Mi történik akkor, amikor az animációs filmes nagyágyú, Andrew Stanton egy 1912-es Edgar Rice Burroughs történetet visz a filmvászonra Avatar, Star Wars, meg egy rakás másik filmes recept alapján? Semmi, csak egy 250 millió dolláros CGI katyvasz… Pedig John Carter menő, a története jó, de mindezekből csak nagyon keveset kaptunk a 132 perces játékidő alatt.
Egy polgárháborús veterán a Marsra kerül, ahol egy csaknem négy méter magas barbár nép foglyul ejti. Szökése után találkozik egy hercegnővel, akinek égető szüksége van egy megmentőre…
Stanton döntött. Úgy érezte, az a legjobb, ha az egyenes utat hátrafelé, csukott szemmel, kacskaringózva teszi meg egy zsák pénzzel, hogy ő legyen az, akiről majd cikkeznek az újságokban, hogy mennyire nem ért az élőszereplős filmekhez. Ezzel pedig az újságírók nem is nagyon lőnének mellé, hiszen Stanton eddig csak az animációs filmekkel (Egy bogár élete, Némó nyomában, WALL-E) mutatta meg, hogy mire is képes igazán, bár az is igaz, hogy ott nagyon erősen odatette magát.
Edgar Rice Burroughs történetét viszont vagy nagyon nem értette meg, vagy tényleg ennyire nem jön át neki az élőszereplős változat. Ugyanis John Carter története egyszerű, mégis úgy van tálalva, mintha egy bonyolult, több szálon, több dimenzióban futó alkotás lenne, ami akkora súllyal van felszerelve, mint egy nagy konténerszállító hajó; Gigászi, erős és megállíthatatlan. Igen, a John Carter akár lehetett is volna ilyen, de ehhez sokkal több odaadásra, szívre és lélekre lett volna szükség. (Hmm, tudom, mindig ezzel jövök, de sajnos egyre több alkotásnál hiányoznak ezek az alapvető tulajdonságok, amik egy filmet szórakoztatóvá tesznek.)
Ezek hiányában pedig kaptunk egy felületes CGI-orgiát, ami szép meg jó, de inkább hasonlít egy jófajta játék intróra, mint egy minőségi blockbusterre. Mégpedig azért, mert a szereplők egyszerűek, a szövegeik sablonosak, tetteik pedig kiszámíthatóak. Ezen hiányosságok pedig üressé, élettelenné és kopárrá, igazi marsi sivatagossá tették az alkotást.
Hiányzott belőle az, hogy elvegyüljünk a marsi életben, hiányzott a filmből a közelség és kézzelfogatóság. Belecsöppentünk egy túlbonyolított, rosszul koreografált kalandfilmbe, amiből pont a kalandot ölték ki. Egy óriási és drága kihagyott ziccer volt ez a Disneytől. 5,5/10
