Wes Anderson legújabb filmje, amely májusban érkezik a mozikba, egy rendkívüli mese az egyik legősibb barátságról.
A stop motion technika egyidős a filmkészítéssel, és bár a filmipar azóta számtalan nagy technikai forradalmat megélt, a mai napig frissnek és élvezetesnek hat. Ennek az egyik oka, hogy ez a módszer rengeteg türelmet, aprólékosságot és kreativitást kíván.
A történet Japánban játszódik, ahol a kutyainfluenza miatt a jobb sorsra érdemes négylábúakat a közeli, szeméttelepként is funkcionáló szigetre száműzik. Ide érkezik Atari, hogy megkeresse kedvencét. Útja során számtalan bolhazsák lesz segítségére, akik épp úgy, mint Atari, szeretetre vágynak.
A stop motion technika kiváló táptalajt biztosít Wes Anderson maximalizmusának, kompozíciós berögződéseinek és elborult ötleteinek. A vizuális gegek egymást követik, miközben film a japán képzőművészet számos alkotása előtt tiszteleg, például a híres festő, Kacusika Hokuszai képei is megjelennek, természetesen a film témájának megfelelő módon. A rendező stílusa, a szimmetriához és az élénk, feltűnő színvilághoz való ragaszkodása, a szenvtelen, mégis valamilyen furcsa módon érzékeny karakterei hihetetlenül jól illenek a japán kultúra ábrázolt szegmenseihez.
Ahogyan a többi filmje, ez is egyszerre vígjáték és melodráma, sokszor cinikus és szarkasztikus humora mellett végtelenül szentimentális. Természetesen csupán olyan Wes Anderson-i, kívülálló módon, a karakterek sokszor mintha az érzelmeiken felülemelkedve teljesen tárgyilagos módon, szenvtelenül kommunikálnak.
Mind a kutyák, mind az emberek tipikus karakterek, például a demokrata amerikai cserediák, aki mindig felszólal az igazságtalanság ellen; az erőszakos, elnyomó karhatalmat képviselő polgármester (a japán Döbrögi); vagy a kóbor kutya, aki minden olyan ebet lenéz, akinek gazdája van. Az animátorok és a szinkronszínészek (olyan nevek, mint Bill Murray, Edward Norton, Frances McDormand, vagy Greta Gerwig) mindannyijuknak egyedi személyiséget formáltak. Érdekesség, hogy míg az emberek japánul beszélnek, a kutyák kizárólag angolul szólalnak meg.
Érdemes külön figyelmet szentelni a filmzenének is, Alexandre Desplat soundtrackje egy végig feszes tempójú, az ütősökre épülő, misztikus hangulatú darab, olyan felhasznált zenékkel, mint a The West Coast Pop Art Experimental Band I Won’t Hurt You című száma.
Anderson második stop motion filmje igazi ínyencség, egy szerzői remekmű, aminek minden pillanata a mozgókép iránti szerelemről árulkodik, és amit vétek lenne kihagyni. Szeretnivaló, különös és felejthetetlen alkotás. 8/10
A film MAFAB adatlapja
Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!