Két éve a Fák jú Tanár úr az év egyik kellemes európai meglepetése lett. A klisés amerikai sztori markáns német megvalósítása nagy siker lett az öreg kontinensen (az amerikai bemutatóról nem találtam infót, de muszáj megosztanom a film tengerentúli címét: Suck me Shakespeer), így elkerülhetetlenné vált a folytatás az ő számára is. Sajnos azonban, ahogy az általában lenni szokott a többet, nagyobbat, hangosabbat elve mentén készülő második részekkel, a végeredmény itt is messze elmarad az első rész színvonalától.
Zeki továbbra sem rajong túlzottan a tanári munkáért és kőagyú osztályáért, de legalább rém idegesítő barátnője megvan még, aki amellett, hogy főhősünk hivatalos pártfogója, szerencsére önkéntes nyelvtannáciként is mindig kéznél van. Amikor korábbi cinkostársa elhalálozik, utolsó üzenetében Zeki tudomására hozza a mintegy 50 ezer eurónyi értékű elrejtett gyémánt hollétét, mely rövid, de annál szerencsétlenebb úton Thaiföldre távozik. Persze Zeki nem rest és hazugságok újabb szépen kiépített hálóján keresztül, egy szociális partneriskola-program keretében és válogatott (de legkevésbé sem eminens) diákjai kíséretében elindul az ázsiai országba.
Nehéz a Fák jú Tanár úr 2-t filmként értelmezni, annyira inkoherens, ív nélküli és széttagolt, mintha csak egy sitcom-sorozat random egymás mellé pakolt epizódjaiból állna. A forgatókönyv, mely a rendező (és már az első részt is kettős minőségben jegyző) Bora Dagtekin "érdeme", legalábbis híján van bármiféle fúkuszpontnak. A központi konfliktusnak beállított gyémántok hajkurászása már a film első felében úgy elsikkad, hogy szinte meg is feledkeznénk róla, ha Zeki időnként nem kapna dührohamot egy-egy a megszerzésükre irányuló félresikerült próbálkozás után, de alapvetően elmondható, hogy egészen nevetséges módon 20-30 percenként más és más történetszál kerül a középpontba.
És bár a diákok bunkósága és ostobasága még mindig egész szórakoztató pillanatokat tud szülni, helyenként már ez is fárasztónak és erőltetettnek hat, ahogy az első részben még jutalomjátékot űző Elyas M'Barek alakítása is 99%-ban kimerül a morcostól az idegbetegig terjedő skálán való lavírozásban, ami minden csak nem szórakoztató. Persze érzelmi csúcspont nélkül ez a film sem kerülhetett volna forgalmazásba, de ahogy a megannyi felesleges mellékszereplő és -szál esetében itt is erősen kilóg a lóláb. De a hülyéknek is van szívük, na (valami ilyesmi lehetne a film tanulsága).
Isten mentsen minket az esetleges harmadik résztől!
5/10
