A Superbad-szerű vígjátékok korszaka már épp leáldozni látszott, aztán csak becsúszott végül egy hasonló kis korhatáros valami a Seth Rogen-Evan Goldberg produceri garázsból. Annyit változott a helyzet, hogy a Virsliparti után ismét próbáltak egyet csavarni a szitun, és ezúttal 12 éves színészpalántákkal durrogtatják el jól megszokott kúrós poénjaikat. Ennyi lenne? Igen. Nyárra viszont bőven elég.
Nem érdemes mélyen beleásnunk magunkat a sztoriba: a Babzsáksrácok, vagy kik, ötödikből hatodikba léptek, ahol Max (Jacob Tremblay, a trió egyetlen ismertebb arca) csókolózni, Thor (igen…) énekelni, a Craig Robinson-imitátor Lucas pedig csak rendet szeretne, mégis minden bonyolódni látszik, amikor rájönnek, hogy felnőttek és már nem csak kártyagyűjtemény meg bringázás az élet. Nem is tudjuk meg viszont, hogy szexen, pián, narkón meg örök barátságon kívül mi más lehetne még, de nem is tanulni jöttünk, elvégre tombol a nyári szünet. A hármas egy szövevényes zsarolásba keveredik a szomszéd egyetemista lányokkal, ez a balhé pedig örökké tartó egy hónapos szobafogságot (!) vonhat maga után, miközben a srácok már hivatalosak az esti üvegezésre, azt pedig csak nem hagyhatják ki, szóval cselekedni kell!
Bevallom, én bírtam a Jó srácokat. Vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy kevés dolgot lehetett benne utálni.
A film talán egyetlen, és néhol azért picit fárasztó poénforrására teszi fel mindenét: “haha, 12 éves vagyok és most először guglizok a pornóra; itt vannak anya és apa játékai; cifrán káromkodok, de hát azt se tudom, mit jelentenek ezek a szavak…” Néhol talán bugyutább, mint az elmúlt évtized vígjátékai, de hát persze, hogy az, hisz’ ez a lényeg. Mi, nézők, már fújjuk kívülről az összes klisét, pedig volt egy időszak, amikor még mi is fura arckifejezéssel néztük a 40 éves szüzet, hogy hűha, ilyet is lehet, a Jó srácok gyermekei pedig mintha pont ennek a generációnak állítanának emléket, csak nyilván modern nyelvre fordítva, mollyval, drónokkal, feminizmussal, meg minden más trendi buzzworddel megtámogatva, elvégre azóta egy pöppet talán jobban megőrült ez a világ. És azért ez tartogatott magában elég kraftot ahhoz, hogy végül egy jó, és még felütése ellenére is ártatlan humorú vígjátékot kapjunk.
Persze nem hangzik ez valami nagy truvájnak, klasszikus történetvezetése viszont nem is ígér ennél többet, arra a nettó 90 percre pedig pont el is foglalja a rekeszizmokat. Nagyjából elkerüljük a felesleges lelki maszlagot is (valami tanulságszerűbe így is kötelező haladási irányszerűen belekanyarodunk), de hát ne is várjuk el, hogy 12 éves agyi szintnél feljebb kommunikálna a film a közönségével, cserébe nem is hat annyira öncélúnak vagy gusztustalannak szinte egyetlen poénja sem. A főszereplő hármas pedig jópofán játszik, kellőképp nerdök és lazák is egyben, ahogy Stranger Things-közhelyekig tekerik a BMX-eket. És ezt persze a film sem rest megjegyezni magának.
Nagyjából ennyi, mi mást is mondhatnék ezen kívül? Jó srácok ezek. 7/10
Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren, valamint iratkozz fel a YouTube-csatornánkra is!
