A History Channel 2013-ban indított sorozata a viking kultúra és hagyományok szórakoztató, csavaros történetekben való bemutatását tűzte ki célul, méghozzá mind közül a leghíresebb és -hírhedtebb harcos, a IX. században élt Ragnar Lothbrok kalandos életén keresztül. Bár a sorozat megvalósítása eleinte minőségileg igen hullámzó volt, a koncepció engem a kezdetektől fogva levett a lábamról: a sok modern vagy fantasy világba helyezett, de modern nyelvezettel, modern motivációkkal és szereplőkkel bíró szériák között üdítő kivételként tündököl a Vikingek. Hiszen ki hitte volna, hogy valós, majd' 1200 évvel ezelőtt történt eseményeket, a kor szellemét, hangulatát, az emberek gondolkodásmódját abszolút hihető módon bemutató sorozat sikeres lehet a Breaking Bad, Homeland, Game of Thrones, Sons of Anarchy és a tv-s szuperhősök fémjelezte időben? De Michael Hirst és a History Channel mertek nagyot álmodni, aminek köszönhetően idén már a harmadik etapban követhettük végig Ragnar töretlen emelkedését, mely várhatóan el is érte a csúcspontját és innen már csak lefelé vezet az út számára. Felkészül Vasbordájú Björn...!
HAJTÁS UTÁN EXTRÉM SPOILERVESZÉLY!!!
Ragnar Lothbrok előbb egyszerű farmerból lett az első, Anglia földjén fosztogató északi, majd települése, Kattegat jarlja az első évadban, míg a második alatt végigkövethettük hogyan létesülnek és bomlanak fel szövetségei más uralkodókkal, míg az évad végére a vikingek királyává és az angol földön szerzett földek első benépesítőjévé nem vált. Innen veszi fel a fonalat a harmadik szezon: a Ragnar vezette vikingek benyújtják igényüket az angol területekért, melyekért azonban még egy utolsó csatában Egbert király (Linus Roache szemtelenül zseniális alakításában) mellé kell állniuk a Merciai Királyságért folyó harcban. Persze lehetsz akár mélyen hívő katolikus vagy a viking istenek odaadó híve, ha a hatalomért küzdesz a nyolcszázas években, csak úgy lavírozhatsz, ha ügyesen kevered az álszentség, megfélemlítés, szövetségkötés, árulás és kegyetlenség lapjait, ahogy azt Ragnar és Egbert egymást túllicitálva teszik. Róluk és az angliai eseményekről szól nagyrészt (a teljesség igénye nélkül itt van Mercia kissé elmebeteg királynője, a viking település megalapítása, Egbert és tompaagyú fia, Aethelwulf ármánykodásai, illetve előbbi menye, utóbbi felesége, Judith és Athelstan románca) az évad első, kissé laposabb fele, mely részek negatívabb megítéléséért sokat tett a Kattegati nők és a (Kevin Durand által egyébként remekül megformált) titokzatos vándor történetszála, mely amellett, hogy idegesítően unalmas volt, igencsak ingoványos talajra vezette a sorozatot, mely eddig csak a szereplők vallásos meggyőződésén keresztül engedett utat a misztikumnak. Bár Siggy ezen történésekből eredő halála alapvetően jelentéktelennek mondható, abból a szempontból hasznosnak is bizonyulhat, hogy eltűnésével Rollo személyisége (ismét) újabb alapokra helyezhető.
Apropó, Rollo! Ragnar, testvéréhez hasonlóan becsvágyó, ámde kevésbé tehetséges bátyja kissé háttérbe szorult erre az évadra, ami az előzőben kapott rivaldafényhez képest furcsának tűnhet, szerencsére az évad befejezése (és a negyedikhez a Comic-Conon leleplezett első trailer) előrevetíti jövőre a minden eddiginél erősebben fellángoló testvérviszályt. Hiszen Rollo öccse megbízásából a kifosztott Párizs közelében telepedett meg, hogy biztosítsa a következő évi, lehetőleg kevesebb áldozattal járó fosztogatáshoz szükséges ismereteket. Persze Rollonak több se kell: hírnév, föld és gazdagság reményében egy percig sem gondolkodik II. Károly frank király ajánlatán, aki Párizs védelmére kívánja megnyerni az egyébként félelmetes harcos Rollot.
