karakterek első olvasásra igen sablonosnak tűnnek, de azért szerencsére kellően árnyaltak. A film ráadásul több szálon fut, melynek köszönhetően egy pillanatra se ül le. Na jó, az van, hogy az egész sztorit Josh haverja Barry meséli a leendő egyetemistáknak és néha mikor „visszakapcsolunk” hozzá egy picit kizökkent a ritmusból, de nem vészes. A poénok kellően jók és elborultak, elvégre a filmet a szintén remek alapszituációval indító Másnaposok rendezője Todd Phillips jegyzi.
Mai szemmel azért feltűnt pár dolog. Ez azért egy pasifilm. Mondanám, hogy szexista, de valahogy kiegyenlítődnek a viszonyok. Pár meztelen nő azért akad benne, ráadásul ironikusan pont a női mosdó kellős közepén kerülnek terítékre a női álláspontok a pasikkal kapcsolatban, miközben a kamera a lányok másodlagos nemi jellegeire fókuszál. A film mintha Josh-sal szimpatizálna, aki nemhogy nem érez bűntudatot amiatt, mert megcsalta a szerelmét, de még fel is van dobódva tőle. Vagyis a film szerint meg se csalta, mert vannak kiskapuk (de nem lövöm le a poént). Csak azt nem értem, hogy akkor mire ez az egész hercehurca, ha már kiszeretett Tiffanyiból? Ez egyedül Barrynek esik le, de ő amúgy sem tart velük az úton, a többiek közül meg egy se szól Joshnak. Túrájuk így feleslegesnek tűnik. Cserébe Beth is ugyanolyan „hasznos” utat jár be. Összességében spoilermentesen leszögezhető (hiszen ez az alapsztoriból is kiderül), hogy a film gyakorlatilag egy tanmese a távkapcsolatok ellen.
Ja igen a szinkron: én alapvetően szinkron-párti vagyok. Régebben láttam eredeti hanggal is és azt kell mondjam olyan, mintha teljesen más filmet néztem volna. Például az eredetiben az „Én rasszista? De hát minden nap nézem Eddie Murphyt” poén az Oprah showval hangzik el. Ami persze nem túl ismert hazánkban, de már Peggy Bundy is minden nap ott ült előtte (mellesleg ütősebb is, hiszen Oprah műsorát tényleg minden nap lehetett nézni). Meg úgy összességében pár poén jobban kijön. De sebaj, cserébe a szinkronos változatban kapunk kiszólásokat a magyar nézők felé: „úgy pattogsz, mint egy zárlatos Bíró Ica.” Szóval kinek hogy tetszik. Vígjátékot mindenesetre sokkal érdekesebb eredeti hanggal megtekinteni. Mindezek ellenére (vagy éppen ezért) a Cool túra igazi többször nézhető film. Remek kikapcsolódás haverokkal és egyedül is. 7/10
