Tarr Béla nemzetközi elismertségét mi sem bizonyítja jobban, hogy a kritikusok idén két filmjét is delegálták a 21. század 100 legjobbjait felvonultató listára. Helyet kapott a Werckmeister harmóniák mellett legutolsó filmje A torinói ló is. A lassan hömpölygő apokaliptikus vízió méltóképpen zárta le a rendezőmester pályáját.
Annak idején a kritikusok igyekeztek csínján bánni azzal a kijelentéssel, hogy valóban utolsó filmként aposztrofálják az ebben az írásban is tárgyalt alkotást. Az életmű végére utaló kifejezések (utolsó film, záródarab, stb.) mellé zárójelben egy kérdőjelet biggyesztettek, így jelezték annak kétséges voltát, s egyben az irányú bizakodásaikat, hogy a lant nem lesz végleg letéve. Annak ellenére, hogy Tarr nem tartozott a kifejezetten termékeny rendezők közé, A torinói ló óta eltelt öt évben semmi jelét nem adta annak, hogy valóban folytatná filmkészítői tevékenységét. Utolsó filmjében a pusztulást vitte színre hat monoton napban, melyben a fokozatosság csak nagyon lassan érhető tetten. Történet nincs is, a szituáció az, ami a vásznat uralja: a szűnni nem akaró szél, mely magával hozza a pusztítást és egyben hipnotikus erőt kölcsönöz a filmnek. Az alkotás szöveg szintjén minimalista: egy nagyobb monológon és egy vallási szöveg döcögős felolvasásán kívül jóformán csak tőmondatok hangzanak el. Hőseink (apa és lánya) rezignáltan végzik a napi feladatukat: a felöltözést, a kútból való víznyerést és a krumplievést. A film hosszú snittekkel támasztja alá a napok végeláthatatlanságát. A befogadás mégse lesz megterhelő, hiszen mindig van valamilyen alapzaj: a szél süvítése még a zárt ajtókon is behallatszik, melyet máskor keserűen szóló vonós hangszerek váltanak fel.
Technikailag kiváló a film, minden beállítás elemi erővel hat. Az események egymáshoz való kauzális viszonya azonban nincs megindokolva, mint ahogy a szereplőknek sincs egyéb motivációja a túlélésen kívül. A kiindulópont Nietzsche leépülése, mely ha filozófiai többletet nem is ad a filmnek (abban az értelemben, hogy a gondolkodó eszméi közvetlenül nem jelennek meg az alkotásban), az utána bemutatott pusztítás jelképes lehet a filozófia későbbi tanaira nézve: a további gondolkodóknak nincs létjogosultsága. Kapaszkodó kevés van, azért is, mert a bevezető egy fiktív Nietzschét ír le (1899 után nem tíz, csupán egy évig élt), így az is lehet, hogy a nem érteni, hanem élvezni kell elve működik Tarr Béla filmjében. Akárhogy is van, működik! 9,5/10
Ha tetszett amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!
