A tavalyi év különleges lehetett a hazai Venom-rajongók számára, hiszen a Hachette kiadta a Venom születését, valamint a Kingpin által behozott Venom-gyűjtemény és Maximum Carnage révén az antihős több fontos kalandja megjelent, de mindezek mellett a mozikban is bemutatkozott a szimbióta, hogy jó nagy felfordulást okozzon. Idén pedig a Szukits kiadó kezdett bele egy új projektbe, amely során ismert(ebb) Marvel-képregények történeteit jelentetik meg regényesített formájukban. Jól gondolja az olvasó, ha úgy érzi, hogy ezen gyűjtemény első delikvense Venom (és persze a tőle szinte elválaszthatatlan Pókember).
James R. Tuck regénye Venom karakterének első önálló képregényét, a Halálos védelmezőt öntötte új formába (a képregény a fentebb említett Kingpin kötetben olvasható), megtartva az eredeti mű csapásait és főbb stílusjegyeit, azonban mindezeket a nagyjából két évtizeddel későbbi korhoz igazította. A történet szerint a korábbi gonosztevő szimbióta áttért a jók oldalára, noha a régi stílusát és rossz hírnevét azért nem sikerült teljesen levetkőznie. Az egyik összecsapásának híre Pókemberhez is eljut, aki meg van győződve róla, hogy a jó öreg Venom megint rosszban sántikál. A sok ökölváltás közepette azonban kiderül a valódi fenyegetés kiléte, ami mellett Venom szinte el is törpül. Tuck gondosan ügyelt arra, hogy a David Micheline által írt és Mark Bagley illusztrációval megtámogatott eredeti mű paneljeit a lehető leghűebben adhassa vissza olvasói számára.
Regényét leginkább a filmek alapján készült könyvekhez tudnám hasonlítani, annyi különbséggel, hogy a művészeti ágak közötti különbségekből adódóan neki valamivel szabadabb keze volt, mint azon kollégáinak, akiknek a mozgóképes alkotások jutottak. Így alkotói vénája leginkább a leíró részek mellett a panelek összekötésében mutatkozhatott meg. A logikus átvezetések mellett néhol kisebb-nagyobb utalásokkal kedveskedett a Marvel-képregények szerelmeseinek, amely kikacsintások során más, a történettől független hősökre vagy gonoszokra hivatkozva próbálta kontextusba helyezni az éppen adott szituációt. Prózája végig olvasmányos, de nem különösebben kiemelkedő stílust képvisel, ugyanakkor megjegyzendő, hogy az alapjául szolgáló képregény sem tartozik a legjobban megírt alkotások közé, ezáltal annak korlátai minden bizonnyal kihatással lehettek Tuck irományára is.
Az az érzésem, hogy a Nagy Marvel Regénysorozat többi tagjánál is hasonló lesz a helyzet, avagy az eredeti mű minősége szabhat határt az átiratnak. A Halálos védelmező ugyanis nem egy kiemelkedő mű, inkább olyan ponyvák sorát gyarapítja, amit egy hosszú nap után szívesen kezébe vesz az ember annak érdekében, hogy kicsit elszakadjon a hétköznapok rabigájától. Arra viszont kétségkívül jó, hiszen könnyed stílusa és akciódús története olvastatja magát, Tuck jól adta elő a történet eseményeit, annak hiányosságait hiba lenne felróni a szerző számlájára. A puhafedeles és keménytáblás változatban is elérhető kiadás minőségére pedig nem lehet panasz. A fordítás ugyan eltér a Kingpin-féle szövegtől, de rendben volt, a könyv különböző díszítőelemei pedig kifejezetten pofásra sikeredtek. A nagy képregénydömping közepette kellemes kitérő az ismerős-ismeretlenbe, s a Szukits a későbbiekben a Halálos védelmezőnél is sokkal kultikusabb történetek (mint a Kraven utolsó vadászata vagy a Sötét Főnix) regényesített változatait is be fogja hozni, úgyhogy a Marvel-rajongóknak mindenképpen érdemes lehet belefogni.
James R. Tuck - Venom: Lethal Protector
Szukits, 2019, 280 oldal.
A könyvet a kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni. A Halálos védelmező a kiadói webshopból beszerezhető puhafedeles és keménytáblás változatban.
Ha tetszett amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!