Mivelhogy az évad második felében már legkevésbé sem az angol földeken megszerezhető javak lebegnek Ragnar szeme előtt, hanem Párizs gazdagsága, melyről az első évad első részétől jelen lévő és a legfájóbb veszteségként elhalálozó Athelstan történeteiből hallott. Az angol pap, akinek belső vívódásai a két kultúra, két hit, két világ között a Vikingek legérdekesebb konfliktusai közé tartozott, végül viking földön, de a katolikus Isten fényében lelte meg önmagát és végzetét. Az ő ellenpontja Floki, aki mindvégig a katolikus kórság terjesztőjeként, Ragnar elméjének elhomályosítójaként gyűlölte az egyébként tiszta szívű, senkinek ártani nem akaró Athelstant. Kettejük kapcsolatának lezárása és annak felvezetése, majd utóélete a sorozat történetének dramaturgiailag legjobban felépített és legmegrázóbb jelenetei közé tartozik (ahogy mindkettejüket egyidőben "szólítja meg" saját istene, vallásos hevületük pedig kétoldalúlag a gyilkosságban csúcsosodik ki, az valami egészen hátborzongató). Ahogy mindez ok-okozatilag összekapcsolódik Párizs későbbi ostromával és az arra való felkészüléssel az ismét semmihez sem hasonlítható módon nyújt képet a néző számára az akkor élt emberek értékrendjéről. Maga az első, sikertelen ostrom egészen élethűen és zsigerbe vágóan lett megjelenítve, egyedül a csatáról és a fallal körülvett középkori Párizsról mutatott nagytotálok förtelmes CGI-al való megjelenítéséért jár némi dorgálás az alkotóknak. És bár az elbukott ostrom hozományaként Ragnar olyan súlyos sérüléseket szenved, hogy már érzi saját közelgő halálát, a kattegati jós jövendölésének megfelelően mégis "holtként" veszi be és fosztja ki Párizst (fun fact: a trükköt, mellyel a sorozatban Ragnar bejutott a város szívébe a valóságban fia Björn alkalmazta 861-ben az itáliai Luna városánál; melyet tévesen Rómának hitt).
Akárcsak Rollo, úgy Lagertha, Ragnarral nem összefonódó történetszála is kissé ellaposodott. Hiába kapott vezető szerepet az angliai viking település megalapításában, hetyegett Egbert királlyal és kapott a nyakába egy hívének hitt árulót, aki megfosztotta a Hedeby jarl címétől, a gyönyörűséges Kathryn Winnick karaktere csak akkor vált igazán izgalmassá, amikor vértől csatakosan aprította az ellent. Helyettük az előző évadban belépett Alexander Ludwig került jobban a középpontba, aki Lagertha és Ragnar felnőtt fiát alakítja, kit csak Vasbordájú Björnként ismer a történelem és több, mint méltó maradt apja nevéhez, ami a nyugati birodalmak vegzálását illeti. És bár alakítását kezdetben a színészmesterség halálaként lehetett jellemezni, a harmadik évad végére láthatóan már ő is képes volt belakni karakterét, melynek valószínűleg jót tett, hogy béna szerelmi szálán túl is némiképp előtérbe tolták. Szükség is lesz egy jó Björn Ragnarssonra a későbbiekben, ha a History Ragnar Lothbrokon túl is számol a sorozattal, márpedig a történtek folyása szerint egyre közeledik az az időpont, amikor Travis Fimmel valószínűtlenül kék szemei nem fognak több, betyáros csibészség és túlcsorduló gonoszság közé belőhető pillantást vetni az elébe kerülő szerencsétlenekre.
Összegezve elmondható, hogy a Vikingek szintet lépett a harmadik évadra: grandiózusabb és drámaibb lett, eddig nem jellemző módon hullottak régi és fontos szereplők, míg a cselszövés és ármánykodás szálai vastag csomóba gabalyodtak, melyek szétbontása a februárban induló, negyedik szezon feladata lesz.
