Kifejezetten nem szeretem a musicalt, mint filmes műfajt. Valahogy a sok zene és táncbetét, szerintem inkább lelassítja a cselekményt, és elég kevés filmhez írnak olyan fülbemászó és kellemes zenét, amely az egész filmet mozgásban tartja. Ám szerencsétlenségemre, az '50-es évekbeli hollywoodi vígjátékok jelentős része ebbe a műfajba tartozik, én pedig vidám hangulatomban (és a felfedezés kedvéért) sokszor belefutok, egy mára elfelejtett vígjátéknak álcázott musicalbe.
Persze, gondolhattam volna, amikor a stáblistán megjelenő első név Dean Martiné, aki már 1955-ben is befutott énekesnek számított, és mivel Dean soha nem hagyott ki lehetőséget egy kis romantikus dalolgatásra (még a John Wayne-es Rio Bravoban is dalra fakad, pedig az egy western, és még nem is a viccesebb fajtából). Szóval ő szokásosan alakítja az aranytorkú bájgúnárt, de akkor ki felelős a kedves néző megnevettetésért? Hát, természetesen Magyarországban mérsékelten ismert Jerry Lewis, aki nagyjából azt a szerepet töltötte be az '50-es években, mint Jim Carrey a '90-esekben. Vagyis a félig (de viccesen!) retardált gumiarcú palit, amit, plusz poénforrásként ebben a filmben még krónikus képregényfüggőség is terhel (ami azért is érdekes, mert Jerry Lewisnek saját bejáratú képregény sorozata volt akkortájt, ami annyira népszerű volt, hogy még Superman és Batman is vendégszerepelt egy-egy lapszámban, bár a filmben kissé ellentmondóan kijelenti, hogy a lököttségét részben a képregényeknek köszönheti, ergo ha képregényt olvasol olyan hülye leszel, mint ő). Szóval ez a két pali kb. nagyjából 1949 óta folyamatosan ontották magukból a váltakozó színvonalú vígjátékokat (együttműködésükről film is készült), amikben a felvázolt szereptípusok sohasem változtak, ahogy ebben a filmben sem.
A történet szerint Eugene Fullstack (Lewis) hülyesége (vagyis a képregények) miatt kirúgják, őt és Ricket (Dean) a munkájukból, ám nem bosszankodnak, hiszen így legalább marad idő az éneklésre, és arra, hogy Rick végre igazi festő lehessen. Erre remek alkalmuk lesz hiszen a házukba, Jerry Lewis játszotta karakter kedvenc képregényének (a Denevérasszonynak) a rajzolója, és titkára költözik. A sok dal (ahh) és vicces ökörködés után Rick sikeresen felvételt nyer a képregény kiadónál, ahol Eugene rémálmait veti papírra, ám közbe avatkoznak a szovjetek, és egy kis szerelem is.
Hát, az igazat megvallva, a páros 17 közösen készített filmje közül nem ez lehet a legjobb (de ha igen akkor nagyon szar lehet a többi), bár ez az első amit láttam közülük. A poénok java része akörül forog, hogy Jerry Lewis mennyire lökött, folyton elesik, dadog és összepiszkolja magát, mindezt az egész filmen keresztül valami félelmetesen groteszk grimaszokkal megspékelve. Isten látja lelkemet, próbálkoztam a nevetéssel, de Lewis annyira szánalmasan erőlködött, hogy vicces legyen, hogy a vége egy orbitális nyögés lett. Mindezt megkoronázva szerepe szerint annyira vak, hogy még azt sem veszi észre, hogy a fiatal, és csinos Shirley MacLaine szerelmes bele (amit egy horoszkóp alapján számított ki, istenem!). De hogy példával éljek miért nem vicces ez a film, legjobb ha elmondom az egyik jelenetet: Dean Martin fürdik, miközben felhívják őket a lakóház egyetlen telefonján a földszinten. Jerry megy le és mondatonként felrohan Martinhoz, hogy ott a fürdőkádba beleugorva próbálja elmutogatni az egyes szavakat, amiket a telefonban hallott, azzal az egyedi gesztikulálásával. Ugye mennyire vicces?
Ám páros másik tagjáról Dean Martinról se tudok pozitívabban szólni, hiszen ekkorra már a párosuk filmen szinte csak Lewis ökörködéseiről szólt, Martin meg örülhetett ha elénekelt egy nótát, és abban senki nem esett pofára. Nem is csoda, hogy Dean Martin 1956-ban (még 2 film után) úgy érezte, hogy itt csak a tehetségét pazarolja, és átment inkább komoly színésznek, Jerry Lewist pedig ott hagyta a francba.
A filmet magyarul láttam, hiszen elég kevés Martin-Lewis vígjáték került el hozzánk, ahhoz képest a tengerentúlon mekkora kultusza van a komikusoknak (még Tarantino is áradozik róluk a Négy szobában). A magyar szinkronban nagyjából a '90-es években készült, akkoriban a Tv2 adott le párat ezekből a vígjátékokból, Dean Martinnak Haás Vander Péter, míg Lewisnak Seszták Szabolcs adja a hangját. És a magyar cím, bár teljesen más, mint az eredeti Artist an Models, szerintem azért kifejezőbb, és jobb, mint az eredet.
Összegezve az '50-es évek nagy komikus párosának, a Martin-Lewis duónak ez nem egy jó filmje, kevés benne a vicces elem és Jerry Lewis hosszútávon nagyon idegesítő. 5/10
