Hatalmas várakozás előzte meg a Tűz serlegét, hiszen a könyvben valami óriási volt ez az epizód, és nem csak amiatt, hogy új varázslóképzőket ismerhettünk meg, illetve, hogy a nagyúr újra teljes erejében mutatkozott a filmvásznon, hanem azért, mert részesei lehettünk a legendás Trimágus Tusának, valamint kicsit bővebb képet kaptunk a Kviddics népszerűségéről. A könyvet imádtam, a film néhol saját utakon járt, ezáltal sok érdekes eseményt is kihagytak a játékidőből, de összességében jól funkcionált az, amit Mike Newell megálmodott.

Az új tanévben a tizennégy éves Harrynek, nála idősebb, tapasztaltabb diákokkal együtt kell részt vennie a nemzetközi Trimágus Tusán, amelyre megmagyarázhatatlan módon egy ismeretlen nevezte be. Ám az iskolai verseny veszélyei elhalványulnak az immár bizonyossá váló tény mellett: Voldemort, a Sötét Nagyúr ismét színre lépett, és nemcsak hatalmát nyerte vissza, hanem emberi alakját is…

Csakúgy, mint a harmadik rész, a negyedik is egy újfajta képi világgal jelentkezett. A sötét és szürke árnyalatok eltűntek, visszajöttek a színek és a nevetés. Bár a végjáték minden eddiginél keményebbre sikeredett, a film összességében sokkal könnyedebb képet festett magáról, mint az Azkabani fogoly. Tulajdonképpen a Tűz serlege a rejtélyekről, a gonosz háttérben való mozgolódásáról szólt, miközben hősünk az életét kockáztatta a varázslók versenyén. Newell igazság szerint szerencsésnek mondhatja magát, mert talán a lehető legjobb történetet kapta meg, és vihette filmvászonra. Rengeteg olyan epikus jelenet tarkítja a Tűz serlegét, ami a Harry Potter franchiseon belül kimagaslónak számít. Gondolok itt a bajnokok kiválasztására, a különböző feladatok megalkotására, valamint Voldemort feltámadására. Utóbbi ráadásul az egész széria egyik legfontosabb jelenete is volt, hiszen visszatért a sötét nagyúr, akitől az egész varázsvilág retteg. Ráadásul Ralph Fiennes mondhatni zseniális volt a szerepben, mind kinézetileg, mind pedig a színészi játékot tekintve.

A Tűz serlege magasan a legakciódúsabb rész az első négy közül, és ezt a játékidő tempóján is érzékelhetjük. Newellék eszeveszett tempót diktálnak mindaddig, amíg a végső temetős jelenet el nem érkezik és Voldemort vissza nem tér az élők sorába. Ott a feszültség az egekbe szökik, a levegő pedig megfagy. Ebben a pillanatban felejtődik el minden móka és kacagás a Harry Potter szériával kapcsolatban, ugyanis a háború elkezdődik a jók és rosszak között. Mindazonáltal a feszes tempó nem mindig vált a film előnyére, hiszen a bálon fellépő rockos, metalos zenekar olyannyira stílusidegen volt a filmben, mintha Tarantino kapott volna lehetőséget arra, hogy jelenetet rendezzen egy Harry Potter filmben. Szerencsére ezt a kisebb bakit a későbbiek során sikerült kijavítani, és viszonylag hamar vissza tudtak térni ahhoz a hangulathoz, amit elvárunk egy HP mozitól.

Mike Newell összességében egy kiváló akció/fantasyt rakott össze, ami nem csak bővíteni tudta a Harry Potter univerzumot, de tovább is tudta lendíteni történetügyileg a szériát. Bár a könyvhöz képest sok minden kimaradt, gondolok itt a végső labirintusos rész megalkotására, de ezen hiányok ellenére is végig élvezhető tudott maradni a Tűz Serlege. A történet adta lehetőségek miatt pedig örömmel lehet visszaemlékezni rá. 8,5/10