Az eddigi Assassin’s Creed játékokban csak és kizárólag férfi főhősök kaptak főszerepet, ami talán azért is volt egy kicsit fura, hiszen miért ne lehetne egy nő is asszaszin vagy templomos? A harmadik rész egyik mellékszála, a Liberation hozta el azt a fajta újítást, amit eddig nem kaptunk meg a korábbi játékoktól. A félig francia és félig afrikai Aveline de Grandpré kalandja visszarepített minket New Orleans városába, és a mocsárvidékre.

A kezdetben még törékeny kislány a normál életét áldozta fel azért, hogy rabszolgatartás ellenes háborút indítson a nagytekintélyű és befolyásos emberek ellen. Néhány gyermekkori trauma, illetve a „jókor voltam jó helyen” szlogen segített Aveline-nek, hogy ne rabszolga, hanem precíz gyilkológép, egy igazi asszaszin legyen. Az egyenruha természetesen felkerült rá, a háború elkezdődött, a fejek pedig elkezdtek hullani…

A játék alapjaiban véve ugyanaz, mint az összes többi Assassin’s Creed játék, azonban a női főhős kiléte miatt volt néhány olyan újítás a játékmenetben, amit eddig nem láthattunk. Álcákat, különböző kinézeteket kaptunk, amik az úrinő, a rabszolga és az asszaszin hármast takarták. Utóbbi kettő még nem is jelentett hatalmas változást, hiszen mindent megtehettünk, amit korábban bármikor, ám az Úrinő kinézet blokkolta az olyan lehetőségeket, mint például a háztetőkön való rohangálás, a fegyverekkel való hadonászás, valamint a kíméletlen gyilkolás. Azonban lehetőségünk nyílt elcsábítani az őröket, illetve ellenfeleinket, aminek hatására majdhogynem szabadon bóklászhattunk a tiltott zónákban is. Természetesen így is figyelnünk kellett a lebukás veszélye miatt, de az elvegyülést igencsak megkönnyítette ezen praktika.

Miután a harmadik rész egyik rokonáról van szó, a készítők nem hagyhatták ki, hogy nem kötik össze a két játékot valamilyen úton-módon. No, nem kell nagy dolgokra gondolni, de mindenképpen pozitívum volt, hogy ezt nem felejtették el. Ugyanakkor a Liberation, ha nem is messze, de jócskán elmarad a többi Colonial era játéktól, hiszen nem csak történetileg kevesebb, de játékidőben is észrevehető a különbség. A lehetőségek között akadnak ismertek, de a legszembetűnőbb, hogy szinte nincs mellékszála/mellékküldetése a játéknak, ami igencsak egysíkúvá varázsolta a játékmenetet. Épp ezért a keserű szájíz mindenképpen ott lesz a stáblista végénél, hiszen hiába szerethető Aveline, hiába hangulatos a játék a képi világnak, illetve a zenének hála, a végeredmény mégiscsak egy árkádosabb Assassin’s Creed játék, ami a Black Flag és társai mellett sajnos nem pozitív irányban tűnik ki.

Mindazonáltal mindenképpen fontos megemlíteni, hogy a Liberation egy kézikonzolon - PS Vita - indított, majd a készítők, azt az alapanyagot próbálták meg felturbózni egy PC-s verzióra, ami ennek tudatában azért egy kicsit más megvilágításba helyezi az egész játékot. Bár tény, hogy az élvezhetőség ettől függetlenül nem változik, így 7/10-nél nem is ér többet a játék.