Óriási Harry Potter rajongónak tartom magam, ám a mozikat mégis elkerültem, amikor kijött egy adott rész. A Főnix rendje volt az első olyan epizód, amit moziban tekinthettem meg, és a mai napig érzem azt a boldogságot, ami akkor teljesedett ki igazán, amikor Dumbledore és a gonosz Voldemort egymás ellen harcoltak a nagyvásznon. A lélegzetelállító szó talán még visszafogott is ebben az esetben.
A kalandosra sikeredett nyári vakáció után Harry Potter visszatér Roxfortba. A Sötét Varázslatok Kivédése tárgyat új tanár tanítja, akinek legfőbb feladata Dumbledore professzor és a diákok szemmel tartása. Miközben a diákok a Rendes Bűbájos Fokozat vizsgára készülnek, az új oktatási rendeletek felbolygatják az iskola életét. A politikai élet is felbukkant a történetbe...
David Yates feltűnése hozott állandóságot a szériába, illetve hozott egy olyasfajta kiteljesedést, ami nem csak stílusban, de hangulatban is megpecsételte – kinek pozitívan, kinek negatív irányba – az egész franchise életét. Yates itt már nem arra törekedett, hogy minél egyedibb legyen a Harry Potter kaland, hanem, hogy egy viszonylag magas szinten tartsa a szériát, ami által mind pénzügyileg, mind pedig kritikailag képes legyen sikereket elérni. Az állandóság volt Yates legfőbb ismérve, és így kerültünk rá arra a bizonyos útra, ami végül elvezetett a végjátékhoz.
Mindazonáltal Yates felbukkanása nem csak pozitív, hanem negatív irányba is elvitte a szériát. (erre rá tett még egy lapáttal Dolores Umbridge is...) A korábbi részekkel ellentétben, itt mintha kiölték volna a varázslatos és a szemkápráztató elemeket a filmből. Kissé szürke, kissé egyhangú képet festett magáról a film, ami részben a rendezőnek, részben pedig a történéseknek volt köszönhető. Hiszen tetszik, vagy sem, a Roxfort, mint szuper varázslóiskola megszűnt. Eltűnt a szerethetőség és a báj, átvette egy kissé depresszív hangulat az egész térséget, aminek hatására a színek eltűntek, a karakterek pedig kevesebbet nevettek. Mind Harryék, mind pedig az egész franchise megváltozott, mert a gonosz olyan hatalmat kapott ismét a kezébe, ami kiölt minden vidámságot a történetből. Yates itt már a végjátékot vezette fel, ami bár kissé hosszúra, kissé lassúra sikeredett, de végeredményben a számolásai bejöttek és sikerrel járt.
A Főnix rendje igazság szerint az univerzumot nem bővítette, a karaktereket nem mélyítette tovább, csak felvezette Voldemorték felemelkedését, és tovább pakolta a nehezékeket hőseink vállára. Kevésbé látványos (kivéve a végső csatát), de továbbra is élvezhető mozit hozott el nekünk az új rendező. 8/10
